Még nem vagy túl rajta? Másoknak ez segített a továbblépésben

Még nem vagy túl rajta? Másoknak ez segített a továbblépésben

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Még nem vagy túl rajta? Másoknak ez segített a továbblépésben

A szakítás mindenki számára nehéz. A tapasztalat azt mutatja, hogy leginkább az idő gyógyítja be legkönnyebben a sebeket. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ülj magányosan a szobádban és várd meg, míg elmúlik a bántatod. Mindenkinek más módszer válik be, ezúttal négy lány mesélt nekünk arról, nekik mi segített a továbblépésben!

„Inkább rá sem néztem a Facebookra” (Enikő, 28)

„Miután szétmentünk, még több időt töltöttem a Facebookon. Időről időre felbukkant egy-egy bejegyzése, ami nagyon felkavart, ráadásul én is rettentő késztetést éreztem arra, hogy az adatlapját böngésszem, hátha megtudok róla valamit.

Egy idő után azonban elegem lett abból, amit csinálok, abból, hogy örökké utána vágyakozom, ezért elkezdtem hanyagolni a Facebookot. Éreztem, ha nem változtatok, örökre a rabja maradok. Meg kellett tisztítanom az elmémet és a szívemet, ezért internetezés helyett próbáltam izgalmasabban és hasznosabban tölteni az időmet.

Elkezdtem könyvtárba járni, sorozatokat nézni és gyakrabban összejárni a barátokkal. Ezek el tudták terelni a figyelmemet és éreztem, idővel egyre könnyebb és könnyebb lesz. ”

„Kibírtam, hogy ne írjak neki” (Timi, 31)

„Mindig is nehezen tudtam elengedni az exeimet… Aztán egyszer rájöttem, ott követem el a hibát, hogy szakítás után is hívogatom őket… Bármennyire is fájt, hogy Tomi megcsalt, miután elköltözött tőlem, annyira hiányzott, hogy számtalanszor késztetést éreztem arra, hogy írjak neki egy smst.

Bárcsak átjönne kicsit, meginnánk valamit vagy csak beszélgetnénk. Szerencsére itt volt mellettem a legjobb barátnőm, aki rám parancsolt, hogy ne csináljak butaságot.

Ő tisztán látta a helyzetet, mindig mellettem állt és támogatott.

Bár nagyon szenvedtem, most már elmondhatom, sokkal hamarabb sikerült rajta túllennem, úgy, hogy nem láttam és nem hallottam a hangját. Azóta egyébként feleségül vette a csajt, akivel megcsalt… Nincs bennem keserűség, sok boldogságot kívánok nekik!”

„Új célokat kerestem” (Rita, 26)

„Már a kapcsolatunk utolsó hónapja is folyton veszekedéssel telt, ezért miután végleg szétmentünk Csabival, úgy döntöttem, megpróbálok új életet kezdeni. Míg együtt voltunk, kevesebbet találkoztam a barátnőimmel, így volt mit bepótolni!

Szenvedtem, de nem akartam tönkretenni az életemet, ezért belevágtam olyan dolgokba, amelyeket korábban soha nem próbáltam. Munkahelyet váltottam, végre úgy érzem, beindult a karrierem.

Emellett elvégeztem egy hegymászó-tanfolyamot, hétvégente túrázni szoktam. Imádom a hegyeket és a friss levegőt! Ezek az új élmények feledtették a rossz emlékeket és szerencsére úgy tűnik, a szerelem is újra rám talált. Egyik túratársammal hamar egy hullámhosszra kerültünk és immár fél éve együtt vagyunk.”

„Egy ideig hanyagoltam a pasikat” (Zsani, 25)

„Régebben többször beleestem abba a hibába, hogy bánatomat enyhítsem, belemenekültem egy másik pasi karjaiba.

Az elején jó ötletnek tűnt, de aztán nem hogy könnyebb lett volna, csak rosszabb lett. Ezek a komolytalan, egyéjszakás kalandok csak nagyon rövid ideig nyújtottak vigaszt, utána még rosszabbul éreztem magam.

Épp ezért, miután szakítottunk Petivel, úgy döntöttem, inkább próbálom élvezni a szingli életet!

Bevallom, kisebb vagyont hagytam a plázákban miután fél napot shoppingolással töltöttem, mégis elértem azt, hogy újra nőnek éreztem magam.

Elmentem párszor a csajokkal bulizni, kizárólag azért, hogy kitáncoljam magamból a bánatot, és nem azért, hogy felszedjek valakit. Így sokkal könnyebb volt átvészelni ezt a fájdalmas időszakot, mint korábban.”

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!