Elöljáróban el szeretnénk mondani, hogy semmi esetre sem célunk megsérteni ezeknek a településeknek a lakóit, vagy gúnyt űzni belőlük, azt azonban biztosan ők is megszokták már, hogy ha valaki először hallja a lakhelyük nevét, felszalad a szemöldöke.
Tény, hogy ezek az elnevezések néha megmosolyogtatók, és emiatt néha talán kellemetlen helyzetbe hozzák azokat, akiknek hivatalos helyen kell bediktálniuk a lakcímüket vagy születési helyüket, ám mindez persze semmit sem vesz el a települések értékéből és szerethetőségéből.
Rinyaújnép
Barcstól északnyugatra, a Rinya patak mellett, Bakháza és Rinyaújlak közt fekszik a kis zsáktelepülés. Első írásos említése 1352-ből való, akkor még Wynep alakban. A település híres szülötte Gábor Andor Kossuth-díjas regényíró, költő, humorista, publicista, dalszövegíró, az ő nevét viseli a település egyetlen utcája is.
Pacsatüttös
Pacsatüttös hivatalos besorolása „egyéb belterület”, a Zala megyében található Pacsa városhoz tartozik, annak középpontjától 3 kilométerre fekszik. Az aprócska település körülbelül 87 ház áll, lakosainak száma 250 fő körül mozog.
Makkoshotyka
Miskolctól közúton kb. 80 km-re északkeletre, a tokaj-hegyaljai borvidéken található ez a kis borsodi falu, melynek legfőbb látványossága a klasszicista stílusú Meczner-kastély. A települést 1262-ben V. István adományozta egy Hugka nevű vitéznek, az ő nevéből ered a „Hotyka” név is.
Heréd
Heréd Heves megye nyugati határánál, a Cserhátalján, a 2111-es és a 2133-as utak találkozásánál, Hatvantól északnyugatra 6 km távolságban fekszik. A települést az 1200-as években említik először, lakói ekkor nemesi palócok voltak, akiknek kultúrája a népviseletben, népszokásokban, építészetben máig meghatározó a hagyománya.
Csesznek
A Bakony szívében található ez a kedves kis település, melyet legtöbben az itt található várról, illetve annak romjairól ismernek. Csesznek neve a szláv “királyi hivatalt viselő személy’ jelentésű čestnik köznévből származik.
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
27 hozzászólás
Havrilla István
2020.11.04., 19:13Van olyan, hogy „Bugyi”
Boros János
2020.11.04., 19:28Pest megye, dabasi járás
Vincsi
2020.11.05., 04:18És olyan is ,hogy ” Sári” A mondás Sáriba Bugyin át lehet menni .
skorp.
2020.11.05., 17:01hol van „SILICSI” 😛 aki szereti VINCSI-t 🙂
Tóthné Hornyák Erika
2020.11.04., 19:33Bundásbokor az se semmi ☺️
Boros János
2020.11.04., 19:38Makkoshetye
Győr-Moson-Sopron megye, Soproni járás
Pornóapáti
Vas megye, Szombathelyi járás
magyarossy botond
2020.11.04., 19:41na és mit szóltok Pornóapátihoz (Vas megye), de azért Csempeszkopács (Vas megye) vagy Rásonysápberencs (B.A.Z. megye) se piskóta…
Kukac Kukac
2020.11.04., 19:46Szalonna se kutya…
Neve Sincs
2020.11.04., 21:47Apátvarasd, Varjúlapos…
balu
2020.11.04., 22:11A páromnak -Röjtökmuzsaj tetszik. Egyszer elmegyünk…
farkas Vilmos
2020.11.05., 03:34Apácatorna,Nenmesrém,sonkád…
Zoltánfi Zoltán
2020.11.05., 16:50Olyan is van Bátaszéktől délre, hogy Furkótelep.
Harmathné Zoltai Piroska
2020.11.05., 17:37A Búbánat sem rossz, Esztergomtól 4-5 km-re Visegrád felé egy szép völgy, ahol lassan egy városnyian laknak.
Stubán József
2020.11.17., 10:36Baranya megye Furkótelep
Babicz Tibor
2020.11.17., 10:38Kesznyéten BAZ.megye
BALÁZSA ATTILA
2020.11.17., 12:09Táska, Böhönye, Osztopán – hogy Somogy se maradjon ki… 🙂
Istvan Weiler
2020.11.17., 12:43Ököritófülpös (Szabolcs-Szatmár)
Sityu
2020.11.17., 13:50Ondód, Debrecen mellett, elég ciki. ..
Czenty
2020.11.17., 13:51Ondód : Debrecen melletti település.
Buzita : település Nyíracsád mellett.
Ajak: város Nyíregyházától 42 km-re. Kis Ajak és Nagy Ajak város résszel.
Nyalka : község Győr-Moson-Sopron megyében,
István Czene
2020.11.17., 22:29Pornóapáti Zala megyében.
mandro
2021.01.14., 15:56Helyesbítek: Vas megye. 8 évig éltem ebben a csendes kis faluban.
Németh György
2021.01.15., 13:51Vas megyében van!!!!
Harangozó Harangozó
2021.01.15., 13:56És elmennèl Heréd re.?palócföldön van.
.
Csirke
2021.01.15., 15:24És hol van pronóapáti
miroslava raáb
2021.01.15., 15:34Tök: község Pest megye nyugati határa közelében, a Budakeszi járásban van
Kovács Ferenc
2021.01.17., 12:55Van olyan,hogy Nagymizdó.vas megyében található.
Kuckómackó
2021.03.05., 18:57Fenékpuszta.