5 film az anyaság szépségéről és nehézségeiről

5 film az anyaság szépségéről és nehézségeiről

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 5 film az anyaság szépségéről és nehézségeiről

Anyának lenni nem egyszerű feladat, hiszen általában úgy kell nevelni a gyerekeket, hogy közben próbálsz a karrieredben és a magánéletedben is helytállni. De szerencsére van egy nap az évben, amikor az egész világ tiszteleg az ilyen hétköznapi szuperhősök előtt. Mi most összegyűjtöttünk pár filmet, amik egy csipet humorral fűszerezve, megható módon mutatják be, mit is jelent anyának lenni. Neked melyik a kedvenced?

Édesek és mostohák

Két nő küzdelmét követhetjük nyomon – az egyik Isabel, az elvált, gyerekeit egyedül nevelő anya, a másik pedig a gyerekek újdonsült mostohája, a fiatal és tehetséges Jackie.

Isabel foggal-körömmel védi a gyerekeit, és érthető okokból nem örül az újdonsült arának.

Ennek ellenére Jackie mindent megtesz azért, hogy a gyerekek elfogadják őt, sajnos nem sok sikerrel.

Azonban a sors közbeszól és egy váratlan családi tragédia következtében a két nő kénytelen szembenézni önmagával és egymással is.

Megható történet ez az anyasággal járó felelősségről és elfogadásról. Egy igazi sírva nevetős film a kilencvenes évekből, amit mindenképpen meg kell nézned, ha eddig még nem tetted.

 

Anya a pácban

Eliza egy kétgyerekes New York-i családanya, aki éppen kislánya 6. szülinapjára készül.

Természetesen minden közbejön, aminek közbe kell, és sajnos a problémák megoldásában munkamániás férjére sem számíthat.

A nagy káosz közepette Eliza elhatározza, hogy régi írói ambícióit felelevenítve megpályázik egy, az anyaság témakörében meghirdetett írói versenyt.

Miközben ír, rádöbben arra, hogy az anyaság bár buktatókkal teli, az egyik legjobb dolog, ami történhetett vele.

 

Pszichoanyu

Bár a magyar cím egy kissé bizarr, azért ez ne ijesszen el attól, hogy megnézd Diablo Cody (Juno, Pszichoszingli) forgatókönyvíró egyik legújabb alkotását.

Marlo egy kertvárosi anyuka, aki éppen a harmadik gyerekét várja.

Férje, Ron egy keményen dolgozó családapa, aki nem érti, hogy mekkora teher felesége számára az anyaság.

Marlo testvére felfogad melléjük egy dadust, Tully-t, aki segít a gyerekek körül és egyben Marlonak is, hogy kicsit visszataláljon önmagához.

A két nő között kölcsönös bizalom és barátság alakul ki.

 

Anyák napja

A film több generáción és több egymáshoz kapcsolódó történeten keresztül mutatja be az anyaságot.

A lobbanékony, frissen elvált, gyerekét egyedül nevelő Sandy, a karrierjéért mindent feláldozó, híres ékszertervező Miranda, a lökött, rasszista családjáról híres Jesse, valamint az özvegyen gyerekeit egyedül nevelő apuka, Bradley történetein keresztül nyerünk bepillantást abba, hogy mit is jelent szülőnek lenni.

 

A második anya

Egy brazil film is felkerült a listára.

Val, az anyuka már 13 éve él és dolgozik egy jómódú család otthonában, bentlakásos házvezetőnőként.

Ezért nagy áldozatot kellett hoznia, hátra kellett hagynia saját lányát, ami miatt állandó bűntudat gyötri.

Ám egy váratlan pillanatban felbukkan a lány, és teljesen felborul a házon belül kialakult hierarchikus rend.

 

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!