Szerelem / Párkapcsolat

5 ok, amiért mindenki akkor hajt rád, amikor van párod

4. Nem vagy kétségbeesett

Senki sem keres kapcsolatot, mikor éppen benne van egyben. Viszont szingliként az ember nyitott szemmel jár és hajlamos rá, hogy ilyenkor kicsit látszódjon rajta az akarás. Annál nagyobb férfi-távoltartó pedig szinte nem is létezik, a fiúk ugyanis egyből megérzik, ha egy nő kétségbeesetten keres partnert és nagy ívben elkerülik. Ha viszont látják rajtad, hogy az aura, ami körülvesz, nyugodt és esetleg kicsit nemtörődöm is, annál inkább próbálnak megszerezni maguknak, hiszen annál nagyobb zsákmánynak számítasz.

5. Magadat adod

Mikor nincs senkink és minden utunkba kerülő helyes fiúval flörtölünk, előfordul, hogy kicsit túljátsszuk magunkat.

Ha úgy állunk hozzá egy férfihez, hogy akár lehet is valami a dologból, hajlamosak vagyunk túlanalizálni a helyzetet és igyekszünk csak a jó oldalunkat mutatni, néha kissé túlságosan is.

Mindezt természetesen annak reményében, hogy megtetszünk az illetőnek. Ha viszont van valakink és nem szerelmi szempontból ismerkedünk, akkor nem igazán próbálunk tetszeni a másiknak, ezáltal pedig önmagunkat adjuk, bármiféle álarc nélkül. Ha pedig az ember láthatóan  nem próbál tetszeni a másiknak, akkor automatikusan kívánatosabbá válik a szemében. 

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást

    Bien.hu

    FREE
    VIEW