Haj / Stílus

10 frizura göndör hajra, amit otthon is elkészíthetsz magadnak

10 frizura göndör hajra, amit otthon is elkészíthetsz magadnak

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én csak nyáron hordom göndören a hajamat, az év többi hónapjában a hajvasaló a legjobb barátom. Azonban a sok vasalás és szárítás nem tesz jót az amúgy is szárazabb göndör fürtöknek, ezért elkezdtem olyan frizurák után kutatni, amik szuperek lehetnek akkor is, ha épp nem egyenesen hordom. A legnagyobb félelmem mindig az volt, hogy nagyon kócos lesz az összhatás és a babahajaim is úgy állnak majd, mint aki éppen belenyúlt a konnektorba. Szerencsére viszont van egy csomó konty és fonat, amivel még a megzabolázhatatlannak tűnő göndör tincseket is be lehet lőni – ráadásul csodaszép lesz a végeredmény! Íme 10 szuper frizura, ami remekül mutat göndör hajjal:

Konty kendővel

Ez a bohókás, laza konty tökéletes viselet lehet melegebb napokon, a kendő pedig feldobja és akár összhangba is hozhatja az outfitedet.

Egyszerűen készíts egy kontyot a fejed tetejére, kösd át egy kendővel és elöl húzz ki néhány tincset, hogy úgy tűnjön, nem szenvedtél a frizuráddal annyit.

Nagy fülbevalókkal lesz teljes az összkép!

 

Magas copf

Lehet, hogy nem fog a fenekedig érni a lófarkad, mint Ariana Grandénak, viszont nagyon aranyos lesz a végeredmény.

 Fogd össze fent a hajadat, azzal pedig ne is foglalkozz, ha itt-ott kilóg egy-egy tincs.

Akár scrunchie-t, vagyis vastag hajgumit is használhatsz, ami most elég nagy divatnak számít!

 

Félig hátratűzve

A nagy csatok most hihetetlenül divatosnak számítanak, ráadásul mivel a göndör haj általában dúsabb is, szuperül mutatnak benne ezek a kiegészítők.

Egyszerűen válaszd ketté a hajad és a felső részt fogd hátra, majd tűzd össze egy nagyobb csattal.

A biztonság kedvéért előtte vékony gumit is használhatsz, ha tartósabb végeredményt szeretnél.

 

Kendővel átkötött alsócopf

Egyszerű, de annál elegánsabb ez a frizura!

Fogd össze a hajadat lent és kösd át egy mintás kendővel. Így színt vihetsz az unalmas hétköznapokba és nem is fog a szemedbe lógni a hajad.

Érdemes egy kis hajlakkot is bevetned, hogy a babahajak és a rövidebb tincsek ne lógjanak ki elöl és oldalt.

 

Félkonty

Az egyik leglazább frizura, ami igazán kényelmes, hiszen nem lóg az arcodba a hajad, viszont még sincs teljesen összefogva.

Válaszd le a hajadat, a füleid feletti vonalban, majd fogd össze egy hajgumival.

Ha gondolod, kicsi kontyot is készíthetsz, de az is működik, ha nem húzod át teljesen a hajat a gumin.

Remekül mutat vastag scrunchie-val, kendővel!

 

Hatalmas fonat

Ez már egy fokkal ünnepibb frizura, azonban gyönyörű lesz a végeredmény!

Annyit kell tenned, hogy tetszőlegesen befonod félig a hajadat a fejtetőtől indulva. Választhatsz holland fonást, vagy parkettát is.

Amikor úgy érzed, hogy végeztél, fogd össze és tűzz bele egy nagy masnit!

 

Copf apró fonatokkal

A hagyományos lófarok is új életre kel, ha teszel bele néhány fonatot is!

Válassz le elölről egy-egy tincset, amiket fonj be hagyományos fonással.

Fogd össze a hajadat, majd a fonatok fennmaradó részét tekerd a gumi köré, hogy ne látszódjon.

Már kész is a hajad! Akár fent, akár lent hordod a copfodat, bevetheted ezt a trükköt!

 

Csatokkal díszített

Ez a frizura is ünnepélyes hatású, ha elegáns csatokkal készíted el.

Nem kell mást tenned, mint összeválogatnod néhány szép darabot, amit tetszőlegesen helyezz a hajadba, az egyik oldalra.

Így eltűzheted az elöl lévő tincseidet, viszont egyáltalán nem lesz szigorú az összhatás!

 

Hajpánt, az örök barát

Mikor viseltél utoljára hajpántot?

Pedig most visszajöttek a divatba és számtalan változatban kaphatóak!

Ez a kiegészítő lehet a legjobb barátod, hiszen egy pillanat alatt elrejtheted a babahajakat és kissé rendezettebbé teheted vele a frizurádat.

A sportosabb összhatásért fond be a hajadat két copfban, holland vagy francia fonással, aztán vedd fel a hajpántot is.

 

Fonott copfok

Egy újabb remek opció akkor, ha nem szeretnéd, hogy a szemedbe lógjon a hajad.

Válaszd el középen a hajadat, végy egy-egy tincset mindkét oldalról, ezeket pedig fond hátra holland fonással.

Amikor hátraértél, fogd össze a hajadat. Kész is vannak a bohókás copfok!

 

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást