Barack és szürke? A 2018-as tavasz legjobb körömszínei következnek!

Barack és szürke? A 2018-as tavasz legjobb körömszínei következnek!

Címlap / Stílus / Test / Barack és szürke? A 2018-as tavasz legjobb körömszínei következnek!

Tavasszal általában megérkeznek a cukorkaszínű körömlakkok is, de a trendeket elnézve, idén kissé másként alakulnak majd a dolgok. Bár a vibráló színek idén elmaradnak, nekünk így is nagyon bejön a felhozatal. Mutatjuk a kedvenceinket!

Szofisztikált szürke

A szürke most annyira divatos színnek számít, hogy egyszerűen nem lehet megkerülni.

Ott van mindenhol, ahol néhány évvel korábban elképzelhetetlennek tűnt: a falakon, a ruhákon, és persze a körmökön is.

Ez a szürke árnyalat egyszerre elegáns és trendi, ráadásul a szezon néhány divatszínéhez viszonyítva még egészen karakteresnek és erőteljesnek is mondható.

 

Bájos barack

Úgy tűnik nekünk, hogy az idei szezonban vagy teljesen visszafogott nude színekkel, vagy erősen csillogó árnyalatokkal találkozunk.

Ez a barackos árnyalat még az intenzívebb, cukorkásabb felhozatalba tartozik az idei slágerszínek között, bár kevesebb benne a neon és a narancs árnyalat, mint amennyi a néhány évvel korábbi trendben lett volna.

 

A szürke és a lila szerelemgyereke

Az év egyik kedvenc színe a graylac, vagyis a szürkébe oltott lila, ami természetesen a körömlakkok közül sem hiányozhat.

A tavaszi trendek divatbemutatóin több nagy márka modellje is viselt ilyen színt az ujjvégein, és bár ez az az árnyalat, amiről szinte alig lehet megmondani, hogy visel-e valaki körömlakkot vagy sem, a divat legelszántabb rajongói között biztosan sokan akadnak majd, akik a fél várost is hajlandóak lesznek bejárni egy ilyen színű lakkért.

 

Elegáns bézs

A bézs és homok színek ugyancsak felkerültek a Pantone idei slágerszín-válogatására, így nem meglepő, hogy a legnagyobb körömlakkmárkák is beálltak a sorba, és tavaszi kollekciójukban már szerepeltették a visszafogott, nude hatású színeket.

Nekem személy szerint ezekkel a lakkokkal az a problémám, hogy úgy érzem, mintha eltűnnének tőlük a körmeim, de képen például álomszépen mutatnak, szóval aki gyakran Instázza a körmeit, annak érdemes beszereznie egy üvegcsével ebből a színből.

 

Pasztell fehér

A fehér színű körömlakk néhány évvel ez előtt már ment egy újabb kört a divat világában, idén viszont a matt, pasztell, kissé piszkosfehér színhatás lesz az, ami a fősodorba kerül.

A szín nagy előnye, hogy jól működnek vele a kiegészítők, amelyek továbbra is divatban lesznek a 2018-as tavaszi szezonban is.

Gyönyörű mályva

Természetesen az sem marad divatszínek nélkül, aki a klasszikus, de kicsit erőteljesebb árnyalatokat látja szívesen viszont a körmein.

A cseresznyevirágra, mályvára, fuksziára emlékeztető színek továbbra is divatban lesznek, ezekkel gyakorlatilag nem lehet mellélőni egyetlen évszakban sem.

A narancsos alaptónus helyett ezek az árnyalatok most inkább egy kevés lilás beütést kapnak majd.

 

Fakó lila

Míg néhány éve az erőteljes, mély burgundi vagy püspöklila uralta a divatot, most a lilának egy sokkal sápadtabb, visszafogottabb változata került az élmezőnybe.

Az biztos, hogy a légies, könnyed, játákos tavaszi ruhákhoz sokkal egyszerűbb ezeket a színeket igazítani, ugyanakkor ezzel a körömlakkal az öltözetedbe érdemes legalább egy-két kiegészítőn valami erőteljesebb színt is becsempészni, hogy ne kelts kókadozó összhatást.

 

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!