„Az anya napokig hozott ebédet a halott lányának” – Orvosok mesélnek szürreális halálhír reakciókról

Az idős hölgy végig odaadóan ápolta férjét, amíg az a kórházban haldoklott. Azt hittük, a halálhírre összetörik majd az aprócska néni, de csak megkönnyebbülve benyúlt a táskájába, előhúzott egy flaska töményet, kinyitotta és jó meghúzta. "Bocsánat, de erre innom kellett." - mondta sugárzóan.

Az idős anyuka nem szólt semmit, amikor mondtam neki, hogy sajnos a lánya szervei leálltak és már nem tudtunk tenni érte semmit. Csak ült még egy kicsit a váróban, majd elment. Másnap azonban megint megjelent a szokásos csomaggal: erőleves, gyümölcslé. Szívbemarkoló volt, újra el kellett neki mondanom, hogy a lánya meghalt. Órákig ült ott és időnként megkérdezett egy arra járó ápolónőt, hogy mikor mehet be a lányához, aki már "biztos nagyon éhes." Nem volt más rokonuk, ismerősük, csak ő volt és a lánya, így senkit nem tudtunk értesíteni. Még két hétig bejárt és a lányt kereste, majd lassan elmaradt. Ez volt pályafutásom legmegrendítőbb élménye, az anya, aki képtelen volt elfogadni egyetlen gyermeke halálát.

A negyvenes férfi reakciója - felesége váratlan halálára - az volt, hogy örömében ököllel a levegőbe bokszolt. 

A huszonéves lány becsukta a szemét és nagyot sóhajtott, amikor közöltem vele, hogy nagynénje éjszaka örökre elaludt. A sóhaj után azonban széles mosoly terült szét az arcán és azt mondta, már szalad is a tetováló szalonba. Látva értetlen arckifejezésem elmagyarázta, hogy a nagynénje nevelte fel, de pokollá tette az életét, ezért a halála napja számára mindig ünnep lesz. "Magamra varratom a mai dátumot és mindig öröm tölt majd el, ha ránézek."

A szülőkkel kellett közölnöm, hogy a 28 éves fiuk meghalt. A fiatal férfi alkoholizmussal kapcsolatos betegségekbe halt bele, gyakorlatilag halálra itta magát. Mikor mondtam a szülőknek, hogy nagyon sajnálom, az anya élesen rám nézett és annyit mondott: "Ne." Kérdően ráztam a fejem és az apa válaszolt: "Ő tette ezt magával, nem érdemli meg senki sajnálatát." Majd sarkon fordultak és elmentek.

Az özvegy ennyit mondott: "Hála istennek, így nem kell tovább szarakodnom azzal a rohadt válással, az ügyvéd egy vagyonba került!"

"Bemehetek még hozzá utoljára?" kérdezte a feleség. Mondtam neki, hogy persze, nyugodtan búcsúzzon el a férjétől. Pár perc múlva mosolyogva jött ki, mondván: "Nagyon jó, csak meg akartam győződni, hogy tényleg kinyiffant-e ez a féreg."

Egy középkorú férfi halt meg infarktusban és számos rokona volt a váróban. Szomorúan közöltem velük a halálhírt, mire az egyik idős néni - talán az anyja - azt suttogta, a lelke már a mennyben van. A család összes többi tagja felhördült és többektől elhangzott, hogyha "van isten, akkor Tamás bizony a pokol legmélyebb bugyrában van." Mindenki egyetértően bólogatott.

A két huszonéves fivér órák óta ült szó nélkül a kórterem előtt és idegesen álltak fel, amikor látták, hogy közeledem. Feszülten végighallgatták, hogy mindent megtettünk, de sajnos nem sikerült megmentenünk az édesapjuk életét, majd kis szünet után egymásra néztek, a levegőbe ugrottak és nevetve pacsit adtak egymásnak.

Nagyi halálát közöltem az unokával, mire a reakció ez volt: "Végre. Már húsz éve esedékes volt."