Szórakozás / Otthon

A börtön nem Hawaii: a rabok valódi élete (2. rész)

A börtön nem Hawaii: a rabok valódi élete (2. rész)

Ez a kétrészes cikksorozat nem a kemény, börtönben töltött mindennapokról szól, hanem az emberekről, rabokról és szabadokról, egy különleges élethelyzetről… Az előző részből kiderült, a rabok hogyan dolgoznak, hogyan válnak lélekben újra gyermekké, s milyen a cella világa. Most pedig folytatjuk!

Egy kis szabadság

A testi és lelki egészség érdekében a raboknak is szükségük van szabad levegőre. Ez napi egy órában van korlátozva. Az együtt működő rabok ettől több időt is kaphatnak, sőt, a látogatási idő is meghosszabbodhat.

Az évtizedeket bent töltött, nemsokára szabaduló rabok csak az „újak” elbeszéléseire hagyatkozhatnak a világ változásairól, így újra kell tanulniuk sok hétköznapi, időközben megváltozott, élethez szükséges dolgot, fogalmat.

Meg kell ismerkedniük az új, hétköznapokhoz szükséges technikai felszerelések használatával. Ilyen például a mobil, és bankkártya. Újra kell tanulniuk a pénzhasználatot, annak értékét. Emiatt például „vásárolni” viszik őket.

Vannak rabok, akik „kinti” munkahelyen dolgoznak. Bár el vannak különítve, mégis egy kicsit megérinti őket a „szabadság szele”.

Míg mi, szabad emberek nem érezzük folyamatosan a szabadság felemelő érzését, bizony a raboknak ez egy komoly boldogságforrás.

A pszichológiai kezelésre szorult rabok

Magyarországon nincs mód arra, hogy azokat a rabokat, akik pszichiátriai kezelésre szorulnak, külön, egy kórházi osztályon kezeljék. (Ilyen volt egykor például a „sárga ház”, azaz a Lipótmező.)

Így ezek az emberek is a börtönökben vannak elhelyezve. Amennyiben gyógyszeres kezelésre szorul a rab, azt a börtönön belül, szigorú szabályok szerint végzik. Azaz, gyógyszer a beteg kezébe nem kerül, ellenőrzik, hogy valóban lenyelte-e a pirulát, stb.

A drogfüggő rabok is börtönben kénytelenek szembenézni függőségükkel, melyhez természetesen megfelelő segítséget kapnak.


A Menedék: Szeretettel gyógyítják a pszichiátriai betegeket


A pszichiátriák megszűnése szükségszerűvé tette a börtönben dolgozó pszichológusok, pszichiáterek létszámának megnövelését. Ezek a pszichiáterek, pszichológusok főállásban dolgoznak ott, tehát szükség szerint mindig elérhetők.

Az általam meglátogatott börtön folyosóján, faliújságon, drogprevenció  is fellelhető volt, ugyanitt a szabadidő hasznos eltöltésére (kézműves foglalkozás) ösztönző plakát is.

Bűn és bűnhődés

A „jó” emberek – joggal – éhezik azt, hogy a bűnösnek bűnhődnie kell. Épp a látogatás alkalmával hoztak egy rabot, akinek arcán azt láttam, hogy „ez az ő világa”.

Tudom, hogy ez nem minden esetben van így, de érzékelhető volt a többi rab arcán is az, hogy úgy érzik, a helyükön vannak. Életük – a börtön szigorú rendszere miatt – rendezett, egyértelmű, felelősségük „csak” saját magukra terjed ki.

Ettől függetlenül természetes, hogy a szabad élet sokrétűsége, „káosza” csábítóbb, ahogy az is természetes, hogy ezek az emberek az összezártságból adódó feszültség, a szabadidő „felhalmozódása” kapcsán nem úgy reagálnak a történésekre, mint a „szabad” ember.

A feszültséget a legegyszerűbb módon, többnyire testmozgással, „gyúrással” vezetik le. A bűnhődés alappillére, hogy érzékelik, mi az, ami nincs.

Tehát ott bent minden felértékelődik, ami itt kint természetes.

Börtönlátogatás etikett

A börtön egyik sajátossága, hogy nincs saját élettér – ezt az ott lakók önuralom által el is fogadják, ami komoly feszültségforrás, de ettől még a látogató ezt tiszteletben kell, hogy tartsa, hiszen a látogató nem azért megy oda, hogy büntessen.

Ő ott vendég, ehhez mérten kell viselkednie. Azaz ne kukucskáljon be a cellába, mert ez nem állatkert vagy valóságshow.

A látogatónak a vele szemben elhaladónak becsülettel illik köszönni, hiszen a látogató a „kinti” etika szerint kell, hogy mérje az embert, nincs feljogosítva arra, hogy emberhez nem illő módon viselkedjen.

Hivatásos kérdezőknek ajánlanám figyelmébe, hogy nem szabad, hogy felvetődjön a kérdés: adott rab miért került oda.

Ez magánügy, attól a pillanattól fogva, hogy a bíróság ítéletet mondott a bűnös felett. Nem szabad, hogy az emberség luxus legyen annak okán, hogy valaki bűnös. 

Jogos a felháborodás a Facebookon?

A facebook oldalán lettem figyelmes egy képpárra, mely két szobát mutat be. Az egyik egy, a beteg gyermeküket kísérő szülőt elszállásoló szobát, a másik egy börtöncellát mutat be.

Előbbiért 3 000 Ft-ot kell fizetnie a szülőnek, annak ellenére, hogy a fal zománcfestékkel van festve, a vakolat vizes és omladozik, az ágy és ágynemű tragikus állapotban van. Utóbbi korszerű és tiszta.

Az emberek az államot hibáztatják, pedig nem feltétlenül az aktuális kormányzat a hibás. Úgy gondolom, hogy a rabokat – a társadalom érdekében – nem szabad magukra hagyni.

Kevés az a cella, ami ennyire jó állapotban van, és kevés az a kórházi szoba, ami ilyen rossz állapotban van. A kórházi ellátásra nincs sok pénz, de a civil összefogás sokat segíthet az állapotok javításán.

Újra beleestünk abba a gyarlóságba, hogy élvezettel és felháborodással mutatunk a problémára, kiélezzük, drámaivá teszünk egy helyzetet. Pedig tehetnénk is akár, jobbító céllal. A felháborodás tehát ilyen formában nem jogos.

Miért voltam kíváncsi a rabok életére?

Életemben kétszer voltam súlyos bűncselekmény áldozata, mint nő. Forrt bennem a bosszúvágy, az önbíráskodással kacérkodtam.

Segítséggel és az idő által begyógyultak a lélek sebei, és már tudom, hogy ha akkor engedek bosszúvágyamnak, ugyan olyan bűnössé váltam volna, mint az, aki ellenem követte el a bűnt.

Ekkor kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogyan lesz a jó emberből rossz, és hogyan lehet a rossz emberből jó.

Az emberben a jó és rossz is megtalálható, és a határvonal sokkal vékonyabb, mint azt gondolnánk…

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást

    Megvoltak saját elképzeléseim a börtönéletről, a rabokról. Nemrég alkalmam nyílt arra, hogy részt vegyek egy börtönlátogatáson, melynek alkalmával szerettem volna kicsit túllátni azon, amit a szemmel érzékelünk. Nos, ez sikerült. Ez a kétrészes cikksorozat nem a kemény, börtönben töltött mindennapokról szól, hanem az emberekről, rabokról és szabadokról, egy különleges élethelyzetről…

    Produktív emberek

    A börtön lakóinak nagy többsége dolgozik, azért, hogy fedezni tudja saját ellátását, hiszen az állam az alapfeltételeket tudja biztosítani: a helyet, őrzést, az orvosi ellátást, az alap higiéniai feltételeket a fertőző betegségek elkerülése végett.

    A bezárt embernek hirtelen nagyon sok szabadideje van. Reggel ötkor kelnek, este tízkor van villanyoltás. Van lehetőség tanulásra, nyelvtanulásra, akár főiskola szintjén is, emellett van könyvtár, programok, sőt börtönrádió is.


    Tippek: Ne égjen a körmödre a tanulnivaló!


    Utóbbi nem feltétlenül a szórakozásról szól, mert az aktuális hírek kapcsán a kommunikációt is megkönnyíti a rabok és a börtön dolgozói között.

    Művész családból származóként megdöbbentő volt látni, hogy ezek, a társadalom számára „leírt” emberek, milyen csodás, részletekben gazdag, szakértelmet igénylő képző- és iparművészeti alkotások létrehozására képesek.

    Láttam asztalon spanyol nyelvkönyvet, precízen kiteregetett, jó illatú ruhákat, folyosót takarító férfiakat és olyan rendet, melyet sok otthonban, néha a sajátomban sem látok.

    „Idegen közöttünk”

    A börtönélet folyamatos krízishelyzet: onnan nem lehet szabadságra menni, mint a munkahelyről, vagy elbújni, elfutni sincs hová, a problémák elől, melyekből az összezártság és egyéb tényezők miatt folyamatos utánpótlás van.

    Ott és akkor mindenkinek meg kell oldani, képességei szerint. Így logikus, hogy az ott élők viselkedésében, érzelmi és etikai képességében, kisebb-nagyobb mértékben regresszió tapasztalható.

    Ez konyhanyelven, nagyon kisarkítva(!) azt jelenti, hogy olyan érzelmi válaszreakciókat adnak az őket érő új ingerekre, mint a gyerek. Látogatásunk alkalmával különbözőképpen viselkedtek, de egy dologban mégis azonosan: igyekeztek felhívni a figyelmet magukra.

    Többnyire bizonytalanul elindultak a rácsok, azaz mifelénk, de volt aki „meghökkentés” gyanánt odakiáltott: reakciót várva. Pont, mint a gyerekek: figyelmet kívánt felkelteni, ez adja a sikerélményt.

    Ez jól példázza, hogy ingerszegény ott bent a környezet, a programok, a lehetőségek ellenére. Azt is megmutatta, hogy milyen erős feszültség van az ott élőkben.

    Miért rossz ott bent?

    A korlátozás kiterjedhet a falra felrakható családi képekre is. A valós világgal való „érintkezés”, a valóban fontos – minden emberben ott élő – érzelmi kötődések, a kinti léttel való érintőleges azonosulás csak kint készült fényképek által lehetséges.

    A normalitás felé terelés a „valamit valamiért” elv alapján történik, melynek nincsenek(!) kiskapui. Szigorú következetesség van. Az egyértelmű, egyszerű szabályokat mindenki képes betartani. Igen, ez degradáló, és igen, az ember ettől sokkal bonyolultabb.

    Ám ott bent, az átláthatóság mindenkinek érdeke, hiszen a cél, hogy az alapoktól kezdve tanulják meg az emberek az élethez szükséges normákat, melyekre kint, a szabad világban építeni lehet majd.

    Minden engedélyhez van kötve.

    Változó engedmények

    Fontos, hogy a rabok nem az emberi mivoltuktól vannak megfosztva, hanem a szabadságuktól. Ezt szem előtt tartja mindenki, aki ott dolgozik.

    Változó engedményekre azért van szükség, hogy legapróbb tetteikben is különbséget tudjanak tenni jó és rossz között.

    A büntetés fokozata szerint más-más lehetőségeik vannak, melyek apróságoknak tűnnek, ám ott bent szükségszerűen minden felértékelődik.

    Ezzel próbálják rávenni a rabokat az együttműködésre.

    A cella a világ

    A cella sem nem rémisztő, sem nem otthon – bár azzá tehető, ha együttműködő valaki. Még egy dolog elmondható róla: funkcionális.

    A cella ajtaja mellett egy tábla van, mely az abban lakókról fontos, hétköznapokban szükséges információkat tartalmaz. A börtönben is be kell tartani a dohányzásra vonatkozó törvényeket, ám mivel a börtön speciális hely, másként van megoldva ez a probléma.

    Van dohányzó és nemdohányzó cella, mely az ajtó melletti táblán jelölve van.

    A táblán rajta van, hogy hány ember lakik a cellában, járnak-e dolgozni, milyen vallást gyakorolnak, és milyen diétára szorulnak – ez vonatkozik a vallásra vonatkozó étkezési szokásokra, de a cukorbetegségre, lisztérzékenységre is.

    A rabok között vannak úgynevezett „megtértek”, ennek jelölése az APAC felirattal van jelölve.

    Együttműködő és nem együttműködő rabok

    A legrosszabb: a személyes élettér megszűnése a nap 24 órájában.

    A második legrosszabb, hogy személyes tárgyakat, „otthonos” körülményeket csak a „valamit valamiért” elv alapján teremthet magának a rab. A cella több ember egyidejű élettere, személyes szféra nincs.

    A cellában van a WC, ami a „szabad” ember számára igen megalázó körülmény. Ugyanebben a cellában étkeznek. Ám a szabad vallásgyakorlás biztosított – a körülmények figyelembe vételével.

    Az „együttműködő” rabok cellája egyben a fogva tartók bizalmáról is tanúskodik, hiszen nem csupán személyes tárgyak, szobanövények, hanem képek is lehetnek a falon.

    Mi ebben a bizalom? A képkeretben üveg van, a növény cserépben, ez pedig adott esetben fegyverként, vagy az önbántalmazás eszközeként is használható.

    Bizonyos rabok arra is képesek, hogy kárt tegyenek magukban, így kórházba, azaz a „szabadba” kerülhetnek, esetleg szökni is megpróbálhatnak.

    Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

      Írj egy hozzászólást