Távkapcsolat okosan
Nem árt, ha tisztában vagyunk azokkal a szempontokkal, amelyeknek lehetőleg teljesülnie kell ahhoz, hogy a távkapcsolat ne a kapcsolat vége, csak egy átmeneti időszak legyen szerelmi életünkben.
Előre lefektetett célok
Sokan próbálták már, és bizony volt, akinek sikerült, hogy a távolság ne tegye tönkre a kapcsolatot. Sok függ a kapcsolat jellegétől, a felek gondolkodásmódjától és persze attól, hogy mit tartanak igazán fontosnak és mit nem.
Az első és legfontosabb dolog, hogy megbeszéljük, hogy pontosan mi az oka az utazásnak, meddig tart majd és mit várhattok egymástól közben és utána.
Lehetséges problémák feltérképezése
Még a távkapcsolat kezdetén beszéljük meg partnerünkkel az összes lehetséges problémát. Például milyen sűrűn és mikor tudunk egymáshoz ellátogatni.
Ha pedig az idő előrehaladtával lanyhulni kezd az érzelem, vagy megtetszik egyikünknek valaki más, akkor jó előre tisztázni mit teszünk majd.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Folyamatos kommunikáció
Ma már lehetséges, hogy ingyen, vagy minimális anyagi ráfordítással is órákat beszéljünk egymással, bárhol legyünk is a világban.
Ez nagy segítség, mert lehetővé teszi, hogy életünk dolgaiba továbbra is beavassuk a másikat. Ezzel elejét vehetjük a felesleges aggódásnak, vagy akár a féltékenységnek is.
Találkozás
Bármilyen messze is van a másik, ha hosszú időre ment, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy tudjunk találkozni személyesen. Legyen például ez a nyaralás az évben, annyi különbséggel, hogy nem együtt indultok el.
Fontos, hogy legyen mit várnotok, és hogy a személyes találkozással ápoljátok a kapcsolat intimitását is.
Képek küldése
Ez a legegyszerűbb módja, ha mesélni akarunk a másiknak a velünk történt programokról.
Küldjünk képeket, feliratozzuk őket, tegyük minél személyesebbé. Jól fog esni a másiknak, hogy ennyi időt szántunk rá.
Szexuális vonzódás megtartása
A személyes találkozáson túl a szexualitásnak vannak olyan formái is, amelyekhez nem szükséges együtt lenni. A távkapcsolatban óriási szerepet kapnak az intim szavak, a fantáziálások elmesélése, vagy ha megosztjuk a másikkal, hogy mi történne, ha itt lenne velünk.
A szexuális életünkben ezzel akár új dimenziók is nyílhatnak, a távkapcsolat végével ez az elem megmaradhat: üzenhetünk egymásnak a munkából, vagy hazafelé menet, ezzel pedig felkorbácsolhatjuk a szexuális életünket is akár.
Saját idő hasznos eltöltése
Nagyon fontos, hogy a távkapcsolaton kívül magunkkal is foglalkozzunk. Nézzük a jobbik oldalát: ennek is van előnye, kipróbálhatjuk például, hogy milyen egyedül lakni, vagy hogy milyen nem párban menni szórakozni, hanem barátnőkkel.
Több időt fordíthatunk a külsőnkre, hobbikra, hiszen nem kell a programokat és az időbeosztást párunkkal is összeegyeztetni. Arra viszont nagyon ügyeljünk, hogy ezt párunk ne eltávolodásnak érezze.
Nézd meg, mit olvastak és lájkoltak ismerőseid a Bien.hu oldalon!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
Gyermekünk a közösségi oldalakon
Minden szülő életében eljön az az idő, mikor gyermeke megjelenik a közösségi oldalakon, vagy legalábbis elkezd érdeklődni ezek iránt. Fontos, hogy minden lehetőségre és veszélyre hívjuk fel a figyelmét. Így valószínűbb, hogy okosan fogja használni.
1
-
Az asszertív kommunikáció
Te hogyan fejezed ki nemtetszésedet? Létezik egy olyan ideális kommunikációs stratégia, ami az agresszív és passzív kommunikáció között található, és mindegyikből csak a pozitív elemeket tartalmazza: ez az asszertív kommunikáció. Érdemes gyakorolni, ugyanis előnyünkre fog válni az üzleti és a magánéletben egyaránt.
-
Hogy érveljünk és hogy ne?
A munkánkban, a párkapcsolatunkban vagy bárhol máshol nap mint nap kerülünk olyan helyzetben, hogy jól kell tudnunk érvelni érdekeink érvényesítése érdekében. Ezért is jó, ha tudjuk, hogy mik a hatékony érvelés szabályai.
-
10 dolog, amit a nők elrontanak a kapcsolataik során
Bár úgy véljük, hogy sokat tudunk a kapcsolatokról és szerelemről, mégis hajlamosak vagyunk számtalan dolgot elrontani az újabb és újabb kapcsolatokban. Hogy melyek ezek? A következő cikkünkből kiderül.
-
9 dolog, amit a férfiról megtudhatsz az első találkán
Akár az első percekben is megismerheted partnered személyiségét, nem kell 6 hónap míg rájösz, hogy összeilletek vagy sem.4
-
Nagy korkülönbség. Működhet?
Azt mondják, az ideális korkülönbség mindössze néhány év - a férfi javára. Ennek ellenére mégis vannak nagy korkülönbségek egy párkapcsolaton belül. Vajon mi lehet ennek az oka?
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.