Ilyen lesz a 2022-es év a számmisztika alapján

Ilyen lesz a 2022-es év a számmisztika alapján

Címlap / Életmód / Ezotéria / Ilyen lesz a 2022-es év a számmisztika alapján

Természetesen mindannyian azt szeretnénk tudni, meddig lesz még mindennapjaink meghatározó része a járvány. Mennyire lehetünk bizakodóak a következő évvel kapcsolatban?

A számok egész életünket meghatározzák: dátumok, éveink, gyerekeink száma stb. A számmisztika olyan ezoterikus tan, amely vallja, hogy a számok nemcsak mennyiségi, hanem minőségi mutatóval is rendelkeznek. A számmisztika segítségével lehetőséget adódik önmagunk és környezetünk mélyebb megértésére, megismerésére.

Fontos üzenetet tartogat a következő év

Egy kicsit fellélegezhetünk, ugyanis a numerológia szerint ugyan még kihívásokkal teli lesz 2022, azonban már kicsit könnyebb, mint gondolnánk. Az évszám első két számjegye adja meg az alapot, a 20 energiája „két versengő erő ellentéte, amiben kihívás a „közös nevezőre jutás”. A szakemberek szerint a felsőbb spirituális üzenet az, hogy tartsunk össze ezekben a nehéz időkben.

Tavaly erősen éreztük ezt, hiszen egymásnak feszültek a járványról másképpen gondolkodók, a Black Lives Matter mozgalom rávilágított a bőrszín alapján való megkülönböztetésre, illetve az amerikai elnökválasztás is két részre osztotta az országot.

A számmisztika megteremtőjének Phütagoraszt tartják és tanai a számokat égitestekhez társítja, a kettesé a Hold. 2022-ben sok a 2-es szám, azaz „hármas vibrációként” szerepel az évszámban. Ez felnagyítja „kettős” energiáját, melynek jelentése az egyensúly és alkalmazkodás, hit és bizalom, illetve szerelem és egyéb emberi kapcsolatok. A nulla a spirituális nyitottságra, személyes növekedésre és kerek egységre reflektál, illetve a lehetőségekre és folyamatosságra.

Újjáépülés

2022 bizakodásra ad okot, ugyanis a 22-es szám a „főépítész” a numerológiában, ami azt jelenti, hogy az alapért és a struktúráért felelős. Ez jó hír, mert ezek a dolgok az előző esztendőben igencsak hiányoztak az életünkből. Arra utal, hogy ha lassan is, de kezdünk majd visszatérni a normális élet „alapjaihoz” és „újjáépítjük mindennapjaink szerkezetét”. A számmisztika szerint 2022-ben a realisztikus céljainkat kell szem előtt tartanunk, ami nem mindig lesz könnyű, mert rengeteg minden vonja el figyelmünket és nehéz összpontosítanunk. 

A 22-es szám másik fontos jelentése az egyensúly, főleg a munka és magánélet harmóniája.

Nem lesz könnyű egyenlő arányban megosztanunk magunkat a kettő között, mert az egyik erősebben húz majd minket egy irányba. Tudatos erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy harmóniában maradjanak.

A 22-es energiája azt is előrevetíti, hogy a munka nagy lendülettel indul majd újra: az emberek igyekeznek majd behozni, ami az elmúlt időszakban elmaradt a járvány miatt.  Ez remélhetőleg azt jelenti, hogy azok, akik elvesztették az állásukat, munkába állnak, illetve akik új karrierbe kezdtek – vagy kényszerültek kezdeni – azok sikerre viszik új foglalkozásukat. 

Wand_Prapan/istockphoto.com

Az egyensúly a legfontosabb

Ezek mellett a kellemes jóslatok mellett azért azt is fontos megemlíteni, hogy az „ellentétek energiáját” még ebben az évben is érezni fogjuk. Ezért is lesz fontos, hogy az egyensúlyra odafigyeljünk és ne engedjünk a negativitásnak. Akkor is, ha úgy érezzük, nagy a teher, próbálkozzunk megteremteni a harmóniát kicsiben, mindenki a saját lehetőségeihez mérten.

A szakértők szerint elengedhetetlen, hogy közös nevezőre jussunk, az élet minden terén: párkapcsolatban, családi és baráti viszonyokban és természetesen társadalmi szinten is.

Egy kellemesebb otthon, családi-, munkakörnyezet vagy lakóközösség megteremtése rajtunk is múlik és 2022 az az év lesz, amikor ebből ki kell vennünk a részünket. Ez olykor kihívásokkal teli feladat, azonban erőt adhat, hogy az előző esztendőben mennyit tanultunk a nehéz és bizonytalan időkből. 

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!