A boldogságunk nem a házasságtól és a gyerektől függ – és ezt ideje elfogadni

Félreértés ne essék, nem kívánok vitatkozni azzal, hogy egy esküvő örömteli esemény, vagy hogy egy gyerek érkezése ne jelentene óriási boldogságot a családban. Csak azt akarom mondani, hogy nem lehetetlen boldognak lenni akkor sem, ha soha nem találunk olyan embert, akivel szívesen leélnénk az egész életünket, vagy ha más utat választunk, és nem vállalunk saját gyereket – és ugyanígy, önmagában egy házasság, de még a gyerekvállalás sem fog boldoggá tenni bennünket, ha mi magunk nem vagyunk képesek megtalálni a boldogságot.

Egyetértek azzal, hogy mindezek az élet nagy eseményei, de nem az öröm megélésének feltételei. Mégis, mintha ezek a mérföldkövek egyfajta csekklista elemei lennének, amiket mindenkinek kipipálva kell magát boldognak éreznie. De vajon mi történik akkor, ha valaki más utat választ? Ha valaki egyedül él, vagy tudatosan dönt úgy, hogy nem vállal gyermeket? Tényleg kevésbé teljes az élete? Nem gondolom, hogy így lenne.

Az egyéni boldogság nem univerzális sablonból készül. Minden ember más értékekből, vágyakból és célokból építi fel az életét. Vannak, akik számára a párkapcsolat és a család jelenti a kiteljesedést, mások számára viszont a szakmai sikerek, az utazások, a barátok, vagy éppen az önismeret mélyítése. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán más. A probléma ott kezdődik, amikor a társadalmi elvárások miatt valaki úgy érzi, hogy csak egyféle módon „illik” boldognak lennie, önmagára kényszeríti mások elvárásait, majd kétségbeesetten vergődik, és nem érti, mi a baj vele: miért nem tud boldog lenni, mikor mindene megvan?