Van ideális kor a családalapításra? Valószínűleg csak biológiailag, egyébként leginkább az aktuális élethelyzet, párkapcsolat befolyásolja azt, mikor jutunk el ehhez a fontos lépcsőfokhoz. De meséljenek erről az eltérő korban gyermeket vállaló édesanyák!
Andi, 21 évesen lett anyuka
„Nagyon gyorsan összeházasodtunk a férjemmel, ugyanis a 10 évnyi korkülönbség a javára elég motiváló erővel bírt mindkettőnk számára. Mindössze 19 éves voltam akkor, és egy évnyi járás után mondtuk ki az igent.
Sokan már emiatt is őrültnek tartottak, de akkor főleg láttam rosszalló pillantásokat, mikor néhány hónap múlva a pocakom is elkezdett kerekedni.
Nem volt könnyű az első időszak, de szerintem senkinek sem az igazán. 24 évesen született a második kisfiúnk, és most, hogy 30 éves vagyok, utólag visszatekintve a legjobb döntést hoztuk.
Mellettük elvégeztem az egyetemet levelező tagozaton, most pedig már három éve dolgozom. Sok mindenről lemondtam a húszas éveimben, pl. fesztiválok, vagy úgy általában a gondtalan fiatalság.
Ezért cserébe most tökéletes családom van, és sokkal szabadabban élhetek, mint azok a korombeliek, akik még csak most vágnak bele ugyanebbe a körforgásba.”
Anita, 27 évesen lett anyuka
„Ránk nem nézett senki furcsán, mikor terhes lettem, hiszen már 7 éve együtt voltunk a férjemmel, nagyjából az elejétől kezdve együtt is éltünk.
Nem hiszem, hogy tökéletesebb korban szülhettem volna, szerintem a késői húszas évek erre ideálisak – nekem legalábbis azok voltak.
Az mondjuk igaz, hogy egyikőnk sem volt sosem az a nagy bulizós alkat, nem járkáltunk állandóan el otthonról akkor sem, amikor ezt még különösebb szervezés nélkül megtehettük.
Arra is ügyeltünk, hogy ne zárkózzunk be teljesen, még csak pár hónapos volt a kislányom, amikor már nyaralni mentünk. Ha visszaforgathatnám az időt, akkor sem csinálnám másként.
Ráadásul, mi nem is akarunk kistestvért, így most, 33 évesen újból sokkal szabadabb az életünk. Örömmel besegítenek a nagymamák, de a kislányom is már akkora, hogy gyakorlatilag bárhova el tudunk menni közösen.”
Szilvi, 33 évesen lett anyuka
„Őszintén mondva, én úgy képzeltem el, hogy 30 éves korom előtt fogok szülni, de aztán közbeszólt a munka és az élet.
Külföldre kerültem a férjemmel, és amíg nem teremtettük meg magunknak azokat az anyagi feltételeket, amiket célul kitűztünk, nem akartunk gyereket vállalni. Végül ez 30 éves koromra sikerült, ám akkor nem akart megfoganni a gyermekünk.
Másfél évig próbálkoztunk eredménytelenül, míg végre rávettük magunkat a komolyabb kivizsgálásokra, amiken kiderült, hogy ugyan csak lombikkal, de lehet saját gyermekünk. Így alakult, hogy 33 évesen megszületett a kisfiúnk.
Utólag persze sokkal jobb lett volna, ha az eredeti terv szerint alakul minden, de ezt senki sem válogathatja meg.
Így, hogy alapvetően 3-5 évvel később született, mint szerettük volna, és közben a körülményeink is megváltoztak, úgy döntöttünk, nem vállalunk kistestvért.”
Kati, 38 évesen lett anyuka
„Úgy alakult az életem, hogy a nagyon komolynak megélt kapcsolatomat csak én tartottam ennyire felejthetetlennek. Már éppen családalapítás előtt álltunk, amikor inkább a különválás mellett döntöttünk.
Ott maradtam egyedül, a biológiai órám ketyegett, miközben éppen megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Utólag visszagondolva, hatalmas szerencsém volt, hogy találkoztam a férjemmel, akivel néhány hónap múlva meg is fogant a kisfiúnk.
Sokkal előbb szerettem volna anyuka lenni, de már úgy vélem, jó, hogy így alakult. Korábban nehezemre esett volna ennyire türelmesen viselkedni, ennyi mindenről lemondani valaki másért.
Mivel ennyit vártam a fiamra, minden percét kiélvezem és értékelem az anyaságnak. Persze lehet, hogy nagymama nem leszek, vagy csak rövid ideig, jelenleg csak az aktuális boldogságunk foglalkoztat.”
Lídia, 20 és 45 évesen lett anyuka
„Mikor 20 éves voltam, kicsit még más volt a világ, de az biztos, hogy az én szüleim többet tudtak és akartak is segíteni, mikor megszületett a kislányom.
Ugyan el kellett mennem dolgozni, szüleim és férjem közreműködésével levelezőn iskolát végeztem. Nehéz és tömény időszak volt, állandóan fáradt voltam, és első gyerek lévén rutintalan.
Számomra annyira megterhelő volt ez a korszak, hogy nem terveztünk kistestvért – a változókor küszöbén az egyre gyakrabban kimaradó menstruációm miatt egyáltalán nem gondoltam várandósságra.
Mikor kiderült, hogy terhes vagyok, teljesen ledöbbentem. Szintén nem túl könnyű időszak következett, de azt hiszem, már értem, miért rajonganak a nagymamák annyira az unokájukért.
Én ugyanígy vagyok most a kisfiammal! Bár nyilván komoly kihívásokkal nézünk szembe (főleg a társadalmi kritikákat illetően), különleges és egészen más érzés ennyi idősen újból anyának lenni.”
