10 megható anyák napi idézet, amit el kell olvasnod

10 megható anyák napi idézet, amit el kell olvasnod

Címlap / Életmód / 10 megható anyák napi idézet, amit el kell olvasnod

Nem létezik annyi szó, ami elegendő lenne ahhoz, hogy kifejezzük hálánkat és szeretetünket az édesanyánk felé. Ő az a személy, akire mindig számíthatunk, mindegy, milyen problémával kell épp szembenéznünk. Akivel néha összeveszünk ugyan, de tudjuk, hogy úgy is megbocsát. Akinek mindig van egy jó tanácsa, amivel tovább tudunk haladni az utunkon. Idén anyák napja május 1-jére esett, erre a csodálatos ünnepre pedig összegyűjtöttünk néhány idézetet, amivel te is felköszöntheted az anyukádat!

A legjobb barát

Minél idősebb vagyok, annál inkább rájövök, hogy az édesanyám a legeslegjobb barát, akit csak kívánhatnék magamnak.” – Ismeretlen

Hiszen nincs még egy olyan személy a világon, akiben annyira megbízhatsz, mint az anyukádban – és az biztos, hogy ő adja a világ legjobb tanácsait is!

Vele kezdődött minden

De minden sztorid mögött ott van az anyukád története is, mert az övé volt az, amivel a tiéd kezdetét vette.” – Mitch Alkon

És örökké hálásak maradunk azért, hogy tárt karokkal várt minket!

Külön is együtt

Egy kisfiú azt kérdezte az anyukájától:
Mennyi idős voltál, amikor megszülettem?
Az anyukája válaszolt:

23.
Hűha, ez rengeteg idő, amit nem tudtunk együtt tölteni.” – Ismeretlen

Még a világ összes ideje sem lenne elég arra, hogy azt eltöltsük az anyukánkkal – ezért kell megbecsülnünk minden percet, amit együtt tölthetünk.

Anyai bátorság

Csak egy igazán bátor ember lehet édesanya; valaki, aki elég erős felnevelni egy gyermeket, és elég különleges ahhoz, hogy jobban szeresse őt saját magánál.” – Lilly

Hiszen az édesanyád születésed pillanatától kezdve maga elé helyezett téged. Minden döntést azzal a gondolattal és céllal hozott meg, hogy a neked legjobb lehetőségeket teremthesse meg.

Örökké a részed

Néztem anyut, ahogy megtesz mindent, és rájöttem, hogy soha nem leszek képes teljesen elszakítani magam tőle. Nem számít, mennyire vagyok erős vagy gyenge, anyu a részem, épp olyan fontos, mint a szívem. Soha nem leszek olyan erős, hogy meg tudnék lenni nélküle.” – Sarah Dessen

Mindegy, hogy 5 éves vagy, vagy már a 45-t is betöltötted; az anyukád akkor is a világ legnagyobb támaszát jelenti számodra.

A család őrzői

Az anyukák olyanok, mint a ragasztó. Még ha nem is látod őket, összefogják a családot.” – Susan Gale

Gondolj csak vissza a gyermekkori emlékeidre: az anyukád volt az a személy, aki minden nagyobb pillanatban melletted volt. Ő az, aki az ünnepek alatt keményen dolgozott, hogy isteni ebédet készítsen nektek, és ő az a személy, aki egész éjjel ébren maradt veled, ha épp beteg voltál. Az ő szereteténél erősebb ragasztó tényleg nem létezik.

A legfelelősebb munka

Léteznek emberek a világon, akik minden nap fontos döntéseket hoznak meg, megoldást találnak a hibákra, feloldják a konfliktusokat, vigyáznak az egóra, meggyógyítják a sebeket, és közben más feladatokat is ellátnak. Őket hívjuk anyunak.” – Linda Poindexter

Az anyukád a világ összes munkáját ellátta: ő volt az ápoló, a szakács, a tanár, pszichológus – és ez csak egy nagyon rövidke felsorolás azokból a pozíciókból, amiket betöltött az életedben. És mindenhol tökéletesen megállta a helyét.

Mindig, mindenhol

Isten nem tud ott lenni mindenhol, ezért megteremtette az édesanyákat.” – David C. Gross

Ezzel pedig megkaptuk a világ legnagyobb ajándékát, aminél jobbat még csak nem is kívánhattunk volna.

Igazi tündérek

Igenis léteznek tündérek! Mindannyian találkoztunk már velük, fogtuk a kezüket, bújtunk hozzájuk. Csak sokan nem tudják, hogy tündérek ők, mert álnéven élnek közöttünk. Az álnevük: Édesanya.” – Ismeretlen

Lehet, hogy nem tudnak repülni, vagy megállítani az időt, de igenis vannak szuperképességeik: olvasnak a gondolatainkban, mindent megtalálnak helyettünk (hiába nézted meg ezerszer a szekrényben a pólódat, anyukád rögtön megtalálja benne), és még csak ki sem kell mondanunk, máris a segítségünkre sietnek

 Ez az igazi szupererő!

Az igazi szeretet

Az anyai szeretet olyan erős, hogy megmarad bennünk a nyoma… Az, hogy valaki igazán szeret minket… Örök védelmet biztosít számunkra.” – J. K. Rowling

Történhet bármi szörnyűség az életünkben, a tudat, hogy az édesanyánk óvó szárnyai alá bármikor bebújhatunk, mindig erőt ad nekünk talpra állni.

VIDEO Így készíts pár perc alatt merész, füstös szemsminket

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!