A testünknek és a lelkünknek is elengedhetetlenül szüksége van arra, hogy minden nap kellő mennyiségű időt töltsünk alvással. Miközben ugyanis alszunk, a testünk regenerálódik, hogy aztán másnap is a lehető legjobban funkcionáljon, míg az agyunk pihenni tud és feldolgozza mindazokat az eseményeket, amik nemrég történtek velünk. Éppen ezért tud kifejezetten veszélyes is lenni, ha – főleg huzamosabb ideig – rosszul alszunk. Arról pedig, hogy pontosan milyen egészségi állapotban lehetsz jelenleg, bizony nemcsak az árulkodhat, ahogyan reggel felébredsz, hanem az is, hogy milyen pozícióban alszol.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
1/5 Háton alvás
Ha a hátadon alszol, alapvetően gyakorlatilag semmi sem korlátozza a vérkeringésedet. A nyakad és a hátad is könnyen ellazíthatod ebben az alvási pozícióban, így abszolút pozitív hatással lehet az egészségedre. Abban az esetben viszont, ha a háton alvás után - még úgy is, ha végigaludtad az éjszakát - másnap fáradtnak érzed magad és a torkod is fáj, lehet, hogy gyomorégésed van. Ha pedig a környezetedben arról számolnak be, hogy hangosan horkoltál és nem kiegyensúlyozottan, hanem nagyobb szünetekkel vettél levegőt, akkor az alvási apnoé lehet a felelős, ami egy szűrővizsgálattal azonosítható be biztosan.