Világörökségek Magyarországon
Az UNESCO Világörökség Egyezménye majd 40 éve küzd azért, hogy megvédje Földünk kulturális és földrajzi értékeit és egyben fel is hívja azokra a figyemet. Ismerd meg Magyarország Világörökség részeit:
Duna-part
Budapest: 1987 óta része a Világörökségnek, a városon belül 3 rész együttesen alkotják a Budapesti Világörökséget: a Duna-part, a Budai Várnegyed épületegyüttese és az Andrássy út.A Duna budai oldalán magasodik a Budai Vár, egyben a budapesti panoráma egyik legmegatározóbb eleme. Szinte minden épülete műemlék, melyek a régi időket idézik. Az épületegyüttes egyik legmeghatározóbb része a Mátyás templom, mely nevét arról kapta, hogy Mátyás király nemcsak kibővíttette a templomot, de később itt is házasodott.
Ugyanúgy a Várnegyed része a Halászbástya, a Budai Vár, és az oda felvezető Libegő is. A Várnegyed egyben az ország legnagyobb kulturális központja, egyaránt találhatunk itt színházat, múzeumot, könyvtárat vagy levéltárt.
Andrássy út
Az Andrássy utat később (2002-ben) csatolták a Budapesti Világörökség részhez. Az út 13 év alatt épült, rajta végig csodálatos villák sorakoznak a korra jellemző összes stílusban, és az út végén áll a Hősök terén a Millennium Emlékmű, ahol a magyar történelem minden fontos állomásának emléket állítottak.
Nem utolsó sorban az Andrássy út alatt fut a kontinens első, a világ második földalatti vasútvonala.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Hollókő ófalu és környezete
Hollókő egy kis palóc falu Nógrád megyében. A falu egyedisége és egyetemessége, hogy máig őrzi a 17-18. században kialakított településformát, mind építészetben, mind pedig tevékenységben is. A falu ugyanis megőrizte és máig alkalmazza a 20. századi mezőgazdasági forradalom előtti földművelési módszereket és eszközöket. Hollókő nevét onnan származtatják, hogy állítólag a helyi földesúr elrabolta egyik szomszédjának feleségét, majd bezárta épülő várába. Egy boszorkány azonban hollóvá változtatta a fiait, hogy azok kőről kőre bontsák el a várat és így szabadítsák ki az asszonyt.
Az Aggteleki- és Szlovák karszt barlangjai
Összefüggő barlangrendszer, mely Szlováki területére is átnyúlik. A barlangrendszer részei és a benne található cseppkövek rendkívül változatosak és viszonylag érintetlenek, ezzel érdemelte ki a Világörökség része címet.
Bizonyított, hogy több barlangot is ismert és használt az ember, az erről tanuskodó leletek akár 6-7000 évvel ezelőttről is származnak.
Pannonhalmi Bencés Főapáság
A 282 m magas hegyen áll a Főapátság, mely ugyanúgy 1000 éves történelemmel rendelkezik, mint Magyarország. Az évezred alatt folyamatosan lakták és hazsnálták az épületeket, így azok minden kor nyomát magukon viselik.
Az alapító bencés szerzetesek mindig is a népek békéjére törekedtek, ezért részben az UNESCO szellemiség korai képviselőinek is tartják őket.
Hortobágyi Nemzeti Park – Puszta
Európa legnagyobb összefüggő, természetes füvű pusztája található itt.
Egyedisége abban áll, hogy a pásztorközösségek 2000 éves hagyományok alapján művelik és használják a földet. Egyben Magyarország első nemzeti parkja is itt található.
Pécs – Ókeresztény temető
4. századi ókereszény temető található itt, mely egyben hűen tükrözi kora építészeti és falfestési elemeit is.
Rengeteg sírkamra, kápolna és mauzóleum látható, melyeket nem csak temetkezésre, de egyéb szertartásokra is használtak akkoriban.
Fertő-tó / Neusiedlersee
A Fertő-tó a kontinens legnagyobb sósvízű tava, területének ¾ része Ausztriához tartozik. Nem csak a tó, de a körülötte lévő települések is a Világörökség részei.
Ezek 8000 év óta lakott települések, a kultúrák változásainak nyomai máig láthatóak. Érdemes megnézni népi építészete miatt, illetve amiatt is, hogy több híres főúri kastély is található itt. Leghíresebb az Eszterházy kastély.
Tokaji Történelmi Borvidék
A 18. század első felétől Tokajt egy királyi rendelet „zárt borvidékké” nyilvánította. Ennek is köszönhető, hogy Tokaj máig őrzi egyedi, több száz éves borkészítési hagyományait.
Stílusosan innen került elő egy miocén korból származó ősszőlőlevél lenyomata is, ami azt izonyítja, hogy a szőlp ténylegesen őshonos a területen.
Nézd meg, mit olvastak és lájkoltak ismerőseid a Bien.hu oldalon!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
Világörökség Magyarországon
A világ tájainak megőrzése szerencsére napjainkban már közérdek. A csodálatos tájak, vagy az évszázados építmények megóvása mindannyinknak fontos, hiszen ha nem ismerjük múltunkat, nem látjuk a környezetünk szépségeit, akkor szomorúan és szegényen vagyunk kénytelenek leélni életünket.2
-
Történelmi várromok hazánkban
Ha éppen nincs ötletünk, hogy hova is vihetnénk a családot, akkor jusson eszünkbe a túra. Több, mint 1000 éves múltunknak köszönhetően hazánk bővelkedik a történelmi romokban és a lélegzetelállító várakban. Lássunk ezek közül néhányat, a teljesség igénye nélkül.5
-
Nászút Magyarországon - 6 úti cél tipp
Magyarország is bővelkedik az olyan helyekben, melyek romantikus kisugárzása felejthetetlenné teszi a friss házasok élményeit.1
-
7 kisebb hazai tó a forró nyári napokra
A vizek szerelemesei tudják, hogy nemcsak a leglátogatottabb tavainkon lehet élvezni a meleget és a napfényt. Magyarországon több olyan kis tó is van, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy megmártózzunk benne és lazítani tudjunk.2
-
A 6 legszebb európai karácsonyi vásár
Az ünnepi hangulatot talán a karácsonyi vásárok tudják a legjobban átadni: színek, hangok, ízek varázslatos kavalkádja ejt ámulatba és teremt téli csodákat. 21
-
Rám–szakadék, a kalandvágyók kirándulóhelye
Az egyik leghíresebb túrahely a Rám-szakadék. Ez nem véletlen, hiszen itt aztán tényleg olyan terepviszonyokat találunk, mely azoknak a vágyait is maradéktalanul kielégíti, akik nem elégszenek meg az egyszerű erdőjárással.
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.