4 tudományos magyarázat arra, ha azt hiszed, kísértetet látsz

4 tudományos magyarázat arra, ha azt hiszed, kísértetet látsz

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 4 tudományos magyarázat arra, ha azt hiszed, kísértetet látsz

Talán neked is volt már olyan paranormális élményed, amit nem tudtál megmagyarázni. Zajokat hallottál a lakásban, esetleg még láttál is valamit, ami határozottan természetfelettinek tűnt. Azonban sokszor létezik tudományos magyarázat a kísértetek, paranormális történések észlelésére – íme néhány ezek közül!

Elektormágneses mezők

Egy kanadai neurológus, Michael Persinger évtizedeken keresztül azzal foglalkozott, hogyan játszanak szerepet a mágneses mezők a kísértetek megjelenésében.

Számtalan ember számolt már be arról, hogy a lakásukban ülve úgy érezték, nincsenek egyedül, és ismeretlen lélek jelenlétét érezték.

A kutató szerint azonban a mágneses mezők tehetnek erről. Tudatosan nem észleljük ezeket, azonban tudat alatt nagyon is, hiszen ezek a hullámok az agyunk temporális lebenyére vannak hatással.

Amikor ez 15-30 percig folyamatosan fenn áll, úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, de igazából csak az agyunk dolgozik. A szakértő megállapításait többen is vitatják, de ő azt is bebizonyította már, hogy egyes helyek, amelyek híresek természetfeletti eseményeikről, olyan területen fekszenek el, ahol magasabb a mágneses mezők aktivitása.

 

Infrahangok

Az infrahangok rendkívül alacsony frekvenciájú hangok, amelyeket mi nem hallunk, azonban az állatok jelentős része igen. Ez keletkezhet akár vihar, tornádó, földrengés során, így ez az oka annak is, hogy az állatok előre megérzik ezek bekövetkeztét. Ez pedig ránk is erős hatással van. Szakértői vizsgálatok során kiderült, hogy az alacsony frekvenciájú hangokat erőteljesen megérezzük: sokan nehezebben tudnak tájékozódni, nyugtalanabbak, megnövekszik a vérnyomásuk, sőt, a szívverésük is felgyorsul. Mindez úgy, hogy nem tudják az okát, így a hirtelen jött változást sokan a kísértetekhez kötik.

1998-ban egy mérnök, Vic Tandy egy orvosi berendezéseket gyártó cégnél dolgozott, ahol volt egy laboratórium, amiről azt rebesgették, szellemek lakják. Akárhányszor ott dolgozott, mindig depressziósnak és nyugtalannak érezte magát, sőt, úgy vélte, látott és hallott is dolgokat. Végül kiderült, hogy a szobában nagyon alacsony frekvenciájú hanghullámok voltak jelen, amelyek egy ventilátorból érkeztek, ami rezgéseket bocsátott ki magából. Amikor ezt megszüntették, minden kellemetlen érzés is abbamaradt, és senki sem látott többé semmit.

 

Penész

Shane Rogers egyetemi professzor hónapokat töltött azzal, hogy olyan helyszíneket járt be, amelyek sokak szerint kísérteteknek adnak otthont.

A férfi viszont nem túl paranomális dolgot keresett az épületekben: egy bizonyos típusú penészt vizsgált.

Felmérések szerint ugyanis egyes penészfajták nagyon komoly hatással vannak az emberek egészségi állapotára.

Megmagyarázhatatlan félelmet, sőt, demenciát is okoz azoknál, akik sokáig lélegzik be ezt a levegőt, a különös érzéseket pedig rengetegen szellemek jelenlétének tulajdonították.

A férfi ezért is járta be az ijesztő helyeket, és felfedezte, hogy bizonyos mérgező penészek jelen voltak az adott házakban, így szerinte ezek komoly szerepet játszanak a paranomálisnak hitt események észlelésében.

 

Szén-monoxid

1921-ben egy orvos, W. H. Wilmer publikált egy különös történetet, amely egy kísértetjárta házról szólt. Egy család beköltözött egy régi, nagy épületbe, és innentől kezdve megmagyarázhatatlan események szemtanúivá váltak.

Többször is hallották, ahogy a bútorok megmozdulnak, furcsa hangokra ébredtek fel az éjszaka közepén, és gyakran érezték természetfeletti lény jelenlétét a közelükben. Többször arra ébredtek, hogy egy láthatatlan erő nem engedi őket kikelni az ágyból, egyre gyengébbek lettek, és a kísérteteket okolták emiatt.

Vizsgálatok során viszont kiderült, hogy egészen más dolog állt a háttérben. A régies, felújításra szoruló házban ugyanis nem működött megfelelően a kazán, így szén-monoxid áradt szét a lakásban. Épp akkora mértékben, hogy halált nem okozott, azonban komoly hallucinációkat igen.

Amikor ezt kijavították, a család visszaköltözött, és soha többé nem tapasztaltak paranormális történést a házban.

 

VIDEO Így készíts pár perc alatt merész, füstös szemsminket

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!