Kiderült, miért nem támogatják az alvásszakértők az óraátállítást

Kiderült, miért nem támogatják az alvásszakértők az óraátállítást

Címlap / Életmód / Kiderült, miért nem támogatják az alvásszakértők az óraátállítást

A Föld bizonyos országaiban évente kétszer van óraátállítás, de az Amerikai Alvás Akadémia kutatói szerint ideje lenne végre elhagynunk ezt a gyakorlatot, hiszen több kárt csinálunk ezzel, mint hasznot. Állításuk szerint ugyanis azon túl, hogy ez megzavarja alvásritmusunkat, egyéb egészségügyi problémákat is okoz.

Kevés olyan demoralizáló dolog van a világon – számomra legalábbis – mint mikor a nyári napsütés helyett reggel arra ébredek, hogy kint még fekete éjszaka honol. A nappalok érezhetően rövidülnek, az éjszakák hosszabbodnak. A koránkelők közül néhányan már sötétben indulnak el reggelente dolgozni, akik pedig később végeznek munkahelyükön, már szürkületben mennek haza. Az átállítás célja a napos időszak meghosszabbítása – és ezáltal energiamegtakarítás is – azonban milyen hatással van ez az alvásunkra? 

A megszokott alvásciklus felborítása rendkívül ártalmas az egészségre, az Alvás Akadémia orvosai szerint a rövidtávú negatív hatások bizonyíthatóak és mérhetőek. A szervezet elnöke, Dr. Kannan Ramar munkatársaival évek óta azért küzd, hogy Amerikában nem legyen többé gyakorlat az óraátállítás. 

Évente kétszer a világ több mint 70 országában állítják előre, majd vissza az órát hatvan perccel.

A legtöbb fejlett iparral rendelkező ország átvette ezt a szokást, mindössze Kína, India, Japán és Arizona állam kivételével. A gyakorlat enyhén szólva nem népszerű a lakosság körében. Egy 2018-as felmérés szerint az európaiak 84 százaléka ellenzi az óraátállítást és ebben mi magyarok is élen járunk, nálunk ugyanis 90 százalék mondja, hogy ez felesleges. 

Julia_Sudnitskaya/istockphoto.com

Érvek és ellenérvek

Az Amerikai Alvás Akadémia szerint az amerikaiak egyharmada nem alszik eleget és nemcsak a krónikus, hanem már a rövidtávú alváshiány is hordoz magában veszélyeket. Nekem már akkor szenvedés a napom, ha csak egyetlen éjszaka nyugtalanul aludtam és ezzel nem vagyok egyedül. Megnövekedett stressz-szint, hangulatingadozás, levertség, ingerlékenység, emlékezetkiesés és dekoncentráltság – ezek mind jelentkezhetnek már akkor is, csak egy-két este nem aludtuk ki magunkat. Amennyiben a probléma tartósan fennáll, már olyan komolyabb betegségek is kialakulhatnak, mint a magas vérnyomás vagy szív- és érrendszeri betegségek. Sőt, kutatások bizonyítják az összefüggést az alvászavarok és az idős férfiakat érintő Parkinson-kór között. 

Az óraátállítás mellett kardoskodók fő érve az energiatakarékosság – hiszen ha több a napos óra egy napban, akkor kevesebb villanyt használunk – illetve a bűnmegelőzés. Utóbbi esetben az esti órákban sem kell sötétben közlekednie az embereknek, ami miatt kisebb eséllyel támadják meg őket. 

Az Alvás Akadémia álláspontja viszont egyértelműen az, hogy egy sztenderd, egész éves állandó ciklus lenne ideális az egészségünk szempontjából. A cirkadián ritmus – azaz a napi biológiai óra –  az a 24 órás ciklus, mely az élőlények fiziológiai és biokémiai folyamataiban vagy viselkedésében lép fel. A cirkadián ritmusokat az élőlény saját belső időmérő rendszere vezérli. Ezt külső, szinkronizáló stimulusok is segítik, melyek közül a legfontosabb nem más, mint a napfény. Ezek a ritmusok fontosak, mert lehetővé teszik, hogy alkalmazkodni tudjunk a környezeti körülmények szabályos váltakozásaira és fel tudjunk készülni rájuk.

Az óraátállítás ugyan a kései órákban több világosságot eredményez, a reggeli órákban viszont több sötétséget, mely felborítja a szervezet természetes ritmusát. Ezért van az, hogy az átállás után mindenki nyűgös és napokig, sőt, nem ritkán heteken keresztül nem tud hozzászokni az új időrendhez. 

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!