Mindegy, hogy csak most kezdted, hogy már évek óta csinálod, hogy profi vagy, vagy csak igyekszel formába jönni, hiszen minden edzésnek az a lényege, hogy egy kicsit próbára tegyen, megdolgoztasson, és feszegesse a személyes határaidat. Úgyhogy ezekkel a gondolatokkal biztosan te is szoktál találkozni.
Ura vagyok az életemnek!
Kevés dolog tölti el jobb érzéssel az embert, mint amikor felkapja az edzőcuccát, és nekiindul.
Jó, lehet hogy az ezt megelőző 15 perc, amit izzadó tenyérrel szántunk a kifogások keresésére, vagy az a drámai párbeszéd, amit a belső éneddel folytattál, míg meggyőzted magad, hogy ne maradj otthon még egy részt megnézni a sorozatodból, nem volt ilyen felemelő, de amikor végre győzöl – úgy érzed, kontroll alatt tartod az életedet, felnőttél, felelősségteljes vagy, és tiéd a világ!
A testem egy templom, egy istennő vagyok, és mindig az leszek!
Azok az édes, önbizalommal teli első percek – amikor belelendülsz a gyakorlatokba a nyújtások után, és szinte érzed minden porcikádban, hogy most valami jót teszel magaddal.
Lehet, hogy az a második alkalom, hogy nekiálltál az edzésnek, de szinte érzed, ahogy olvadnak a kalóriák, épülnek az izomrostok, és biztos vagy benne, hogy a combod feszesebb, mint két perccel ez előtt volt.
Kirobbanó formában vagy, senki sem állíthat meg, nincs előtted aka… aka… akadály… Miért ilyen nehéz hirtelen a levegő?
Vajon mások is látják, hogy mennyire szenvedek?
A kezdeti lendület kiég, és hirtelen kezdetét veszi az igazi munka.
Tudod, hogy ez az a rész, amikor igazán felgyorsul a keringés, fokozódik a zsírégetés, és tulajdonképpen innen van értelme csinálni az egészet, de nem tehetsz róla, érzed, ahogy ki akar ülni az arcodra a kétségbeesés.
Innentől kezdve több energiát fordítasz arra, hogy ne sírd el magadat, mint arra, hogy megemeld a lábaidat, és csak bízol benne, hogy senki nem látja, min mész éppen keresztül.
Másoknak hogy mehet ilyen könnyen??? Valószínűleg sokkal edzettebbek már – a fájdalmuk elrejtésében.
Megvettem hozzá a cipőt, nem hagyhatom most abba!
Nagyjából az edzés kétharmadánál eljutsz arra a pontra, amikor úgy érzed: ezt egyszerűen nem lehet tovább csinálni.
Hagyod is a francba az egészet, és inkább a fent maradó időben benyomsz egy hamburgert hazafelé menet, és nem is érted, hogy egyáltalán miért kínzod magad ilyesmivel, amikor annyi szép és kellemes dolog van az életben?
Ha van egy kis rutinod, akkor felismered, hogy ez a holtpont, amin túl kell lendülni, és valószínűleg a fejben folytatott szkanderezés egyik ütőérve az lesz, hogy de hát most vetted meg az új cipőt/pulzusmérőt/stopperórát csak és kizárólag emiatt, nem hagyhatod most abba az egészet!
Megcsináltam!!!
A végére értél!
Lehet, hogy nem döntötted meg az egyéni rekordodat, lehet, hogy volt valaki, aki sokkal jobb volt nálad, és az is lehet, hogy már nem kőkemény és formás izomkötegnek érzed a combjaidat, hanem egyetlen, merev és sajgó fájdalomnak, de tudod, hogy elérted a legfontosabbat: felkeltél, és ma is tettél valamit azért, hogy jobb formában legyél, hogy vigyázz a testedre, és hogy egészségesebb testben tudd élvezni az életet.
Legyőzted magadat, legyőzted a kényelmedet, és a felszabaduló oxitocin, ami éppen átjárja az agyadat, semmihez sem fogható erőt és boldogságot ad.
Most már nincs más hátra, csak hogy hidratálj, pótold a fehérjét és a kiizzadt sókat, pihenj, hogy az izmaid regenerálódni tudjanak, és a zuhany alatt elénekeld a győzedelmi indulódat.
Mert igen, sikerült, megint megcsináltad!
