Rossz gyerek márpedig nincs, legfeljebb olyan, aki a viselkedésével jelezni próbál valamit. A „rossz” viselkedéshez pedig még csak az sem feltétlenül kell, hogy a szülő elrontson valamit, léteznek reakciók és helyzetek, amelyek egyszerűen a tanulási, fejlődési folyamat részei, és minden gyereknek át kell esnie rajtuk.
Túlpörgés
Számos pszichológus és pedagógus hangoztatta már, hogy nem kell annyira rettegni attól, ha a gyerek unatkozik, sőt – a csendesen töltött idő segít fejleszteni a képzelőerőt, megtalálni a belső nyugalmat, amire egyenesen szüksége van a gyereknek.
A túl sok inger, vagy túlstimulálás azonban olyan jelenség, amivel a modern életvitel mellett gyakorlatilag mindenki találkozik, és most nem csak a villogó képernyőkre gondolunk, hanem a forgalomra, a túlzsúfolt napirendre, az állandó rohanásra, ami nem csak a felnőtteket, a gyereket is megviseli.
Ha nincs csendes pihenő, ha újabb és újabb ingerek érik a gyereket – még ha azok olyasmik is, amelyeket élvez, nevet rajtuk, szórakoztatják őt – egy idő után „túlpörög”, és kezelhetetlenné válik a viselkedése.
Ha a napirendeteket úgy rakod össze, hogy maradjon ideje a csendes játékra, pihenésre, bekuckózásra, azzal jelentős javulás érhető el.
Nagy érzelmi drámák
Felnőttként képesek vagyunk megfelelően kezelni az érzéseinket, tudjuk, mikor van lehetőségünk arra, hogy kimutassuk őket, és hogyan tehetjük ezt meg, és mikor kell félretenni, elrejteni vagy akár elnyomni őket.
Egy kisgyerek erre nem képes, és bármilyen nagyobb érzelmet él is meg, egy felnőtt számára meglepő módját választhatja annak kifejezésére – akár sírást, kiabálást, minden olyasmit, amit könnyű hisztinek nevezni.
Szakértők szerint ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, ha hagyod, hogy a gyerek megélje az érzelmeit, azaz nem bünteted érte, vagy próbálod korlátozni benne, és ha kicsit megnyugodott, akkor a korának megfelelő komolysággal el lehet beszélgetni vele arról, hogy mi az, amit érzett, és hogy hogyan tudja az érzelmeit kimutatni.
Törekvés az önállóságra
Családi legendák és kínos fotók őrzik az emlékét annak, amikor óvodás koromban megkaparintottam egy ollót, és levágtam vele a saját frufrumat.
Ezen persze talán könnyebb volt nevetni, mint azon, ha valaki csemetéje leszedi a kertben a még zöld paradicsomot, kirángatja a frissen mosott lepedőket a szekrényből, hogy sátrat építsen velük, vagy kérlelhetetlenül üvölteni kezd, ha anya megpróbál segíteni ráadni a cipőjét.
A jelenségekben a közös az, hogy egytől egyig az önállóságra való törekvés motiválja őket, és bár tény, hogy szülőt próbáló feladat jó képet vágni mindegyikhez, fontos észben tartani, hogy a gyerek ilyenkor nem rosszalkodik, csak éppen azt teszi, amit tennie kell: próbálgatja önmagát, próbál önállósodni, és segítség nélkül megtenni azt, amit a nagyoktól is lát.
Ez pedig talán idegörlő, de elengedhetetlen módja a felnőtté válásnak.
Követelődzés
Egyik este öt mesét olvastál fel neki, ma csak egyre lenne időd, de ő többet akar. A nagymamánál kapott egy csík csokit, te viszont nem adsz neki vacsora előtt.
Helyzetek, amikből komoly konfliktus törhet ki, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy mint mindenki más, a gyerekek is szeretik tudni, hogy mik a lehetőségeik és a határaik, ha pedig ezek nem világosak, akkor értelemszerűen megpróbálják feszegetni őket.
Minden olyan törekvés, amit a következetesség és a határok világos kijelölése érdekében teszel, jelentősen csökkenteni fogja az ilyen jellegű viselkedési gondokat, és ez korántsem spártai szigort jelent!
Te döntöd el, hogy hol vannak a határok, és ezek lehetnek egészen tágak is, de fontos, hogy legyenek, és mindenki számára világos legyen, hogy hol vannak.
