Párkapcsolat / Szerelem

5 biztos jele annak, hogy reménytelen a házasságod. Hány ismerős?

5 biztos jele annak, hogy reménytelen a házasságod. Hány ismerős?

Félsz kettesben maradni a férjeddel

Ha szerelmes vagy, esetleg szeretetté finomodott, mély kötődést érzel, örömmel tölt el, hogy a másikkal végre kettesben lehetsz. Sőt, teljesen mindegy, mi a program – a lényeg, hogy egy kis időt együtt töltsetek. A létező legrosszabb ómenek egyike tehát, ha jeges kétségbeesés lesz rajtad úrrá abban a pillanatban, amikor tudatosul benned: négyszemközt fogtok maradni, s fogalmad sincs, miként kezeld ezt a helyzetet.

Még rosszabbat jelent, ha egyébként kifejezetten szeretsz társaságban lenni, s alapvetően könnyen megtalálod a hangot mindenkivel – már csak azzal nem, aki egykor talán a leginkább része volt az életednek.

Csak te teszel a kapcsolatotokért

Még két igencsak összeillő ember házassága is kőkemény munka, hiszen napi szintű alkalmazkodásra és kompromisszumra van szükség ahhoz, hogy ketten immáron „csapatként” boldoguljatok. Nagyszerű, ha te hajlandó vagy e tekintetben az áldozatvállalásra! Küzdelmed azonban hiábavaló, amennyiben már úgy érzed, hogy szélmalomharcot folytatsz.

Hiába szervezel ugyanis romantikus randevút, és hiába próbálod feléleszteni a régi tüzet, ha közben olyan, mintha egy döglött lovat bökdösnél – tehát semmi visszaigazolást nem kapsz, így semmi értelme a dolognak. Sem saját magaddal, sem a férjeddel szemben nem fair, ha továbbra is energiát fektetsz abba, ami várhatóan már sohasem fog megtérülni.

Semmi sem történik az ágyban

Mármint az alvást leszámítva. Az idő múlásáról és a testiségről szóló közhelyek ide vagy oda, a szex minden párkapcsolati fázisban és minden életkorban kulcsfontosságú – tehát ha elmarad, akkor baj van. (Ez alól kivételt képez az a ritka eset, amikor a felek libidója egyszerre indul hanyatlásnak, ám erre a való életben jóformán alig akad példa.)

A pszichológusok egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a lepedőgyűrés tulajdonképpen olyan, mint egy vitamininjekció a házasságnak: fokozza a kötődést, segít levezetni a feszültséget, ráadásul növeli a bizalmat. Természetesen adódhatnak élethelyzetek, amikor egy kis időre háttérbe szorul a szex – de ne hagyd, hogy ez hónapokra, esetleg évekre nyúljon, hiszen veszélyes lehet!

A cikk még nem ért véget! Lapozz egyet ide kattintva >>

Folyton mások előtt veszekedtek

Valószínűleg te is ismersz legalább egy olyan párt, akikkel egyszerűen képtelenség egy légtérben megmaradni, mert folyton kitör közöttük a balhé. Állandóan beszólogatnak egymásnak, és látszólag apróságokkal is képesek felidegesíteni a másikat. Ha azon kapod magad, hogy lassan ti magatok is ilyenné váltok, így a társasági események előtt már előre aggódsz, semmiképpen se tudd be holmi „feszült időszaknak” a dolgot!

Ez a fajta kommunikációs dinamika ugyanis arra utal, hogy szándékosan bántani akarjátok a másikat, ami a legkevésbé sem piskóta. Talán semmi sem ássa úgy alá a házasságot, mint az egymás iránt tisztelet hiánya

Mindig ugyanaz a játszma

A játszma az emberi viszonyok természetes velejárója, de minél kevesebb van belőle, annál boldogabb lehet a kettőtök kapcsolata. Ha ugyanazokat a köröket futjátok le újra és újra, ráadásul már olyan témák is akadnak, amelyeket kifejezetten el kell kerülnötök, hogy ne robbanjon ki közöttetek parázs vita, hát egyértelmű, hogy valami nem stimmel a kommunikációtokkal.

Az így felhalmozódott sérelmek napi szinten feledhető bosszúságnak tűnnek ugyan, ám hosszú távon ártanak a házasságotoknak – muszáj tehát kialakítanotok valamiféle kompromisszumot, hogy végre lezáruljon ez a csiki-csuki állapot.

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást