Évtizedes szabadúszó karrieremet szakítottam meg azért, hogy rövid kitérőt tegyek a multik világába. Ebben a kis kiruccanásban a legmeglepőbb egyértelműen az a zsarnoki kultúra volt, amit úgy tűnik, a munkaadók és az alkalmazottak is természetesnek vesznek. Én viszont nem is értem, hogyan várhatja el ezeket a dolgokat valaki az alkalmazottaitól.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
Hogy úgy tegyek, mintha az én pénzemről lenne szó
„Mi itt egy nagy család vagyunk” – hallani sok munkáltatótól, és nem tudom, miből gondolják, hogy ezzel majd levesznek a lábamról. Én ha elvállalok egy munkát, azt becsülettel el fogom végezni. Van bennem egy bajtársias viszony a kollégáim felé, és, ha úgy érzem, megbecsülik a munkámat és emberségesen kezelnek, én is hasonlóan viszonyulok a munkáltatóimhoz is. Karrierem során rengeteg emberrel dolgoztam, voltak, akikkel egészen hosszú távon is, és mindig jó szakmai és emberi kapcsolatot alakítottunk ki. Azt gondolom azonban, hogy a kölcsönös tisztelet alapja az, ha mindketten belátjuk: ők is és én is a pénzért vagyunk itt, egyikünk sem tesz szívességet a másiknak.
Ebből következik az is, hogy kinek meddig terjed a felelőssége: ha nincs elég ember, ha hirtelen több lesz a munka, vagy egy plusz feladatot kell elvégezni, az nem az én problémám. Ez nem dac, ez nem rátartiság, ez nem “rossz munkaattitűd”, ez egy tény. Ez itt nem az én cégem, tehát nem az én felelősségem. Vagy ha igen, akkor a profit is ennek arányában kell, hogy hozzám vándoroljon. De az, hogy én szívem-lelkem beletegyem A FŐNÖKÖM cégébe azért, hogy az SZÁMÁRA jövedelmezőbb legyen, teljesen abszurd gondolat.
Kötelező szabadidős programok
Felvetni a lehetőségét, hogy munka után csinálhat együtt valamit a csapat, az egy dolog. Céges csapatépítő eseményt szervezni a HÉTVÉGÉRE, az viszont már olyasmi, amiről nem is értem, hogy gondolhatja bárki, hogy jó ötlet. Illetve de, értem: a tulajnak a cége az élete, és azt feltételezi, nekem is ugyanilyen fontos (lásd fentebb), és csak hab lesz a tortán, hogy még a kajámat is fizeti. Ezzel szemben a valóság az, hogy a hétvégémet mindennel, csak nem a munkámmal kapcsolatos dolgokkal szeretném tölteni. És a munkahelyi kapcsolatok megerősítése bőven ebbe a kategóriába esik. Ha nem fizetsz érte, nem kapod meg a szabadnapjaimat. Még egy svédasztalos reggeliért sem.
Stressz – igen, tényleg, komolyan!
A vállalkozói léttel szemben az alkalmazotti létformának szerintem a nyugalom a legnagyobb előnye. Sőt, talán az egyetlen. A szabadúszó formával járó szabadságot, flexibilitást és integritást szerintem legfeljebb a fix jövedelemért és azért érdemes feladni, hogy délután 4 órakor pontban kikapcsolhassam a telefonomat, és ne kelljen többé a munkámra gondolnom.
Mivel bőven van tapasztalatom a saját vállalkozás üzemeltetésében, tudom, hogy ezt egy cégtulajdonos nem teheti meg. Ez viszont egy olyan áldozat, amit ő vállalt a szabadságért, flexibilitásért és integritásért. Alkalmazottként az én feladatom elvégezni a rám bízott munkát, de hogy ebből hogyan lesz pénz, már nem az én bajom.
Ezt valamiért kimondani – vagy legalábbis csak nem stresszelni – úgy tűnik, elfogadhatatlan a multik világában. Ha nem vagyok részese a színjátéknak, amiben úgy teszek, mintha ezzel a munkával kelnék és feküdnék, szinte számon kérik rajtam, én miért nem szorongok egy projekten vagy a cég jövőjén. A válaszom pedig egyszerű volt: azért, mert ez nem az én cégem. De ha már itt tartunk, talán inkább vissza is megyek a saját vállalkozásomhoz. Ott én vagyok a magam főnöke, és sokkal kevesebb ostobasággal fárasztom magamat.
Nyitókép: AleksandarNakic/istockphoto.com
Employer Brand = Commercial Brand? Hogyan hangoljuk össze a cég munkáltatói és fogyasztói márkáját és használjuk ki előnyeit kölcsönösen?
