Tünde névnap – június 1
Név eredete
A Tünde név a XIX. század elején született meg Vörösmarty Mihály fejében. A Csongor és Tünde drámai költeményének írásakor kreálta, egyszerűen csak azzal, hogy a tündér szó utolsó betűjét lehagyta.
Vörösmarty Tündéje
A Tünde név jelentése természetesen szoros összefüggésben van a születésének körülményeivel. Tündért jelent, egészen pontosan tündérlányt, aki Vörösmarty írása szerint olyan fát ültetett, amiről minden éjszaka arany gyümölcsöt szüretelt. A mű végén sok nehézség után találnak egymásra a szerelmesek: Csongor és Tünde.
Gyűrűk ura tündéi
A Gyűrűk urában szintén szerepelnek tündék: a szó itt egy egész népcsoport nevét takarja. A tündék ebben a műben is varázslatos, csodálatos lények, akik különleges tudással és képességekkel rendelkeznek. Egyik legismertebb tünde szereplő a regényben Arwen, aki bár féltünde, szerelméért mégis le kell mondani tündeségéről, halhatatlanságáról, ezzel együtt pedig vállalnia kell az emberek sorsát, a halált.
Név értelmezése
A név jellemzően határozott, erős, jó képességű nőt takar, aki okosan, de finoman ki is használja lehetőségeit. Nyitott és kezdeményező típus, aki szívesen barátkozik különböző, a saját személyiségétől eltérő típusú emberekkel is. A Tündék általában érzékeny és mások felé is érzékenységgel forduló jellemek, akik képesek azzal is mély és tartalmas kapcsolatot kialakítani, akit még nem régóta ismer.
Gyenge pontok
A Tündék gyenge pontja az, amikor úgy érzi, hogy nem látja át az adott helyzetet. Ilyenkor bizonytalanságot érez, különösen akkor, ha kedvességét és nyitottságát, egyenességét nem viszonozzák. Ilyenkor hajlamos akár túlságosan is direkten, akár nyersen is fogalmazni, amivel bár tiszta helyzetet szeretne csak teremteni, mégis akár meg is bánthat másokat.
Szólj hozzá a cikkhez!
Kapcsolódó témák
-
Medárd napja – június 8.
Június 8-án Medárd napja van. Ilyenkor a névnaposokon kívül még megéri néhány dologra odafigyelnünk, mivel sok következtetést vonhatunk le belőle, főleg az időjárással kapcsolatban. Közeli nyaralás tervezésénél különösen megéri odafigyelni a mai nap előrejelzéseire! -
Apák napja, június harmadik vasárnapja
Júniusban a harmadik vasárnap hivatalosan is „Apák napja”. Így a mai napon azt kívánjuk: nagyon boldog „Apák napját” minden édesapának!
A legszebb ruhák duciknak, idén nyárra
Lenyűgöző luxus lakás magas beltérben
Verőce: a legjobb közeli kirándulóhely, ha látni és pihenni is akarsz
7 ötlet, hogy kis lakásból nagyobbat varázsolj
Te borotválod? Így szőrteleníthetsz tökéletesen
Ezekkel veheted el a kedvét az esküvőtől
Fáj a kezed? Tornáztasd meg 7 lépésben!
Hogyan hordd/ne hordd a maxi szoknyákat és ruhákat
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Otthoni hajfestés lépésről lépésre
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
A stresszűző étrend alapjai
9 rejtett allergén a lakásban
6 mennyei muffin recept
Futóbicikli, a kicsik kétkerekű kedvence
8 tipp a cukorbetegek mindennapjainak megkönnyítésére
Torna és tánc egyben - a nők kedvence, a NIA
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
8 szépségtipp esős napokra
Te táborba küldöd a gyereked? Ezekre vigyázz!
8 módszer az önbizalmad növelésére
A legnagyobb félelmek műtétek előtt
New York Cafe, a világ legszebb kávéháza
Elbűvölő rövid sztár frizurák
7 gonosz kaja, amit sosem szabadna enned
Ezt vedd fel! Íme, a divat 2013 nyarán
5 világhírű magyar könyv, amit mindenkinek el kell olvasnia az életben
Több időt töltünk az okostelefonunkkal, mint a párunkkal!
8 módszer az önbizalmad növelésére
A legnagyobb félelmek műtétek előtt
6 ok, amiért nem sikerül lefogynod
A természettel együtt élő szálloda – Lifestyle Hotel Mátra
Modern veszély, a zajszennyezés - Testi és lelki károsodást okoz
Spórolási tippek a világ legdrágább városaihoz
10 tipp, amivel tökéletessé teheted a grillezést
Készíts bio-tápoldatot az egészséges növényekért!
Fájdalomcsillapítók: amit tudnod kell róluk
6 érdekesség a katicabogárról, amit sokan nem tudnak
- Sör, kávé és nikotin: virággondozás meglepő anyagokkal
176 olvasónak tetszik - A legférfiasabb étel, ami bográcsban készülhet 112
- Természetes védelem a rovarok ellen 108
- A világ 5 legnagyobb hullámvasútja 70
- 5 hazai tó, ahol jót csobbanhatsz a melegben 70
- Fotók! 9 irtó cuki albínó állat 68
- Európa legdurvább rendőrverdái 39
- 7 természetes és finom fogfehérítő 36
- 6 tudnivaló a verhetetlen önéletrajzhoz 32
- 7 főbűn, amit a Facebookon elkövethetsz 27









































