Ezért lehet büdös a hűtőd – Így védekezz és tartsd fenn a jó illatot!

Ezért lehet büdös a hűtőd – Így védekezz és tartsd fenn a jó illatot!

Címlap / Otthon / Háztartás / Ezért lehet büdös a hűtőd – Így védekezz és tartsd fenn a jó illatot!

Ugye veled is előfordult már, hogy kinyitottad a hűtőd ajtaját, és megcsapott valami kellemetlen szag, amiről fogalmad sem volt, mi lehet az? Hűtőt takarítani senki sem szeret, főleg, ha esetleg valami undi dologgal kell szembenézni. Lássuk, mitől lehet kellemetlen szaga a hűtődnek, és mit tehetsz ellene.

A rossz szagok forrása sok minden lehet. Előfordulhat, hogy a „bűnös” már nincs a hűtőben, mégis érzed a szagát. Sajnos az is lehet, hogy valami a legnagyobb körültekintés ellenére is megpenészedik, és borzalmas bűzt áraszt.

A sajtok például elég hamar romlásnak indulhatnak, ha nem megfelelően tárolod őket. Teljesen friss ételeknek is lehet furcsa, erős szaguk, például az érett sajtoknak vagy a halféléknek, a füstölt kolbásznak vagy bármilyen fokhagymás ételnek is.

Az automata, önleolvasztó hűtők hátuljában, alul van egy összefolyó, amelybe a lecsapódó víz folyik össze, és itt vezeti ki a hűtő. Ez a kis kivezető sokszor eldugulhat, ami azt eredményezi, hogy a hűtő aljában víz gyűlik össze.

Ezt elég nehéz észrevenni, de a szagokból következtethetsz rá, valamint a hűtő működési kapacitása is romlik. A kivezetett víz is lehet bűzös, így azt a kis dobozt, ami a hűtőn kívül, hátul található, néha üríteni kell, és át kell mosni.

A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!
«Előző
1/4
Következő»

VIDEO Ők lesznek 2024 legszerencsésebb csillagjegyei

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!