<div>„Így szoktam le én”: 3 inspiráló történet a Füstmentes világnapra</div>

<div>„Így szoktam le én”: 3 inspiráló történet a Füstmentes világnapra</div>

Címlap / Életmód / Egészség / <div>„Így szoktam le én”: 3 inspiráló történet a Füstmentes világnapra</div>

A Füstmentes világnapon az Egészségügyi Világszervezet igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a dohányzás nem csak azokat veszélyezteti, akik a cigarettára rágyújtanak, de azokat is, akik a környezetükben vannak.

Ha dohányzol, szinte biztosan éreztél már bűntudatot amiatt, hogy kockáztatod a szeretteid egészségét is, de fontos tudnod, hogy önmagadnak is tartozol annyival, hogy nem emeled a rákos megbetegedések, a szívinfarktus és a magas vérnyomás kockázatát egy rossz szokással. A leszokáshoz mindig kérhetsz segítséget az orvosodtól, fordulhatsz szakemberhez, de az is lehet, hogy az alábbi sikertörténetek valamelyike lesz az, amelyik segít meghozni a végső elhatározást az életmódváltáshoz. Hajrá, mi hiszünk benned!

Zsófia: „Úgy éreztem ez már túlnőtt rajtam!”

Én 7 éven keresztül napi egy dobozzal elszívtam. És nagyon imádtam. 

De 2016.09.26-án reggel 7:52-kor (nem mintha számolnám…), amikor már a harmadik cigimet nyomtam el úgy, hogy 6-kor keltem, úgy éreztem, hogy ez kicsit már túlnőtt rajtam.

Azóta se gyújtottam rá, túléltem egy államvizsgát, egy gyerekszületést cigizés nélkül, bár a mai napig mindig van nálam fél doboz cigi, hogy emlékeztessem magam, hogy nem elszakadtam valami általam szeretett dologtól, hanem hoztam egy döntést.

Gelpi/depositphotos.com

Eszter: „Az elején vagánynak éreztem, utána természetesnek.”

Szerettem dohányozni. 16-28 éves koromig szinte minden nap rágyújtottam. Volt, hogy csak pár szálat, de ha megittunk néhány sört, egy dobozzal is elszívtam. Az elején vagánynak éreztem a dohányzást, 25 fölött meg már természetesnek gondoltam. A vizsgaidőszak nélkülözhetetlen tartozéka volt, füstöltünk az első randin és a munkahelyi kávészünethez is dukált.

Aztán 2012 tavaszán meghalt anyu. Rákban. Úgy, mint 20 évvel korábban a nagyanyám.

Én meg néhàny hónapnyi láncdohányzás után úgy éreztem, ezzel a genetikai állománnyal nem kell nekem a cigi. 7 év telt el, egyszer sem gyújtottam rá. Nem hiányzik.

spukkato/depositphtos.com

Gabriella: „Nem lehetek pont én az, aki miatt baja lehet a babának”

Gyerekkoromban kezdődött az egész. Abban az időben, ahogy vissza emlékszem, úgy tűnik, mindenki dohányzott. A környezetemben talán 2 ember nem dohányzott, az apai nagymamám, és anyu öccse. Aki dohányzott, nem nézte, hol gyújt rá. Igazából talán ebben az országban nincs is kultúrája a dohányzásnak. Akkor még elég nagy divat volt a lakásban szívni. Ezért, mikor gyerek voltam, utáltam a cigi füstjét, és mindig mondogattam, hogy soha nem fogok rágyújtani. Nem így lett…..

Általánosból elballagtam, mikor azon a nyáron több emberrel összehozott a sors. Új társaság, stb…. szóval megkínáltak. Gondoltam, kipróbálom, úgysem fogok rászokni, az is zavar ha a környezetemben szívják. Egyre többször lógtunk együtt a többiekkel, többször alkoholt is sikerült fogyasztani, így az egyik hozta a másikat.

Mire elkezdtem a gimit, már hetente elszívtam egy dobozzal. Utána ez maradt is így, ahogy a zsebpénz engedte, úgy dohányoztam. Ha nekem nem volt, kaptam mástól, vagy fordítva. Sajnos, az eszembe sem jutott, hogy abba hagyjam a cigit, pedig nem éreztem magam vagányabbnak tőle.

Miután elkezdtem dolgozni, egyre többet cigiztem. Mikor középvezető lettem a cégnél, és minden nap emberekkel foglalkoztam, már érzelmi vonzata volt a dohányzásnak. Többször csak azért szívtam, hogy kikapcsoljon az agyam, ezért már egy alkalom alatt nem egy szál volt, hanem kettő a limit. Itt már napi 1,5 doboz volt, amit elszívtam. Ez így ment 3-4 éven keresztül, közben legalább négyszer próbáltam lerakni. Annyira szerettem cigizni, hogy lelkileg kötődtem hozzá, nagyon jól esett. Aztán egyszer csak elérkezett a fordulópont. 2018.10.31.

Pozitívat teszteltem. Ott volt a pociban egy baba. Többek között ezért volt sok próbálkozás a leszokásra, hogy jöhessen a baba, mert nagyon nehezen jött össze. A férjem soha nem dohányzott, de nem piszkált, hogy mikor teszem már le. 

Amikor tudatosult bennem, hogy sikerült a baba projekt, átkapcsolt az agyam és nem szívtam tovább egy szálat sem. Arra gondoltam, nem lehetek pont én az, aki miatt baja lehet a babának. Nagyon nehéz volt az első 2 hónap. Nem voltak dühkitörések, egyszerűen csak sírva fakadtam olykor, ha valakit láttam cigizni.

A 9 hónap alatt, többször volt, hogy kívántam a cigit, de tudtam hogy nem lehet. Nagyon nagy akarat kell hozzá, nem elég csak rászánni magunkat arra, hogy most nem megyek be a trafikba, és nem veszek cigit. Ez csak egy alkalom… és a leszokáshoz nagyon sok ilyen alkalom kell.

EugeneGensyurovksy/depositphotos.com

Most már 3 hónapos a kislányom, anyatejes, tehát ismét egy nagyon jó indok hogy ne gyújtsak rá. Akinek van pici babája, az tudja, hogy milyen stresszhelyzetek vannak nap mint nap, igen, sokszor eszembe jut, hogy kiülnék a teraszra egy cigit elszívni…. De akkor az eddigi kitartásom, mind kárba veszne.

Az egyik ismerősöm azt mondta: Egy dohányos soha nem szokik le, csak abba hagyja. Szerintem, meg kell mutatni magunknak, hogy ez nem így van. Ez is csak egy fölösleges rossz, amivel tudjuk nyugtatni magunkat, és kifogásokat tudunk gyártani, hogy miért van rá szükségünk.”

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!