Hazájukból a háború elől menekülnek, a legtöbben heteken át gyalogolnak, erdőkben bujkálnak, és a vagyonukat hátrahagyva sokszor egyetlen hátizsákkal lépik át a magyar határt.
A budapesti II. János Pál pápa tér parkja mostanság tele van hetek óta pokrócon alvó kisgyerekes afgán családokkal és a katonaság elől menekülő fiatal afgán fiúkkal.
A végcél sokak számára Nyugat-Európa, gyakran Németország, ahol emberhez méltó életet remélnek.
Riportunkban afgán menekültekkel beszélgettünk.
Talán tíz év múlva visszatérek – Hekmat (22)
Akkor döntöttem el, hogy eljövök, amikor a szemem előtt vágták el a nagybátyám torkát a tálibok. Ha láttad volna, amit én, te is menekülnél. A fiúkat egyszerűen elviszik katonának, nem kérdezik, hogy akarsz-e menni.
Négy napon át éjjel-nappal gyalogoltam a magyar határig. Afganisztán a szerelmem, a mindenem. Talán tíz év múlva – ha már lesz állampolgárságom egy nyugati országban – visszatérek látogatóba.
Szerettem tanulni, otthon közgazdaságtudományi egyetemre jártam, és Németországban is folytatni szeretném az egyetemet, hogy közgazdász lehessek.
Szép város ez a Budapest, jó itt lenni, nem bánt senki. Szerencsések, akik ide születtek. Csak az a baj, hogy egy kicsit leépülök szellemileg ebben a várakozásban. Napok óta csak rajzolgatok, és várom, hogy indulhassak tovább Németországba. A nagyobbik bátyám már Franciaországban van, talán ő tud nekem egy kis pénzt küldeni az úthoz.
Tanulni akarok, nem embert ölni! – Ismael (19)
Két barátommal indultam el Afganisztánból, hónapokat gyalogoltunk, mire idáig értünk. A szüleim már idősek, nem mertek nekivágni a nagy útnak, de biztattak, hogy menjek csak, én még fiatal vagyok és erős, kibírom. Afganisztánban most nem sokat jelent egy ember élete, hol a tálibok, hol a daishok jöttek, hogy elvigyenek katonának. Úgy kellett bujkálnom előlük az erdőben, mert ha megtaláltak volna, akkor nincs menekvés. Én még tanulni akarok, nem embereket ölni!
Nem bánom, hogy nincs most ágyam, meg fedél a fejem fölött, jó itt a parkban egy pokrócon is, mert végre senkitől sem kell félnem. Ha itt kapnék munkát, akkor Magyarországon is szívesen maradnék, de mindenki azt mondja, Németországba kell menni, mert ott segítenek új életet kezdeni. Remélem, hogy majd egyetemre is járhatok ott.
Szerző: Oross Veronika
Fotók: Winkler Janka