Kikapcsolódás / Szórakozás / Otthon

5+1 meghökkentő dolog, amit a genetikának és a szüleinknek köszönhetünk

Kutatók mai napig vizsgálják, hogy a személyiségünk kialakulásában mennyire játszanak szerepet a gének, és mi az, amit már a nevelésünknek, környezetünknek köszönhetünk. Azonban bizonyos dolgokról már sikerült megállapítaniuk, hogy kétség kívül a szüleinktől örököljük őket; pozitív és negatív tényezőkről egyaránt.

Lássuk tehát, melyek ezek!

Lobbanékonyság

Tudtad, hogy létezik egy úgynevezett impulzív viselkedésért felelős gén, ami miatt te is lobbanékonyan viselkedsz, akárcsak a szüleid?

Kutatók felfedezték, hogy ha az anyukád és/vagy az apukád hajlamos hirtelen dühbe gurulni, mérgessé válni, impulzívan döntést hozni, az genetikailag benned is tovább öröklődhet.

Persze nagy szerepet tölt be ebben az is, hogy életed során sokszor láttad őket így, és megszoktad ezt a típusú viselkedést, de tény, hogy a gének is tehetnek erről.

Alvási szokások

Az, hogy mennyire vagy éjszakai bagoly, vagy hogy szeretsz-e korán kelni, a génjeidbe van kódolva!

Nem véletlen, hogy akadnak olyanok, akik egész életükben kénytelenek hajnalban kelni, de mindegy, mennyit alszanak, nem tudnak hozzászokni a korai ébredéshez.

Ezt ugyancsak a szüleidtől öröklöd tovább, így valószínű, hogy ha te szeretsz késő estig ébren lenni, rájuk is hasonló hozzáállás jellemző.

Az álmatlanságért, vagy az állandó fáradtságért is a géneket kell “hibáztatni“, hiszen ezeket is úgy örökölted tovább a felmenőidtől.

Fény és tüsszentés

Te is mindig tüsszentesz, ha hirtelen erős fény éri a szemed, vagy ha a Napba nézel?

Ez a világ népességének 18-35%-át érinti, és az ok szintén a génekben keresendő.

Kutatók már észrevették, hogy két bizonyos gén jelenléte tehet arról, hogy egyesek folyton tüsszentenek az erős fény láttán.

2010-ben tízezer önként jelentkezőt vizsgáltak meg ennek kapcsán, és ekkor fedezték fel, hogy ez egy olyan tulajdonság, amit kizárólag a szüleinktől öröklünk tovább.

Az élettartam

Kutatók már régóta vizsgálják azokat az embereket, akik hosszú életet élnek, hogy rájöjjenek, milyen tényezők játszanak szerepet ebben.

A felmérések alapján viszont nem tudtak közös pontot találni; sem a társadalmi háttér, sem az anyagi helyzet vagy a karrier nem egyezett meg az embereknél.

Azonban azt észrevették, hogy bizonyos tulajdonságok megtalálhatók bennük. Ilyen az, hogy nem dohányoznak, nem túlsúlyosak, és jól kezelik a stresszt – ráadásul a többségük nő.

Ahogy azt is észrevették, hogy testvéreknél ha az egyik hosszú életet él, valószínűleg a másik is, így valamilyen szinten a környezeti tényezők mellett a gének is szerepet játszanak.

A testsúlyod

Az, hogy milyen testalkatod van, és mennyire vagy hajlamos a hízásra, nagyon sokban függ a szüleidtől örökölt génektől.

Persze sportolással, egészséges étkezéssel tudsz rajta formálni, de kutatók megállapították, hogy az emberek testfelépítésében lévő különbségekről 70%-ban a gének tehetnek.

Azaz nem ritka, hogy ugyanazt az edzéstervet több ember is követi, egészen más eredményekkel.

Azonban sajnos ha a szüleid hajlamosak a túlsúlyra, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy előbb-utóbb te is megtapasztalod a problémát.

A fogak egészsége

Van, aki évtizedeket él le úgy, hogy egyetlen lyukas foga sincs, más meg hiába követ el mindent, gyakori rendszerességgel kénytelen látogatni a fogorvost.

A higiénia mellett ebben óriási szerepet játszanak a gének, és az, hogy mit örököltél a szüleidtől. Ha nekik sem igazán voltak jók a fogaik, akkor sajnos nagy eséllyel te is küzdeni fogsz a problémával.

Sőt, már az is kiderült, hogy a gyermekek többnyire az édesapjuk fogazatát, annak formáját öröklik tovább, szemben az édesanyjukéval.

 

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást