Amikor a designer átadja a tervezés örömét – interjú Mitter Anna Rózával, a Mittersisters tervezőjével

Írta:

Hónapokkal ezelőtt már jártunk a Mittersisters workshopon. Azóta is követjük a márka dinamikus fejlődését, és izgalommal várjuk az újabb és újabb táskaköltemények megjelenését. A különlegessége a projektnek, hogy a táskákat nem maga a designer tervezi és készíti el, hanem a divatszakmában nem feltétlenül jártas emberek.

Nem kell tehetségesnek lenned, hogy elkészítsd álmaid táskáját, mert Rozi az első lépéstől az utolsó gomb felvarrásáig végig mentorálja a folyamatot. Végre nem csak a designerek Instagram profilján csodálhatod a szebbnél szebb darabokat, hanem a saját szekrényedben is ott lóghat egy általad készített egyedi darab.

De miért döntött úgy, hogy átadja a tervezés örömét, és mi inspirálja őt, hogy megossza designer tudását, azt megkérdeztük tőle személyesen is!

Hol tanultad a szakmát?

A MOME bőrműves szakára jártam, amit egy éves madridi kitérővel 2014-ben végeztem el. A komplex bőrös képzésen túl a külföldi tanulmányaim alatt kipróbálhattam magam a ruhatervezés területén is, s ez azóta is fontos részét jelenti a tervezői portfóliómnak.

Miért döntöttél úgy, hogy átadod a tervezés örömét és inkább workshopokat szervezel?

A workshopok ötlete egy átgondolt, tudatos döntés volt.  Úgy éreztem, hogy kell valami extra, ami közelebb hozza a márkát a vásárlóhoz. Így született meg az ötlet, hogy tegyük annyira személyre szabhatóvá az egyes táskamodelleket, amennyire csak lehet. És hát, ki találhatná ki a piaci igényeket jobban, mint mi magunk nők? A workshop adta élmény, a jó társaság és az alkotás öröme pedig végképp feledhetetlenné teszi a táskakészítő kurzusokat.

Ki a célcsoport? Női társaink között nehéz elképzelnem olyat, aki ne venne részt szívesen egy ilyen műhelymunkán. Mi a helyzet a férfiakkal?

Az elsőszámú célcsoportunk eddig inkább a divatorientált női réteg volt. Hamar kiderült azonban, hogy gyakorlatilag nemtől és kortól függetlenül mindenki szívesen kipróbálná magát alkotás közben.
Így elkezdtük a szolgáltatások bővítését. Tartunk rövidebb időtartamú kurzusokat apróbb kiegészítők készítésére, emellett különböző céges rendezvényeken is jelen vagyunk, sőt érkeznek hozzánk megkeresések lánybúcsúk lebonyolítására is, amiket a végén profi fotóval és sminkkel teszünk még emlékezetesebbé.
Amin pedig jelenleg is dolgozom, bár ez eddig titkos volt, egy férfi vonal elindítása.

Nem kell tehát tovább gondolkodni, hogy mit is adjunk kedvesünknek születésnapjára!

A workshop reggel 10 órától este 19 óráig tart. Neked is ennyi időbe telik egy táskát elkészíteni?

Igen is meg nem is. Általában én táskakészítés közben egy-egy prototípuson dolgozom, így a változtatásokkal és kísérletezéssel sok idő elmegy. A táskák tesztelésénél és az első próbadarabok megvarrásánál már gyorsabban haladok. Így van ez a workshopokon is. A kurzust mindig a helyes késtartással és vágótechnikával kezdjük, amit egy rövid bemutató követ a különböző bőrműves technológiákról, amiket a jelentkezők kipróbálhatnak. Ez az időigényesebb része, maga az összeállítás már úgy megy, mint a karikacsapás.

Van kedvenc modelled? Melyik típusú workshopra van a legnagyobb túljelentkezés/igény?

Az én személyes kedvencem a Cluch. Imádom, hogy az által, hogy az egész tárgy ilyen apró, még több energiát fektetünk a részletek aprólékos kidolgozásába. Ezzel szemben a legkedveltebb darabok a praktikus, nagyméretű táskák. A hátizsák és zsáktáska időpontok telnek be mindig leghamarabb.

Eddig mindenki képes volt elkészíteni a megálmodott darabot? Mennyire számít a kézügyesség?

Persze! A workshopokra nem kell kifejezett kézügyesség, sokkal inkább az számít, hogy ki mennyire képes elengedi magát el- és átadni magát a tervezés örömének, minden másban pedig segítünk mi. Fontos mondat, ami minden workshopon elhangzik, hogy itt nem lehet semmit úgy igazán, végleg elrontani! Pont ez a szabadság vezet végül ahhoz, hogy az egyes kurzusok végén a táskák annyira hasonlítanak megalkotójukra, hogy messziről felismerni ki melyik darabot készítette.

Milyen témájú workshopokra számíthatunk a közeljövőben? Elképzelhető, hogy bővül a jelenlegi termék repertoár?

A következő workshopok időpontjairól a www.mittersisters.com –on informálódhattok. A basic kollekció a közeljövőben bővül majd egy nagyméretű válltáskával és egy laptop tartóval, valamint hamarosan érkezik a férfi vonal is.

Az általad tervezett minta modelleket meg lehet vásárolni, mint más designerek termékeit?

Mi nem árulunk táskákat, a Mittersisters márka a workshop adta „élményszolgáltatást” kínálja.
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk és ezekben ugyanannyiszor dicsérik az elkészült táskát, mint magát az alkotás folyamatát. Szerintem pont ez a komplex élmény adja meg a márka személyiségét.
Erre példaként a legutóbbi workshop egyik résztvevőjét tudom idézni: „A nap minden pillanatát élveztem, és ez a leggyönyörűbb táska, amit életemben láttam.” Ami valószínűleg igaz is, mivel pont olyan lett a végeredmény, amilyennek Kriszti megálmodta.