A Szibillinus könyvek legendája szerint egy ókori városban egy nő felajánlotta a város lakóinak, hogy magas áron elad 12 könyvet, amelyek a világ összes tudását és bölcsességét tartalmazzák. Az emberek visszautasították, nevetségesnek tartották az ajánlatot, ezért a nő a könyvek felét ott helyben elégette, majd felajánlotta, hogy a maradék hatot kétszeres áron adja el. A polgárok kinevetették, ezúttal azonban már kissé nyugtalanul figyelték a nőt. A nő újabb három könyvet elégetett, a maradékot felajánlotta, de ismét megduplázta az árat. Kissé vonakodva, de a városlakók ismét nemet mondtak.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
Végül, amikor már csak egy könyv maradt, a polgárok kifizették a rendkívüli árat, amit a nő most kért, és ő magára hagyta őket, hogy a világ összes tudásának és bölcsességének egy tizenketted részével a lehető legjobban boldoguljanak.
A könyvek, ahogy Stephen King fogalmazott, „hordozható varázslatok” – és a hordozhatóság legalább olyan fontos, mint a varázslat. Egy könyvet magunkkal vihetünk, elrejthetünk, a tudás saját, privát tárháza lehet a könyv. A könyvekben lévő szavak ereje olyan nagy, hogy nem számít újdonságnak, hogy egyes szavakat kitörölnek. Ilyenek például a káromkodások, amik sokáig, sok helyen nem kerülhettek nyomtatás alá; vagy olyan szavak, amelyek túl veszélyes erejűek ahhoz, hogy leírják őket, mint például Isten neve egyes vallási szövegekben.
A könyvek tudást hordoznak, a tudás pedig hatalom, ami a könyveket fenyegetéssé teszi a hatalom számára – kormányok és önjelölt vezetők számára egyaránt -, akik monopóliumot akarnak szerezni a tudás felett, és ellenőrizni akarják, hogy mit gondolnak polgáraik. Az olvasás feletti hatalom gyakorlásának leghatékonyabb módja pedig a betiltásuk.
A könyvek betiltására több példa is volt már a történelemben
A cenzúrának hosszú és dicstelen története van, de nem halt ki máig sem: továbbra is virágzó iparág. Ezen a héten ünnepli 40. évfordulóját a betiltott könyvek hete: ez az évente megrendezett esemény „az olvasás szabadságát ünnepli”. A betiltott könyvek hetét 1982-ben indították útjára, válaszul az iskolákban, könyvtárakban és könyvesboltokban egyre szaporodó betiltásokra.
A cikk folytatódik, lapozz!