Töltött burgonya recept
Hozzávalók 4 személyre:
- 4 közepes burgonya
- 1 teáskanál olívaolaj
- 1 hagyma, apróra vágva
- 4 szelet bacon szalonna, kis kockákra vágva
- 20 dkg reszelt sajt
- 2-3 evőkanál tej
- 4 szál zöldpetrezselyem, apróra vágva
Elkészítése
1. Mossuk meg alaposan a burgonyákat, szúrkáljuk meg fogpiszkálóval. Tekerjük mindegyiket körbe papír törlővel és tgyük a mikrohullámú sütőbe.
2. Főzzük 4 percig, vagy amíg meg nem puhul. Hagyjuk kihűlni. Egyébként vízben is megfőzhetjük, de mikróban gyorsabban megy.
3. Tegyünk fel egy serpenyőt közepes-magas hőmérsékletre, öntsük bele az olajat, öntük bele a szalonnát és hagymát, míg aranybarna nem lesz.
4. Melegítsük a sütőt 180 C-ra. Amikor a burgonya kihűlt, távolítsuk el a papírtörlőket és vágjuk le a burgonyák tetejét. Vájjuk ki a burgonya belsejét és tegyük egy tálba.
5. Legyünk óvatosak, ne tépjük le a kivájt burgonya héját. A kivájt burgonyát keverjük össze a szalonnával, hagymával, sajttal és petrezselyemmel. Adjunk hozzá annyi tejet, hogy pürés állaga legyen.
6. Tömjük meg a burgonyákat, nem baj ha túltöltődnek, majd szórjuk meg egy kis reszeét sajttal a tetejüket.
7. Süssük 15-20 percig, amíg aranybarnára nem sül. Tálaljuk zöldsalátával.
Jó étvágyat kívánunk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Kapcsolódó témák
-
Bacon szalonnába csomagolt sertéskaraj fokhagymás mustáros vajjal
Egyszerű és nagyszerű húsétel. A sertéskaraj sokkal zaftosabb és zsírosabb, ha baconbe csomagoljuk. A fokhagymás mustáros vaj kiemeli a sertéshús ízét. -
A bacon felhasználásának 8 meglepő módja
Az egyedi ízű, húsos, nyálcsorgatóan aromás falat az amerikai reggelik elengedhetetlen kelléke, s nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A séfek azonban máris továbbgondolták az egyszerű sült szalonnát, és elsőre hajmeresztőnek tűnő ötletekkel álltak elő... -
Szalonnás-sütőtökös pizza
Az erős kombináció biztosan fölpezsdíti az ízlelőbimbóidat! Ha szereted a pikáns fogásokat, még egy kis csilit is adhatsz hozzá. -
Kiadós halleves
Egy rendkívül finom hamis halászlé recept, melynek elkészítési ideje alig 30 perc. -
Gyömbéres petrezselymes dióval töltött borjúhús
Különleges ízkombináció a dió és az édes borjúhús keveréke. A petrezselyem igazán frissé és üdévé teszi az összhatást. Válasszunk fiatal borjúszegy húst. Ehetjük bármilyen burgonyás körettel, de rizzsel is jól megy. -
Édes tekercsek aszalt gyümölcsökkel töltve
Igazi édes gasztronómiai élményben lehet részünk, ha kipróbáljuk ezeket a kelt tésztából készült recepteket! Kerek sütőformában sütve a tekercsek összeragadnak és dekoratív, ünnepélyes sütemény lesz a végeredmény. -
Sajt krémleves
Egy igazi fehérjedopping ez a leves. A különböző sajtok ízkavalkádja, a vaj és tej krémes könnyedsége csodás ízhatást eredményez. -
Fasírt brokkolival és sárgarépával töltve
A hagyományos főtt tojással töltött fasírt recept különleges változata ez a brokkolis. A sárgarépa és brokkoli könnyebbé és színesebbé teszik a darált húst. Sertéshúsból is elkészíthető, de akkor hagyjuk le róla a paradicsompürét és 30 perccel kevesebbet süssük. -
Rántott csirketekercsek, sárgabarackkal és grapefruittal töltve
Ropogós csirketekercsek különleges gyümölcsös töltelékkel és könnyű sajttal. Nemcsak finom, hanem igen mutatós, különleges húsétel. -
Sertéskaraj rolád édesburgonyával
Nemcsak mutatós, de finom húsétel a sertés legjavából! Az ünnepélyes fogáshoz készítsünk sütőben sült édesburgonyát, hogy a hétköznapitól eltérő, változatos köretben legyen részünk! -
Sütőtökös tészta
Ki mondta, hogy a sütőtök csak desszertnek jó? A főételek porondján is megállja a helyét, főleg, ha finom tésztára halmozod. -
A legfinomabb levesek hűvös napokra
A hideg téli napokon mi sem esik jobban, mint egy tál gőzölgő, forró leves. Íme, három finomság, amely a hideg esték kedvence lehet!
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Erdély 10 legszebb úti célja
A legszebb magyarországi vízesések és vízi zúgok
13 gyönyörű alkalmi konty
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
Lakberendezési ötletek az ebédlőhöz
9 rejtett allergén a lakásban
Így erősítheted a körmeidet házilag!
8 baj, amit az alváshiány okozhat
Milyen a tökéletes ebéd?
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
9 rejtett allergén a lakásban
8 tipp a cukorbetegek mindennapjainak megkönnyítésére
Torna és tánc egyben - a nők kedvence, a NIA
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Villámtippek veszekedések gyógyítására
Veszélyesek lehetnek a vízparti kirándulások!
Te megosztod az életedet? A viselkedésed igenis kiszámítható!
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
Torna és tánc egyben - a nők kedvence, a NIA
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
8 tipp a problémamentes utazásért
Mire való a gyász folyamata?
Babát vár a méhátültetett nő
Miért élnek tovább a nők?
Május 25. - Eltűnt gyerekek világnapja
Így kell tökéletes kávét főzni! Extra tippek az ízesítéshez is
- Orbán napi hiedelmek, népszokások
264 olvasónak tetszik - Amit ne hagyj ki, ha Manhattanben jársz 177
- Tudd, mit eszel! A legveszélyesebb E-számok 99
- Egyedi stílusú felhőkarcolók 33
- 7 ráktünet, amit a férfiak figyelmen kívül hagynak 29
- Kiket kerülj el a társkeresőn? 18
- A stroke tünetei 16
- A lovagiasság 6 alapszabálya 9
- 6 érdekesség Andy Warholról 9
- Hogyan csökkentsd a kalóriabevitelt? 7
Kézműves termékek
ojni terméke |
krida66 terméke |
Vicces
- Házibuli, kizárólag felügyelettel - ha te is tini anyuka vagy
- Zsiráfcsont a kertben, pingvin a troli megállóban: érdekes és vicces tények a Fővárosi Állatkertről
- Az elszántak fizikai és intellektuális sportja: a fajfenntartás
- Hófehérke falánk volt? - Női mesealakok nagyító alatt
- Vicces módszerek a szomszédod bosszantására







































