Ó, azok a régi szép idők, mikor bájosan öltöztek a nők és lovagiasak voltak a férfiak… Filmeken meg képeken nézni az elmúlt évtizedeket talán jó dolog, de azért ha jobban belegondolunk, milyen normák határozták meg a mindennapi élet olyan egyszerű dolgait is, mint például egy-egy randi, talán jobb, hogy nem ebbe a korba születtünk.
Találkozás a szülőkkel
Manapság elég komoly előrelépésnek számít egy kapcsolatban, ha a partnerek találkoznak egymás szüleivel, az ’50-es években azonban egy rendes lány nem mehetett első randira anélkül, hogy ne mutatta volna be az őt elhívó fiút a szüleinek előtte.
Ma már azért elég nehéz elképzelni, hogy amikor a helyes srác az irodából megkérdezi, hogy volna-e kedved meginni valamikor egy kávét, az anyukádék házába megy érted, és mielőtt még elindulnátok, hogy egyáltalán ismerkedni kezdjetek egymással, leül a szüleiddel, és ők kifaggatják róla, hogy mégis mik a szándékai, hol nőtt fel, és különben is, mivel foglalkoznak a szülei?
Óra nélkül el se indulj!
Ha már itt tartunk, azt, hogy mennyi ideig tart a randi, nem az döntötte el, hogy a résztvevők mennyire érzik jól magukat, hanem az, hogy mit mondott a lány apukája.
Egy randi előtt ugyanis, a szülőkkel való találkozásnak része volt az is, hogy a fiatalember megkérdezte az ősöket, mikorra hozza haza a lányukat.
Ezt az időpontot megsérteni durva udvariatlanság volt, ezért magára valamit is adó férfiember el sem indult a lányos házhoz úgy, hogy ne lett volna a csuklóján egy pontosan járó óra.
Képzeld csak el, hogy ma a Tinder-randid ráír az apukádra, és megkérdezi tőle, hogy mikorra érjetek haza!
Rendelni nem nőies dolog
Millió meg egy apróság volt, amiben a múlt században egy nőnek ügyelnie kellett, ha rendes és finom úrilány benyomását akarta kelteni, de hogy még a saját ételét sem rendelhette meg?
Egy illemkönyv szerint márpedig az a legnőiesebb viselkedés, ha elmondod a partnerednek, hogy mit óhajtasz, és ő majd rendel neked is, amikor a pincér megérkezik.
Ha ez már eleve furának tűnik, lehet még fokozni a dolgot: volt, hogy a férfi meg sem kérdezte a nőt, hogy mit kér, hanem azt rendelt neki, amit ő jónak gondolt, és ez még csak nem is otrombaság, hanem a határozottság, férfiasság és gondoskodás jele volt – vagy legalábbis annak tartották.
Azért mi örülünk, hogy ma már nem néznek egy férfiakat reggeliző feminácinak, ha ki mered mondani a pincér előtt, hogy egy kólát kérek szépen, köszi.
A férfi jobb, ha tömve érkezik
Már hogy készpénzzel, tekintve, hogy az ’50-es években nem igen voltak kártyaleolvasók a sarki éttermekben, az pedig, hogy bármiért is egy nő fizessen, egészen elképzelhetetlen és megalázó volt.
Egy randevú klasszikus forgatókönyve szerint a férfinál elég pénz kellett, hogy legyen, hogy kifizessen mindent, amit hölgy társasága megkívánt, vagy amihez kedvet kapott, amíg vele volt.
Ma már szerencsére nem gondolja úgy senki, hogy egy randi során egy férfinak partnere minden egyes kiadását fedeznie kell, amíg az ő „felügyelete” alatt van, és bár még mindig gyakori, hogy a férfi fizeti például a kávét, teljesen bevett dolog, hogy a partnerek a randi végén elfelezik a cechet.
Nincsenek kibúvók!
Egy randimeghívásra nemet mondani csak úgy nem lehetett egy hölgynek.
Ha valamiért mégis nagyon ódzkodott attól, hogy az őt meghívó férfi társaságában töltsön némi időt, akkor bizony nagyon alapos és kikezdhetetlen indokot kellett találnia erre, ráadásul gyorsan – a felkérésre ugyanis illett azonnal válaszolni!
A sajnos nem érek rá vagy a „most nem keresek kapcsolatot” itt nem volt elegendő, alapos ok híján durva gorombaságnak számított nemet mondani egy meghívásra.
Tiszta szerencse, hogy ma már nem kell kifogásokat keresni és megindokolni, miért nem mész valahová, ahová nincsen kedved menni, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem kötelező megjelenned senki kedvéért sehol, ahol nem akarsz.
