Életmód / Táplálkozás

Tengeri, himalája vagy sóbányából fejtett? A legnagyobb különbségek a sófajták között

Ha azt mondjuk neked, hogy „“, valószínűleg az jut eszedbe, ami a konyhaszekrényedben áll, és amit a főzéshez, sütéshez használsz. De gondoltad volna, hogy sók tekintetében is többféle típus létezik, egészen más jellegzetességekkel? Mi most elhoztunk hármat, és eláruljuk, mi a különbség közöttük.

A kősó

A különböző sókat eltérő módon nyerik ki a szakértők, így azzal sem árt tisztában lenni, hogy amit vásárolsz, milyen módon keletkezik.

A kősó az a típus, amit bányászással nyernek ki, de eredetét tekintve igazából ez is tengerből származik: mindössze annyi az eltérés, hogy több millió évvel korábban a Föld mozgásából kifolyólag egyes óceánok és tengerek részei elzáródtak, és kiszáradtak.

Ebből jöttek létre a sóbányák, és helyszíntől függően más színe lehet az innen kinyert anyagoknak.

Ezt nem igazán szoktuk fogyasztani, noha alapjában véve nem mérgező hatású.

Azonban sokkal durvább szemcsével bír, mint a konyhádban lévő só, ráadásul szürke árnyalattal rendelkezik, és megesik, hogy kisebb kavicsokat is találhatunk benne.

Emiatt inkább ipari só vagy útszóró szerepét tölti be.

 

Tengeri só

Ahogy írtuk is, a bányászott só lényegében ugyancsak a tengerből származik, így nem meglepő, hogy nincs is olyan nagy különbség közte és a tengeri só között.

Olvastad már?  Ha túl kevés sót fogyasztunk, az is káros lehet az egészségünkre a tudósok szerint

Amiben eltérnek egymástól, az az, hogy utóbbit a tengervíz lepárlásával nyerik ki, és többnyire konyhasót hoznak létre belőle, ami kisebb vagy nagyobb szemcsékkel is rendelkezhet.

Szakértők szerint, ha finomítatlan a só, az sokkal egészségesebb, hiszen megőrzi ásványi anyagainak jelentős részét, míg ha átesik ezen a folyamaton, lényegesen kevesebbet tartalmaz már belőlük.

A kisebb szemű só az, ami valószínűleg a te konyhádban is megtalálható, főzöl vele, és szépen, észrevétlenül feloldódik az ételben.

A nagyobb szemű viszont már inkább díszítő szerepet tölt be a tányéron, általában éttermekben (esetleg kiflin, péksüteményen), de lényegesen erősebb íze is van. Persze bajod nem lesz tőle, ha megeszed – de azért nem árt odafigyelni a mértékletességre!

 

Himalája só

Ez az, amiről mindannyian hallottunk, és nem véletlenül a legnépszerűbb sófajta is egyben.

Sok helyen úgy tartják, hogy ez a sók királya, hiszen lényegesen egészségesebb, mint például az asztali só, ami már elveszíti az ásványi anyagait, mire bekerül a boltok polcaira. Ezzel szemben a himalája só lúgosabb hatású, ami azért is pozitívum, mert manapság szinte mindenki túl sok savas ételt fogyaszt.

Ugyancsak klassz hír, hogy számtalan olyan nyomelem található meg benne, ami segít a szervezetnek a szükséges biokémiai működésben, és az sem utolsó szempont, hogy mentes az ipari beavatkozásoktól, hiszen kézzel bányásszák, majd törik kisebb darabokra. Ezek után megtisztítják, és a napon szárítják meg.

Olvastad már?  3 jel a testedtől, hogy túl sok sót fogyasztasz

Használhatod főzés során (de érdemes az étel elkészítése után hozzáadni, hogy megőrizze ízét), valamint herpesz ellen is hatásos. Nem véletlenül készítenek belőle sószappant és fürdősót is, hiszen a test bármely pontján kifejti jótékony hatásait! Ha eddig nem nagyon vásároltad, mostantól érdemes esélyt adni neki.

 

Egyéb sófajták

Ezen kívül még találkozhatsz például jódozott sóval is a boltban. Ez általában nátrium-, vagy kálium-jodiddal dúsított, és azoknak javasolt, akik jódhiánnyal küzdenek.

A szakértők véleménye erősen megoszlik, hiszen míg egyesek szerint hatékony, addig mások úgy vélik, a pajzsmirigyet károsíthatja.

A csökkentett nátriumtartalmú sót rendszeresen fogyasztani nem javasolt, így csakis akkor vásárold ezt, ha orvosi utasításként kaptad.

Ezen kívül még ismerős lehet a parajdi só is, amit egy sóbányában bányásznak Erdélyben, és rengeteg ásványi anyagot tartalmaz. Finom ízvilággal rendelkezik, de nem lesz olyan erőteljes, mint a konyhasó, így ha ezzel főzöl, érdemes tisztában lenned az ízek erősségével.