Stílus / Test

5+1 tetovált virágszimbólum és jelentése – Melyik illene a személyiségedhez?

Éppen a hónap végén megyek ismét a szalonba, egy jól átgondolt, évek óta érlelődő tetoválást csináltatok. Amióta az első elkészült, azóta azt vallom, hogy csak egy dologra kell igazán figyelni, amikor döntünk a minta mellett: kötődjünk hozzá, jelentéssel, és ne puszta tetszéssel válasszuk ki a tetoválásunkat. Azonban nem csak az arcképeknek, feliratoknak, vagy éppen szimbólumoknak van jelentésük, hanem bizony a különféle virágoknak is. De melyik, mit jelképez?

Levendula

A levendula manapság az egyik legnépszerűbb virág, nem is csoda, hogy a tetoválások világában is népszerűségnek örvend.

Abszolút pozitív jelentést tulajdoníthatunk neki, ugyanis a harmóniát, szerencsét, odaadást, sikert szimbolizálja.

Egyszerre közvetít bájos, kedves gondolatokat és titokzatosságot, miközben az állhatatosságot, a kitartást és a tisztaságot szintén jelképezi.

Vallási vonatkozásban ugyancsak felbukkan, ezért a levendula szintén jó választás a hittel kapcsolatos tetoválások kiegészítése során.

 

Cseresznyevirág

A csodálatos cseresznyevirág a múlandóságot jelképezi, arra próbál rávilágítani, hogy semmi sem örök, minden változásban van.

Mivel a japán cseresznye csak nagyon rövid ideig virágzik, ám akkor teljes pompájában kápráztatja el az embereket, a virágok elsődlegesen az élet körforgását, az elmúlást szimbolizálják.

Olvastad már?  Így tarthat sokáig a mikulásvirágod - akár évekig is!

Jelképezik a szépséget, illetve annak törékenységét, de a változás állandó körforgására is rámutatnak.

Egyes országokban a cseresznyevirág a jó szerencse, a boldogság jelképe is.

 

Lótusz

Nagyon szép jelentése van a lótusznak, ami elsődlegesen a buddhizmushoz köthető.

Meglehetősen összetett szimbólumról beszélhetünk, ugyanis ez a virág a sáros, mocsaras vízből nő ki, ezzel a tisztaságot, ártatlanságot jelképezi.

A lótuszhoz kötik még a spirituális ébredést, a megtisztulást, a megvilágosodást.

Egyúttal bátorításhoz is ideális, hiszen megmutatja, hogy még a legrosszabb körülmények között is teremthetünk csodát, a legreménytelenebbnek tűnő helyzetből is van kiút.

A lótusz színe nem mindegy a jelentés szempontjából, a kék például a bölcsességet, míg a vörös a szeretetet jelképezi.

 

Rózsa

A rózsa nagyon sokoldalú szimbólum, sokszor a tetoválás többi részéből derül csak ki, a tulajdonos éppen milyen irányból közelítette meg ezt a szép jelképet.

Vallásos téma esetén a rózsa az ártatlanságot, halhatatlanságot, feltámadást jelöli, de előszeretettel használják romantikus témákban is, hiszen a szerelmet, szépséget egyaránt szimbolizálja.

A szín itt sem mellékes: a fekete rózsa búcsúzást, halált jelképez, a kék a lehetetlent, az arany pedig a gazdagságot, sikereket hívatott életre kelteni.

 

Pipacs

Az elmúlt időszakban népszerűek lettek a pipacsot ábrázoló tetoválások, de vajon milyen jelentést tudhatunk ennek az izgalmas virágnak?

Olvastad már?  5 mérgező szobanövény: nagyon vigyázz velük!

Fontos szimbóluma az elégedettségnek, a képzeletgazdagságnak, a fantáziának, de kevésbé vidám jelentésében az emlékezés jelképe – Angliában a pipacs jelképezi a harcmezőkön kiontott vért.

A pipacs átvitt értelemben a mámor szimbóluma is lehet, hiszen hirtelen lobban virágra, ellenben nem tartós, könnyen és gyorsan elhervad.

Amolyan tipikus „carpe diem” virágszimbólum.

 

Liliom

A liliom is gyakran felbukkan a vallásos témákban, amit nem csak a különféle tanításokkal magyarázhatunk, hanem azzal is, hogy a liliom a tisztaság, az ártatlanság általános szimbóluma.

Jelképezi még az egységet, a reményt, a könyörületességet, a tudást.

Az ókorig visszanyúlva a liliom szimbolizálja a nőiességet, a tiszta szerelmet, és érdekes módon ezzel összekapcsolva a bujaságot is.

Az angyali üdvözlet mellett szinte mindig felbukkan a fehér liliom ábrázolása, ezért sokan szeretik összekapcsolni témába vágó elemekkel a tetoválásban.