Piros és rózsaszín? Így viseld együtt ezt a két színt ősszel

Piros és rózsaszín? Így viseld együtt ezt a két színt ősszel

Címlap / Stílus / Divat / Piros és rózsaszín? Így viseld együtt ezt a két színt ősszel

Ha anyáinkat vagy nagyanyáinkat kérdezzük erről, akkor biztosan azt mondják, hogy semmiképp. Azaz ne vegyítsük egy szettben a rózsaszínt és a pirosat, hiszen ezek a színekegymást ütik. Mi pedig azt mondjuk, hogy lehet érdemes mégis adni neki egy esélyt. Miért? Mert ahogy a példák is mutatják, működik!

Romantikus

Mi más kellene egy romantikus outfithez, mint egy nőies szabású A-vonalú szoknya, egy hozzá illő felső, és persze egy dögös rúzs.

Ez pedig nem is képzelhető el jobb színekben, mint a romantika árnyalataiban, azaz a babarózsaszínben és az izzó vörösben.

Tipp: Ha a hidegebb hónapokban is szeretnél cropped fazonokat hordani, akkor válassz vastagabb anyagokat, mint például egy kötött vagy horgolt topot!

Elegáns

Mire is van leginkább szükséged az ősz beköszöntével a ruhatárad felfrissítésével kapcsolatban?

Szerintünk egy tökéletes átmeneti kabátra, ami jól kombinálható, lenge, de mégis melegít, divatos, azaz röviden olyan, amit le sem akarsz majd venni magadról.

Ha minket kérdezel, akkor idén vállalj be egy izgalmasabb színt, és válassz egy piros vagy egy rózsaszín árnyalatú kabátot, amivel biztosan kitűnsz majd a tömegből!

Metál

Már többször említettük, hogy egyszerűen odavagyunk a metálos árnyalatokért, a fémes fényű trendi statement szettekért.

Nem véletlen, hogy ez is bekerült a válogatásunkba, hiszen ha két szín tökéletes vegyítéséről beszélünk, akkor a metálos fényű rózsaszín és a bordóba hajló vörös elmaradhatatlan páros.

Ha a két elem egy midi fazonú, minden alkalomra tökéletesen passzoló szoknya, a felső pedig egy puha bomber dzseki, akkor nem is lehet több kérdésünk.

Merész

Attól, mert lassan vége a nyárnak – persze az indiánnyár még várat magára! – még nem kell félredobnod mindent, amit nyáron imádtál és olyan gyakran hordtál, egy kis kreativitással ősszel is viselheted a kedvenc darabjaidat.

Mindig merész, de szerintünk kiváló választás egy izgalmas fazonú ing, nagy masnival, érdekes ujjmegoldással vagy átkötőkkel, főleg, ha ezt egy hozzá illő nadrággal vagy szoknyával viseled.

Tipp: Ha piros-fehér mintás felsőt veszel fel, az messziről rózsaszínnek fog tűnni, de ez ne riasszon el attól, hogy pirossal viseld!

Trendi

Csipke és selyem. Piros és rózsaszín. Valakinek van még kérdése?

Nekünk nincs, ugyanis egy pillanat alatt elvarázsol ez a szett, tetőtől talpig minden rendben vele, másoljuk is.

Elsőre lehet, hogy furcsának tűnt, de most már kezdünk hozászokni ezekhez a kombinészerű felsőkhöz, amik alá egy basic fehér póló dukál.

Ha ezt megfejeled egy bő fazonú bokáig érő selyemfényű nadrággal és egy kényelmes loaferrel vagy sportcipővel, akkor az minden bizonnyal 10 pontos szettet eredményez majd.

Vad

Ha valaki azt mondja, hogy egy kosztüm vagy egy elegáns nadrág blézer kombináció unalmas, akkor most megcáfoljuk.

Ugyanígy ledöntjük azt a tévhitet is, hogy irodai szetteken belül nem lehet túl izgalmasan kombinálni.

Ez a lilás árnyalatú felső, ezzel a narancsba hajló párossal és ezzel a tökéletes magassarkúval ugyanis maga a tökély. Nem mondjuk, hogy megszokott, nem mondjuk, hogy mindennapi, de talán pont ez az, amitől szuperül működik.

Ti mit gondoltok?

Extrém

A végére hagytuk a legjobbat.

Ha már rózsaszín és piros színkombinációkról beszélünk, akkor miért ne lehetne ezt egy statement ruhadarabon keresztül megmutatni?

Ez pedig az őszi hűvös esték és a téli napok egyik főszereplője, a szőrmekabát.

Egy ilyen csíkos nem mindennapi darab után biztosan megfordulnak majd az utcán az emberek, úgyhogy ha szereted a feltűnést, akkor keresd a pink és a piros különböző árnyalatait egy szettben!

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!