Szórakozás / Otthon

A legrémisztőbb filmes gonoszok, akik miatt máig az ágy alá nézünk lefekvéskor

Árnyak egy sarokban, gyanús neszek az éjszakában, kellemetlen érzés, hogy valaki figyel – egy igazán jól kitalált filmes gonosz soha többé nem hagy bennünket nyugodni. Az alábbi karakterek megalkotói nem csak annyival dolgoztak, hogy a szereplőket kísérteties zene mellett kiugrasztották egy szekrényből egy láncfűrésszel. Igazi, vérfagyasztó, filmtörténeti jelentőségű gonoszokat alkottak, akiktől máig cidrizünk.

Freddy Krueger – Rémálom az Elm utcában (Nightmare on Elm Street)

A horrorklasszikus klasszikussá válását igen nagy részben Freddy Kruegernek, és persze az őt megformáló Robert Englundnak köszönheti.

Freddy karaktere tökéletesen van kitalálva: az álomvilágban létezik, vagyis a misztikum félelemfaktora már adott, ugyanakkor a való életben is végezni tud áldozataival, így valódi fenyegetést jelent.

Jelmeze, hangja, összeégett arca és végzetes kesztyűi, melyeket előszeretettel csikorogtat fémes felületeken elég is lenne ahhoz, hogy felkerüljön a listánkra, de eredettörténete – a gyerekgyilkos gonosz, akit a helyiek bosszúja pusztít el – csak még rettenetesebbé teszi ezt a karaktert.

Hannibal Lecter – A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs)

Hannibal Lecter a filmes gonoszok megjelenítésének egy teljesen más eszköztárához nyúl: megjelenése nem ijesztő, sőt a maga módján megnyerő, intelligens, megbízható férfi benyomását kelti, éppen ezért olyan hátborzongató, hogy micsoda kegyetlenségekre képes.

A félelemnek egy egészen új szintjét képes életre hívni bennünk, ha nem tudjuk, hogy mire számítsunk, vagy nem tudjuk, hogy kitől kell félnünk.

Hannibal Lecter a filmtörténet Ted Bundy-ja, akitől a legjobbat várnánk, és a lehető legrosszabbat kapjuk.

Norman Bates – Psycho (Psycho)

Alfred Hitchcock 1960-ban bemutatott fekete-fehér filmje egy olyan gonoszt hozott elénk, akitől közel 60 év távlatából is retteghetünk.

A film alapja Robert Bloch azonos című regénye, Bates figuráját pedig egy sorozatgyilkosról, Ed Geinről mintázták.

A Bates által elkövetett gyilkosságokat és persze anyjával való beteges viszonyát még iszonytatóbbá teszi a tény, hogy Norman elsőként egy kedves, noha zárkózott jó fiúnak tűnik.

A film így emlékeztet bennünket arra, hogy soha nem tudhatjuk, mi van a zárt ajtók mögött, és mi van az emberi fejekben, vagyis valahányszor belépünk egy ajtón, vagy egy másik emberrel érintkezünk, idegen vizekre evezünk, ahol nem tudhatjuk, mi vár ránk.

Olvastad már?  Ezek a tavasz legjobban várt filmjei

John Doe – Hetedik (Se7en)

A Hetedik sorozatgyilkosa nem is annyira kegyetlen módszereivel – bár azok is zsigerig hatóan borzongatóak – mint inkább sajátos világlátásával kúszott fel a listánkra.

A Kevin Spacey által megformált karakter talán beleolvadhatna a válogatott borzalmakkal gyilkoló filmes szörnyek sokaságába, ha tettei köré nem gyártana egy olyan ideológiát, amitől a szőr is feláll a hátunkon.

A Hetedik gonosza híres-hírhedt monológjának köszönhetően azonban örökre beégett az agyunkba, és nyugtalanító félelmet kelt bennünk, valahányszor csak eszünkbe ötlik.

Pennywise – Az (It)

Stephen King regénye, majd az abból készülő filmes adaptáció a ’90-es évek elején egy komplett generációnak okozott bohócfóbiát, a 2017-es remake hatására pedig valószínűleg egy újabb nemzedék nő fel úgy, hogy sem a bohócokat, sem a piros lufikat nem találja majd jópofa, ártatlan dolognak.

A festett arcú bohócokban eleve van valami riasztó, hiszen nem látjuk a valódi vonásaikat, nem tudjuk leolvasni az igazi érzelmeiket, és lássuk be: az ösztöneink szinte sikoltják, hogy ne bízzunk meg egy felnőtt emberben, aki tokától koponyacsúcsig fehér festékkel mázolja be a fejét.

Pennywise, a táncoló bohóc esetében pedig valóban érdemes ezekre az ösztönökre hallgatni.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást