„Szeretem a férjem, de nincsenek ambíciói” – Hogyan működhet a kapcsolat?

„Szeretem a férjem, de nincsenek ambíciói” – Hogyan működhet a kapcsolat?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Szeretem a férjem, de nincsenek ambíciói” – Hogyan működhet a kapcsolat?

Amikor megismerkedtetek, valószínűleg egészen másmilyen volt a férjed. Tele volt tervekkel, álmokkal, izgalmas programokat szervezetetek, és úgy tűnt, ez mindig így is marad. Aztán elteltek az évek, az életetek megváltozott, és most azt érzed, a párodnak semmi motivációja. Nem elég határozott, nem tudja, mit akar a munka terén, és megelégszik azzal, ami épp van, miközben minden feladat a te válladra zuhant.

Ilyenkor pedig egy idő után könnyen érzed azt, hogy kettőtök közül te vagy az igazi kenyérkereső. Elvégre te gondoskodsz mindenről! Van egy munkahelyed, ahol minden nap keményen dolgozol, majd hazaérsz, vezeted a háztartást, és neveled a gyermekeket. Közben pedig nem tudsz nem arra gondolni, hogy valami nem stimmel ezzel. Hogy nem így kéne lennie.

Nincsenek jövőbeli közös terveitek, nem szerveztetek nyaralást már ki tudja, mióta, hiszen a férjedből hiányzik bármiféle motiváció. Minden napotok ugyanolyan, és semmi sem változik. Noha tudatja veled, hogy nem boldog a munkahelyén, amikor javaslod, hogy nézzen mást, csak legyint, hogy úgysem találna. Elfogadja a helyzetet, és egy kicsit sem tesz ellene.

Ezen a ponton tudnod kell, hogy alapjáraton nem a te dolgod megoldani az ő problémáját. Nem felelhetsz ennyi ember életéért! De ugyanakkor a feleségeként fontos, hogy közbelépj, és tudatosítsd benne, hogy nem jól haladnak a dolgaitok.

Szakértők szerint ha ilyenkor elkezded azt mondogatni neki, hogy mit kéne csinálnia, az csak még rosszabb hatást ér el. Több stressz jelentkezhet, és azon kaphatjátok magatokat, hogy többet vitatkoztok, mint korábban.

Ilyen volt, vagy ilyen lett?

Valójában első körben azt kell végiggondolnod, hogy mindig ilyen volt-e a viselkedése, vagy az utóbbi években változott meg? Ha a kezdetek során még sokkal nyitottabb és életvidámabb volt, folyton keresve az új célokat, akkor van esély arra, hogy a jelenlegi viselkedése átalakuljon. De ha az elején is hasonló volt, csak a rózsaszín köd miatt nem láttad és nem érdekelt, akkor lehet, hogy ezen te nem tudsz változtatni. Hiszen gondolj csak bele: mi volt az utolsó dolog, amit meg akartál változtatni magadon? És sikerült? Valószínűleg csak nagyon nehezen, de meglehet, hogy feladtad.

Ugyanez igaz rá ebben a szituációban.

Sajnos az emberek személyiségét nem tudod megváltoztatni, bármennyire is igyekszel, és az mindig nagy hiba, ha úgy mész hozzá valakihez, hogy reméled, bizonyos dolgokban változni fog.

Az egyetlen, amit tehetsz, hogy egy nyugodt pillanatban leülsz, és őszintén elmondod az érzéseidet. Közösen kell eldöntenetek, mi az, amin még tudtok alakítani, és mi az, amit el kell fogadnotok.

Ha az idők során lett ilyen

Amennyiben nem volt mindig ilyen a viselkedése, úgy jössz a képbe te. Azt látod rajta, hogy nem boldog a jelenlegi helyzettel, de mégsem változtat rajta? Nem elég motivált, nincs önbizalma hozzá, vagy pesszimista szemléletet vett fel magára? Akkor beszélj vele arról, hogy mit tenne, ha bármit lehetne. Ha nem lennének akadályok, mihez kezdene? Találjátok ki együtt, merre lehetne elindulni ezen az úton, és írjátok össze, ezt hogyan érhetnétek el.

Onnantól kezdve, hogy úgy érzi, nincs egyedül, máris sokkal bátrabban vág bele a nagyobb változásokba is.

Egy héten belül láthatod rajta, hogy sokkal vidámabb, mert azt fogja látni, hogy van egy biztos támasza, aki nem letámadja őt, hanem megérti, min megy keresztül.

Sokszor ugyanis a gyermekvállalás, az élet rutinszerű átalakulása, a baráti programok megszűnése kiválthatja az emberekből azt, hogy az élet csak ennyiről szól. Hogy beteljesült az, amit akartak, és nincs merre továbbmenni. Senki sem ér már rá szórakozni, mindenkinek kötelezettségei vannak, és amikor ennyi teher zuhan valaki vállára, sajnos nehéz megtalálni a hétköznapokban a motivációt. Ilyenkor a legjobb, ha egy időre félretesztek mindent, elutaztok kettesben, és megpróbáljátok megtalálni azokat a személyeket, akik a házasság előtt voltatok.

Képek forrása: pexels.com

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!