5 dolog, amire csak akkor jössz rá, ha már szakítottatok

5 dolog, amire csak akkor jössz rá, ha már szakítottatok

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 5 dolog, amire csak akkor jössz rá, ha már szakítottatok

A szakítás nem egy olyan dolog, amire szívesen kerítünk sort, mégis, a legtöbb ember legalább egyszer átéli a vele járó tortúrát. De mik azok a dolgok, amikre csak akkor jössz rá, ha átestél egy komoly szakításon?

Többet túlélsz, mint hitted

A szakítás, különösen akkor, ha komoly kapcsolatról van szó, igazán megviseli az embert.

Mondhatjuk, valódi főpróba a nagybetűs életben.

Olyasvalami, amitől annyira félünk, hogy többnyire el sem merjük képzelni, kimondani pedig főleg nem akarjuk.

Aztán, amikor mégis megtörténik, és így vagy úgy, de túléljük, akkor az önismeretet illetően hatalmasat lépünk előre.

Az emberek többsége ilyenkor rájön, mennyi mindenre képes önállóan, és hogy egyedül is megáll a saját lábain.

Rákényszerülünk, hogy magunk döntsünk, és bár ez egyszerre nehéz, mégis egy erőt adó élethelyzet.

Jóval több az időd, mint gondoltad

A szingli életben az egyik legjobb dolog, hogy az embernek sokkal több ideje jut magára. Ezt bizony elfelejtheted akkor, ha párkapcsolatban élsz valakivel.

Persze, nem arról van szó, hogy a szerelmedre fordított időt pazarlásnak kell érezned, de az biztos, hogy azokat az extra idő- és energiabefektetéseket, amiket érte áldoztál fel, most mind magadra fordíthatod.

Főleg akkor, ha éveket, évtizedeket éltél párkapcsolatban, megdöbbenéssel tapasztalhatod, mennyivel hamarabb végzel mindennel.

Ezzel nyilván járnak nehézségek is, hiszen tényleg minden feladat rád hárul, de összességében biztosan megtapasztalsz egyfajta kényelmi önállóságot, szabadságot.

Rájössz, hogy nem ez a világvége

Persze, nem frissen a szakítás után, de néhány hónap múlva rájössz, hogy egy kapcsolat nem jelenti az életet.

Az is lehet, hogy korábban úgy érezted, ettől függ a boldogságod és minden örömöd, de amikor újra tudsz mosolyogni és észreveszed a jó dolgokat a hétköznapokban, akkor szembesülsz azzal, hogy nem jött el a világvége.

Van, akinek kevesebb, és van, akinek több idő kell ehhez, de előbb-utóbb mindenki eljut erre a szintre.

Természetesen abszolút élethelyzettől és személytől függ, mennyire visel meg valakit a szakítás, de amint átlendülsz a „túlélési” időszakon, te is észreveszed majd, hogy van fény az alagút végén.

Megtapasztalod, hogy nem olyan rossz egyedül lenni

Akárcsak a párkapcsolati életnek, úgy az egyedüllétnek is számos előnye van. Ezekre érthető módon csak szakítás után jön rá az ember, többnyire néhány hónap elteltével.

Amint kialakul az új rutinod és már kevesebb szívfájdalommal tudod szemlélni a történteket, rádöbbensz, hogy kifejezetten jól jártál. Ha már reálisan látod az életedet, akkor tisztázni tudod magadban, hogy egyedül lenni még mindig sokkal jobb, mint magányosan élni egy párkapcsolatban.

Ez utóbbi éppúgy lehetséges, és be kell látni, ha a szakításig eljutottatok, akkor úgy se lettetek volna sokáig együtt. Csak időhúzás lett volna tovább folytatni a viszonyt.

De most már sokkal előrébb vagy, és jóval több lehetőség áll előtted!

Lelkileg teljesen új ember lettél

A könnyű hétköznapok nem igazán formálnak minket, a nehézségek annál inkább.

Ezt fájdalmas megélni és belátni egyaránt, de a szakítások kifejezetten alkalmasak a felismerésükre.

Az ilyen időszakok lehetőséget kínálnak arra, hogy új dolgokat tanulj meg magadról, az életedről, és szükség esetén megváltozzon a felfogásod, a hozzáállásod.

Ha ezt nehezen tudod elfogadni, gondolj csak arra, milyen voltál a kapcsolat indulásakor, és milyen vagy most!

Alighanem sokkal érettebben gondolkodsz és sok mindent teljesen másként értékelsz, ez pedig elvezethet ahhoz a valakihez, akivel tényleg találkoznod kell ebben az életben.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!