„Anya, az volt az életed legeslegjobb napja, amikor én megszülettem?” – szokta rendszeresen kérdezgetni a lányom, és én őszinte szívvel tudom azt mondani neki, hogy igen. És mégsem gondolom, hogy ez az élmény mindenkit éppen olyan boldoggá tenne, mint engem.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
Napjaink politikai változásainak tükrében egyre többször kerül elő az anyaság, a nők szerepe, vagy éppen a reproduktív jogok kérdése a magánjellegű beszélgetéseimben is.
Meglepődve tapasztaltam, hogy az emberek, ha nem is mindig, de gyakran feltételezik rólam, hogy mivel anya vagyok, bizonyára ellenzem az abortuszt, és azzal az állítással is egyetértek, hogy az anyaság vitathatatlanul a legszebb és legfontosabb szerep egy nő életében.
Pedig ez koránt sincs így, és nem gondolom, hogy ettől én rosszabb anya vagyok. Sőt.
Nem gondolnám, hogy valakinek egy gyerekre van szüksége ahhoz, hogy fontosnak tartsa az alapvető emberi jogokat. (Éppen ezért nem értem, amikor a politikusok érvként használják, hogy „vannak lány gyerekeim, van feleségem…”, mintha személyes érintettségre lenne szükségük ahhoz, hogy a női szavazók érdekeit is képviseljék.)
Ugyanakkor, ha mondhatok ilyet, a tény, hogy van egy lány gyerekem, csak még jobban megerősít abban, hogy kiálljak a reproduktív jogok, a női egyenjogúság és a döntés szabadsága mellett – hiszen azt szeretném, ha ez a szabadság a lányom jövőjében is ott lenne.
Az abortuszt egyébként ellenzem, de ezt sem mint anya kezdtem ellenezni, egyszerűen mindig úgy gondoltam, hogy ha egyszer elkezd nőni bennem egy élet, akkor bárhogyan lesz is, de világra hozom majd. Ugyanakkor ez soha nem jelentette, hogy akár egy pillanatra is azt gondoltam, hogy jogom van más nők döntését felülbírálni, vagy akár csak ítélkezni felette. Mindig is tisztában voltam vele, hogy ez a döntés szívfájdítóan összetett, bonyolult és mindenek fölött privát.
Az, hogy én ellenzem az abortuszt, azt jelenti, hogy én saját magam, ha egy mód van rá, mindenképpen elkerülném ezt a beavatkozást. Ez az én döntésem az én testem fölött, és a véleményszabadságom a témával kapcsolatban itt véget is ér, hiszen más nők teste felett semmiféle hatalmam nincs.
És ahogyan megértem és elfogadom más nők döntését ebben a témában, úgy megértem és elfogadom azt is, ha valaki úgy dönt, hogy nem szeretne gyereket. Akkor is, ha én magam úgy gondolom, hogy az én életemben a lányom az egyik legnagyszerűbb dolog.
Attól viszont, hogy én azt érzem, az én életem azzal teljesedett ki, hogy az anyaság szerepe is része lett, továbbra is képes vagyok elképzelni, ha valaki más más utakat választ. Engem sem kizárólag az anyaság tett boldoggá, és nem gondolom, hogy nincsenek más ösvények az életben, amelyek érdekes, izgalmas és örömteli helyekre vihetnek, ahol egy nő kiteljesedhet.
Egy gyerek igenis teher. Felelősség, beruházás, elköteleződés és a saját egónk háttérbe helyezése. Amikor úgy döntöttem, hogy anya leszek, ezzel tisztában vállaltam ezt az életre szóló feladatot, és örülök, hogy így tettem. Nem tudok viszont tragikusabb helyzetet elképzelni, mint amikor valaki azért lép erre az útra, mert a környezete kényszeríti rá, és kényszerből veszi magára a gyerekvállalás terheit, megnyomorítva ezzel saját magát, és azt a gyereket is, akinek azt kell éreznie, őt nem igazán akarták.
Anya vagyok, és azért lettem anya, mert én döntöttem így. Ez a döntés engem boldoggá tesz. És csak azt remélem, hogy továbbra is olyan világban élhetünk majd, ahol minden nőnek joga lesz meghozni azt a döntést, ami az ő személyes boldogságához vezet. Mindannyiunk érdekében.
Nyitókép: Polina Lebed/istockphoto.com
Ez az a pillanat, amikor nem érdekel majd mások véleménye
