Ilyen vagy, ha decemberben születtél – a számmisztika szerint

Ilyen vagy, ha decemberben születtél – a számmisztika szerint

Címlap / Életmód / Ezotéria / Ilyen vagy, ha decemberben születtél – a számmisztika szerint

A számmisztika és az ezotéria szorosan összefügg egymással, nem meglepő tehát, ha azt is közelebbről lehet elemezni, milyen személyiségjegyeket örököltünk a születési hónapunktól.

Természetesen nem csak ez az egy szempont formálja az egyéniségünket, de a te önismeretedhez is hozzátehet, ha megtudod, a számmisztika szerint milyen vagy.

Milyen száma van a decembernek?

A december a 12. hónapunk az évben, a számmisztikában pedig általában addig kell mennünk az elemzéssel, míg egyjegyű számot nem kapunk. Ennek megfelelően a 12-est fel kell bontanunk és össze kell adnunk: 1+2=3 – A december száma tehát a hármas.

Mit tartogat a 3-as szám?

A születési hónapunk elsődlegesen azt mutatja meg, gyerekkorunkban milyen körülmények uralkodtak a közvetlen környezetünkben és a családunkban. Ez sok esetben azonban nem csak a gyermeki évekre van hatással, hiszen amit kiskorunkban tapasztalunk, az óhatatlanul is befolyásolja a felnőttkori életünket.

A decemberben született emberek szinte kivétel nélkül felelősségteljesen gondolkoznak, és így is élnek. 

Gyakran több feladatot vállalnak magukra, mint ami „egészséges” lenne, vagy ami egyáltalán elvárható egy embertől.

istockphoto

Sokszor ők gondoskodnak a szüleikről, esetleg a testvéreikről, barátaikról is, ha úgy hozza a szükség. Megesik, hogy már egész kiskorukban kitűnnek a tömegből azzal, hogy idősebbnek néznek ki társaiknál, ha nem is feltétlenül a külsejükkel, a felfogásukkal, hozzáállásukkal mindenképpen.

A gyermekkort tekintve nem kifejezetten ördögfiókák, sőt, gyakran igazán könnyen kezelhető, irányítható és szófogadó gyerekek, akik ugyan élénkek, elevenek, de mégis  büszkék lehetnek rájuk a szülők.

Kifinomult megjelenés és lázadozó személyiség

Decemberi születési dátummal neked is jó a kommunikációs képességed, tudod, kihez hogyan kell hozzászólnod ahhoz, hogy sikerre vihesd a terveidet.

Bár nem volt veled túl sok probléma gyerekkorodban, mégis van egy lázadó éned – ez sok esetben annak is köszönhető, hogy mindig meg akarsz felelni a külvilágnak.

Ez egész korán megjelenik nálad, és kamaszkorban már nézeteltéréseket szülhet a szüleiddel, akik – ha megpróbálnak szabályok közé szorítani – óhatatlanul is lázadásra kényszerítenek.

Ezt a tulajdonságodat felnőttkorodban is megőrzöd, ám akkor inkább már a párkapcsolati határok, vagy éppen a munkahelyi szabályok ellen fogsz lázadozni. Ha máshogy nem, akkor azzal, hogy legbelül emészted magadat, mígnem inkább szeded a sátorfádat. Ahogy említettük, a külvilág véleménye, visszajelzése fontos számodra, de igazából csak az általad támasztott ideálnak próbálsz megfelelni. Jellemző módon egyszerű, de kifinomult és precíz a megjelenésed, a felnőttkor küszöbére már mindenképpen kialakul a saját stílusod.

Mindig magasra teszed a mércét és csak magaddal szemben vagy szigorú

Ha a céljaidról van szó, nem ismersz lehetetlent, iszonyúan kitartó vagy, sőt, sokszor hajlamos vagy arra, hogy túlzásokba ess.

Egyfajta teljesítménykényszer van az életedben, ami visszavezethető az említett érett felfogásra, a megfelelni akarásra, továbbá arra is, hogy mindig minden családtagodnak, közeli ismerődnek megpróbálsz a rendelkezésére állni.

Előfordulhat, hogy nehezen kommunikálod az érzéseidet, gondolataidat, mert bár a kommunikációs készséged nagyon jó, más a helyzet akkor, ha saját gyengeségeidet kellene felfedned mások előtt. Hajlamos lehetsz rá, hogy a problémáid megbeszélését a végletekig elodázd, hiszen mindig attól tartasz, hogy megbántasz valakit, vagy éppen felismerik, hogy te sem vagy sebezhetetlen, és ezt nagyon nem szeretnéd. Ha azonban sikerül kicsit engedned a túl magas elvárásokból, amiket egyébként te állítottál magad elé, akkor sokkal gördülékenyebben telhetnek a mindennapjaid.

VIDEO Íme a 10 legolcsóbb szobanövény, amit imádni fogsz

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!