Kikapcsolódás / Szórakozás

10 izgalmas krimi, amit a kritikusok is imádtak

10 izgalmas krimi, amit a kritikusok is imádtak

Először is le kell szögeznünk, hogy krimi, thriller és misztikus dráma között általában vékony a határ, hiszen ezek a műfajok gyakran keverednek egymással egy-egy bűnügyi történetben. A kategória örök klasszikusait mind ismerjük: ide tartozik a Hetedik, A bárányok hallgatnak vagy épp a Keresztapa, ha pedig te is szereted az ilyen típusú filmeket, valószínűleg láttad már ezeket párszor. Amennyiben viszont olyat keresel, ami az elmúlt 15 évben készült, és egy kicsit átnyúl a misztikus dráma, thriller kategóriájába is, az alábbiakat kell megnézned!

Tőrbe ejtve

A tavalyi év egyik legnagyobb kedvence volt ez a krimi, ami rövid időn belül aztán ismét nagyon népszerűvé tette a műfajt. A szereplőgárda már önmagában arra utalt, hogy ez nem egy megszokott cselekmény lesz (Daniel Craig, Chris Evans, Jamie Lee Curtis, csak hogy mondjuk is néhány példát), ez az állítás pedig gyorsan be is igazolódott! A történet egy vagyonos családról szól, akik egy ünneplés miatt jönnek össze egy estére, ám másnap kiderül, hogy a családfőt valaki meggyilkolta. Megérkezik a házhoz egy profi magánnyomozó, Benoit Blanc, akinek célja, hogy kiderítse, ki áll a haláleset mögött. Csakhogy itt jóval bonyolultabb szálak fűzik össze az embereket, mint azt bárki gondolta volna! A filmnek egyébként hamarosan jön a második része is.

Jólét 

A film a Nikas-testvérekről szól, akiknek egyetlen vágyuk van: hogy végre kiköltözhessenek egy erdő közelébe, távol a világ minden zajától. Persze ehhez szükségük van nem kevés pénzre, amit egy bankrablás segítségével próbálnak megszerezni. Azonban ez nem halad terveik szerint, és a mentálisan sérült Nick börtönbe kerül. Öccse, Connie nem hajlandó ebbe belenyugodni, és mindenáron ki akarja szabadítani testvérét, ám egyetlen éjszaka alatt ehhez 10 ezer dollárt kellene összeszednie. Ő viszont nem adja fel, ezért úgy dönt, hogy megpróbál versenyt futni az idővel. A film egy bűnügyi dráma, ami közben a thriller határán is mozog.

Túl a fenyvesen

Ryan Gosling és Eva Mendes közös filmje nem romantikus történet, hanem egy izgalmas krimi-dráma! Luke motorversenyzőként dolgozik, egy nap viszont úgy dönt, hogy hátat fordít az utazó cirkusz kaszkadőrjeinek, hogy végre szerelmével lehessen. A nő ugyanis titokban gyermeket szült neki, Luke pedig nagyon szeretne gondoskodni újdonsült családjáról. Hogy elegendő pénzt keressen, bankrablónak áll, és extrém motorversenyzői képességeit a szökések terén kamatoztatja. Csakhogy amikor az eltökélt rendőrrel, Averyvel keresztezik egymást útjaik, a férfi egyre bonyolultabb helyzetekben találja magát.

Az ír

Martin Scorsese első Netflixes filmjét óriási érdeklődés övezte. A film valós eseményeket dolgoz fel, és egy gyilkosság elkövetőjét próbálja megtalálni. A cselekmény két idősíkban játszódik: egy idős férfi, Frank Sheeran régóta az idősek otthonában tengeti napjait, és tudja, hogy már nincs sok hátra életéből. Ekkor dönt úgy, hogy elmeséli, az 50-es években hogyan keveredett bele az alvilág ügyeibe, és miként ismerte meg Jimmy Hoffát. Ő az, akinek halálára megpróbál valamiféle választ adni a film, és bár a megszokottnál hosszabban teszi ezt, hiszen a 3 órát is átlépi a film, megéri végignézni!

A láthatatlan vendég

Ez a spanyol misztikus film a thriller és a krimi között mozog, ha pedig szereted az ilyen típusú történeteket, ezt is imádni fogod! Adriánt gyilkossággal vádolják, és bár ő állítja, hogy semmi köze a történtekhez, elvégre őt is leütötték, a rendőrök biztosak abban, hogy kizárólag ő gyilkolhatta meg Laurát. Elvégre egy nyithatatlan ablakokkal felszerelt, belülről zárt hotelszobában történt a haláleset, és Laura az ő szeretője volt. A film cselekményének keretét egy beszélgetés adja, amiben a férfi mindent elmesél azzal a nappal és életével kapcsolatban. A rejtélyes történet még izgalmasabb befejezéssel zárul!

A cikk a következő oldalon folytatódik. Kattints ide a lapozáshoz >>

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást