Szerelem / Párkapcsolat / Szex

Újdonságok a szexkütyük világában – most már ezek (is) garantálják az orgazmust minden szeretkezésnél

Minden bizonnyal sosem fognak kimenni a divatból a vibrátorok, de manapság már annyira széles skálán mozognak a különféle szexkütyük, hogy azok is kedvet kaphatnak a kísérletezgetéshez, akik egyébként nem különösebben hívei ezeknek a lehetőségeknek. Téged is érdekel a téma? Lássunk néhány örök slágert, és azt is, milyen újítások történtek az elmúlt időszakban!

Gésagolyók széles skálája

A gésagolyók messze nem új keletű játékszerek sőt, eredetileg nem is arra készültek, hogy szeretkezés közben használjuk őket. Valódi funkciójuk a hüvely izmainak erősítése, ami a nők orgazmus készségét és erősségét növeli, ebből adódóan pedig a férfiaknak is jelentős örömöt okoz. Használata során a golyókat a hüvely alsó részébe kell felhelyezni, majd arra koncentrálni, hogy ne guruljanak ki – ez sok esetben állandó izomfeszítést, így pedig erősödést eredményez.

Mindez nem csak a szexuális életben lehet hasznodra, hanem egészségügyi előnyöket is élvezhetsz, pl. nagyobb eséllyel kerülhet el az inkontinencia.

Ami a kínálatot illeti: nincs olyan elképzelés, amit már ne valósítottak volna meg. A legkülönfélébb súlyú, formájú, átmérőjű és számú, színű gésagolyók közül választhatsz. Első próbálkozásra inkább az ovális formájú, nagyobb átmérőjű gésagolyóval érdemes kísérletezgetned, utána jöhetnek a nehezebb és kerek változatok.

Tojásvibrátor

A tojásvibrátorok rendkívül diszkrét kis kiegészítők, ám ez ne tévesszen meg! Méretükből adódóan (általában csak 5-6 centiméter hosszúak és 2-2,5 cm átmérőjűek) hüvelyen belül és kívül is könnyedén alkalmazhatóak.

Szeretkezés közben remek csiklóizgatók, hiszen gond nélkül elférnek a tenyérben, és nem zavarják a behatolást sem. Többségük nagyon halk, ám 5-7 rezgésfokozattal is rendelkeznek. Vannak, akik hüvelyen belül egyfajta gésagolyóként tekintenek rájuk, és tény, hogy alkalmasak lehetnek az izomzat edzésére, legalábbis egy bizonyos szintig.

A modern újítás ezekkel a különleges kis eszközökkel kapcsolatosan az, hogy létezik belőlük távirányítós verzió. Ez azt jelenti, hogy a hüvelybe helyezve kívülről is tudjátok irányítani, nem kell kivenni, ha esetleg fokozatot állítanátok. Ha nem elégedtek meg ennyi izgalommal, nem csupán távirányítós, hanem okostelefonról navigálható változatot is beszerezhettek…

Péniszköpeny

Nem túl szexi az elnevezés, de alaposan felkorbácsolhatja a vágyakat ez a furcsa kis kiegészítő. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy rugalmas, kellemes tapintású anyagból egy, az óvszerhez hasonló játékszert készítettek. A működési elv is hasonló az óvszeréhez, a párodnak kell felhúznia szeretkezés előtt.

Olvastad már?  Nem, nem 30! Ennyi évesen élvezik valójában a nők leginkább az együttléteket

És hogy mi a trükk? A kiegészítő felszínét a legkülönfélébb bordázatokkal, gömbökkel látták el, így a barátod a szeretkezés során jóval intenzívebben és mélyrehatóbban tudja masszírozni a hüvelyed belső falát. A péniszköpenyhez tartozik egy gyűrű is, amit a herékre kell felhúzni – ez adja a biztos tartást és némi extra élvezetet a férfiaknak, hiszen ők egy kicsit háttérbe szorulnak az érintkezés során. Te annál kevésbé, ugyanis olyan péniszköpenyt is vehettek, ami különleges, vibrációs gyűrűkkel egyaránt rendelkezik.

A felvétel során javasolják a vízbázisú síkosítók használatát!

Tartópánt nélküli dildó

Kicsit meredekebb kiegészítőhöz érkeztünk el, de a szexben minden megengedett – sőt, javasolt – amit mindkét fél élvez. A legkülönfélébb anális játékszerek már nagyon régóta piacon vannak, hiszen a végbélnyílás környékén rengeteg idegvégződés található, ráadásul a behatolás során a hüvely izomzata is könnyedén masszírozható. Egyszóval nem meglepő, hogy sokféle kiegészítő épít erre a területre.

De mi is pontosan a tartópánt nélküli dildó? Ennek a lényege, hogy a műpéniszt nem magatokra csatolni tudjátok, hanem hüvelybe, vagy a végbélnyílásba helyezve rögzíthetitek ( ezt segíti elő a kiegészítő kúposabb, vastagabb része). A funkcióból adódóan láthatod, hogy ez a szexi kiegészítő elsősorban a saját nemükhöz vonzódó nőknek készült, de persze azoknak is ideális lehet, akik időnként felcserélnék a szerepeket, hiszen dildó a prosztata masszázsára éppúgy alkalmas, mint a G-pont stimulálásra. E funkciókról a beépített rezgés is gondoskodik.

Ujjvibrátor és vibrációs bugyi

A diszkréció híveinek készültek ezek a kiegészítők, illetve azoknak, akik nem feltétlenül szeretnék a klasszikus vibrátorokat bevinni a hálójukba – ám a rezgések jótékony hatásait szívesen élveznék. A vibrációs bugyik, ahogy a nevük is mutatja, tulajdonképpen olyan fehérnemű utánzatok, amikbe vibrátort építettek a tervezők. Bár többnyire feldobják őket csipkével, leginkább egy vékonyka tisztasági betétre emlékeztetnek, így bármelyik hagyományos fehérneműben elrejthetőek. Gyakran tartozik hozzájuk egy hüvelybe helyezhető rész is, illetve az elmaradhatatlan távirányító, amit persze a párod is navigálhat.

Az ujjvibrátort az ujjadra tudod feltenni, általában egy kis szilikonos hurokkal, a vibráló részt pedig már irányíthatod is a megfelelő helyre. Amellett, hogy szinte senki nem mondja meg első ránézésre, mi is ez a kütyü, nagyon alaposan felpörgetheti az eseményeket: egyedül, de természetesen a pároddal is használhatod, akár az előjáték, akár a szeretkezés szerves részeként.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást