5 apró dolog, amit már reggel megtehetsz, hogy sikeres legyen a napod

5 apró dolog, amit már reggel megtehetsz, hogy sikeres legyen a napod

Címlap / Életmód / Egészség / 5 apró dolog, amit már reggel megtehetsz, hogy sikeres legyen a napod

Beütöd a lábad az ágy sarkába, kiborul a kávé, nincs törülköző a zuhanyzóban – vannak olyan reggelek, amikor már ébredés után érzed, hogy jobb lenne visszafeküdni, mert ebből a napból már úgysem lesz semmi. Az alábbi dolgokat azonban a korai órákban is megteheted azért, hogy megfordítsd a szerencsédet, és egész nap jó kedvű és produktív legyél.

Hagyj időt nyújtózkodni!

Ismerős, ahogy még csukott szemmel lövöd le az ébresztőt, ülsz fel az ágyban, és ücsörögsz a szélén még két percig, teljesen magadba roskadva? Azért, hogy jobban induljon a nap, már akkor is tehetsz, amikor még tényleg fel sem keltél: még csukott szemmel nyújtózkodj egy jól esőt az ágyban!

Emeld meg az egyik kezed, nyújtóztasd ki az ujjaidat, majd a kezedet, a csuklódat, végül az egész karodat. Ismételd meg a másik karoddal, majd ugyanígy nyújtóztasd ki az egyik és a másik lábadat is, végül a hátad és a nyakad nyújtóztatása közben ülj fel az ágyban.

Ha így teszel, hamarabb beindul a vérkeringés, a tagjaidba és az agyadba ismét frissítő oxigén jut, és kipihentebbnek fogod érezni magadat, amikor felülsz, ez pedig sokkal jobb hangulatra kapcsolja a tested.

Gondolj a jóra!

A San Francisco State University kutatása bebizonyította, hogy ha a jó emlékekre koncentrálunk, az életünket sokkal tartalmasabbnak fogjuk érezni.

Éppen ezért azt javasolják, hogy tarts az ágyad mellett egy tollat és egy jegyzetfüzetet, és minden reggel szánj két percet arra, hogy írj valami jó dolgot az előző napról. Ez lehet valami nagy dolog, de bármilyen apróság is, ami számodra kedves volt: mosolygós volt a pultos lány a kávézóban, születésnapja volt egy kollégádnak, vagy megkaptál egy projektet, amire régóta vágysz.

Ha arra készteted az agyad, hogy keressen valami jót az előző napban, akkor sokkal bizakodóbban fog tekinteni az előtte álló napra is.

Hallgass zenét!

Tegyél be valami kellemes, energizáló dallamot, ami szól, amíg készülődsz.

Ha játszol valamilyen hangszeren, és van egy kis időd, akkor ez a napszak a gyakorlásra is tökéletes lehet, mivel az agyad ilyenkor különösen fogékony a tanulásra.

A Johns Hopkins University tanulmánya bebizonyította, hogy mind a zenélés, mind pedig a zenehallgatás 16 különböző módon segítheti elő a nap közbeni professzionális teljesítményedet, többek között javul tőle a memóriád és jobban tudsz összpontosítani is.

Ébreszd öleléssel a gyermeked!

Minden szülő tudja, hogy egy álmos, nehezen ébredő, nyűgös gyerek felébresztése eléggé stresszes feladat lehet. Éppen ezért a szakértők azt tanácsolják, hogy hagyj magadnak néhány percet a dologra, és a függöny gyors elrántása helyett kuckózz be a gyerkőc mellé, és ébreszd őt egy nagy öleléssel.

Így nem csak az ébredés is kíméletesebb, de mindketten jobban is fogjátok érezni magatokat a bőrkontakttól felszabaduló boldogsághormonoktól.

Ami még ennél is jobb? A University of Notre Dame 2016-os kutatása szerint azok a gyerekek, akik több ölelést és figyelmet kapnak gyermekkorukban, felnőttként kevésbé lesznek szorongóak.

Öltözz kényelmesen!

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg híres arról, hogy szinte mindig farmerban, szürke pólóban és edzőcipőben jelenik meg mindenhol.

Mint mondja, a kreatív energiáit szereti fontosabb döntésekre felhasználni, mint a ruhája kiválasztása.

Bár egy olyan ruha, amiben magabiztosnak és csinosnak érzed magad, segíthet, hogy napközben is határozottabb legyél, azt tényleg érdemes szem előtt tartani, hogy csak olyan holmikat viselj, amiben kényelmesen is érzed magadat: ha szorít a cipőd, nem kényelmes ülni a szoknyádban vagy van egy felsőd, ami mindig elfordul sétálás közben, akkor ideje megválni tőlük: ha egész nap elvonja a figyelmed a fájdalom vagy a kényelmetlenség, az nagyon hamar elkezd látszani a hangulatodon is.

VIDEO Így készíts pár perc alatt merész, füstös szemsminket

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!