Életmód / Ezotéria

5 csillagjegy, akit a múlt sokkal erősebbé tett – Te is szerepelsz köztük?

A múltnak köszönhetően rengeteget fejlődünk, és minden ember aki belép az életünkbe azt a célt szolgálja, hogy valamit tanítson nekünk, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartsuk a kapcsolatot. Életünk folyamán folyamatosan változunk, az események és a nehezebb pillanatok erősebbé tesznek minket, akár az egész gondolkodásmódunkat is megváltoztathatja. Bemutatjuk azt az 5 csillagjegyet, akik nehéz múltat tudnak maguk mögött, viszont ennek köszönhetően mára igazán erős egyéniség lett belőlük, és bármin könnyen továbblépnek. Te vajon közéjük tartozol?

Bika

A Bika nőknek volt szerencséjük a múltban megismerni egy nyitott elmét, aki a legjobb tanácsokat adta a nehéz időkben, ami segített nekik megérteni, elfogadni majd továbblépni az akadályokon.

Mai napig nagyon hálásak, a tapasztalat amivel gazdagodtak az egész életükre kihat.

Bátorság, erőteljesség és érettség a fő erényeik.

Számukra fontosabbak az érzelmek mint az anyagi értékek, társasági emberek, folyamatosan programokat szerveznek, hogy ne kelljen egyedül töltsenek 1-2 óránál többet.

 

Rák

A Rák jegyében születtek sok rosszindulatú emberrel találkoztak a múltban, és megtanulták, hogy sajnos nem szabad mindenkiben megbízni.

Olvastad már?  Kínai horoszkóp: nagyon komoly változásokat hoz a Kutya éve!

Manapság sokkal körültekintőbbek, és több időnek kell eltelnie míg valakit igazán közel engednek a szívükhöz.

Azt is megtanulták, hogy nem számít, mit gondol a világ, ami fontos, hogy megtalálták a lelki egyensúlyukat.

Ha nem tapasztalták volna ezeket, valószínűleg kihasználnák jószívűségüket, de ma már könnyen visszautasítják az embert, ha úgy érzik, hogy mérgező kapcsolatba keveredtek.

 

Oroszlán

Az Oroszlánok sok nehéz helyzetbe ütköztek életük során, amikkel meg kellet küzdeniük ahhoz, hogy továbblépjenek.

Ez megerősítette őket mentálisan, fokozva az önbizalmukat és a vezetői készségüket.

Előttük mára az akadályok kihívások lettek, és van elég türelmük ahhoz, hogy kivárják míg lépésről lépésre elérik a céljaikat.

Minden falat ami az útjukban áll ledöntenek, szeretteik rendkívül büszkék rájuk.

 

Mérleg

A Mérleg jegy alatt születteknek a legnagyobb félelmük a magány.

Már kiskorukban sokat találkoztak ezzel az érzéssel, így kénytelenek voltak feltalálni magukat egyedül.

Hatalmas előnyt faragtak ebből, megtanulták kihasználni maximálisan az énidőt és harmóniába kerültek önmagukkal.

Valószínűleg a mai napig, a régi sebek miatt, folyamatosan arra törekszenek, hogy kiteljesedjenek szerelmileg éppúgy mint egy szoros, megbízható baráti körben.

Olvastad már?  Aktív vagy passzív jegyhez tartozol? Így derítheted ki, milyen zodiákusok illenek hozzád

Ha csalódnak valakiben, könnyen továbblépnek, hiszen tisztában vannak azzal, hogy leginkább önmagukra számíthatnak, bárhol, bármikor.

 

Halak

A Halak nőknek sok váratlan, fájdalmas eseményen kellett keresztül menniük, amelyekkel egyáltalán nem volt könnyű megbirkózni.

Most sokkal erősebbek, képesek az érzelmeiket kezelni, és megoldani minden problémát.

Tudják, hogy az idő minden sebet begyógyít.

Megtesznek mindent azért, hogy a szeretteik sose nélkülözzenek, számukra a legfontosabb a családi béke.

A múlt megtanította a Halak nőknek, hogy optimistábbak legyenek, és így sokkal boldogabb élet előtt állnak.