A körmök története
Kihívó, matt vagy fényes – nem számít csak festett legyen! Tudd meg, hogy indult ez az őrület és melyek a legmenőbb manikűrök ebben a szezonban!
Hogyan kezdődött?
A körömfestést az
1920-as években a francia sminkmester,
Michelle Ménard népszerűsítette, azonban csak lassan vált
felkapottá. 1927-ben a Max Factor egy körömszínezőt dobott
piacra.
Az apró porcelán üvegcse egy olyan krémet tartalmazott,
mely a körömbe dörzsölve egy természetes rózsaszín árnyalatot
adott a körmöknek.
Félhold
A húszas és harmincas
évek etikett könyvei a körmök festése ellen buzdították a
nőket, de Hollywood már akkor is éreztette hatását, hiszen olyan
sztárok, mint Greta Garbo vagy Jean Harlow körmei a „holdas”
manikűr jegyében csillogtak.
Nyolc évtizeddel később pedig ez a
trend újra lendületet nyer az őszi kifutókon, olyan házaknál,
mint a Dior.
Körmök és ajkak
Amikor a Revson fivérek,
Charles és Joseph, illetve partnerük Charles Lachman, 1932-ben
megalapították cégüket, a Revlont, igazi újítóknak
számítottak.
Nemcsak a pigment alapú körömlakkot vezették be
egy igen széles színskálával, de bátor úttörői voltak a
gondolatnak, miszerint a körmök és az ajkak legyenek hasonló
színűek.
Hölgy pirosban
Rita Hayworth hosszú,
ovális, vörös körmeinek köszönhetően a negyvenes években
fellendült a körömlakk eladása.
Új gondolatok
A miniszoknya anyja, Mary
Quant, 1966-ban elindította saját kozmetikai termékeinek
készítését.
A legújabb technológiákat hasznosítva, piacra
dobott egy egész sorozat pasztell és fehér színű körömlakkot,
és azzal a forradalmi ötlettel állt elő, hogy a körömfesték
színét az ajkak helyett, a ruhák színéhez illessze.
Zöld körömfesték
40 évvel
később, Peter Philips, a Chanel kreatív igazgatója felkapta Quant
ötletét és tovább vitte a kifutókra, megalkotva a jáde színű
körömlakkot.
A zöld festék célja az volt, hogy illeszkedjen a
tavaly őszi kollekció színeihez, így tíz új árnyalatot hozott
létre.
Ragyogó ötletek
Az idei
nyáron a pasztell színek neonos beütést hordoztak és szívesen
hordták őket a kéz és a láb körmein is.
A sötét oldal
1967-ben,
talán Quant fehér körmeire érkezett válaszként a londoni Biba
butik fekete körömfestéke.
Olyan, fekete lakkot kedvelő zenészek,
mint Freddie Mercury és Marilyn Manson választottak innen fekete
körömfestékeket.
Francia manikűr
A
francia manikűr a hetvenes években vált népszerűvé a
karrierista nők körében, akik változatos és elegáns manikűrre
vágytak.
Az Orly alapítója, Jeff Pink 1978-ban dobta piacra az
első Eredeti francia manikűr szettet.
Új divat
A
nyolcvanas években új divat vette kezdetét a körömápolás
terén, ekkor születtek meg a szöglesre formált körmök.
Műkörmök
Az
évtized legnagyobb őrületét a műkörmök jelentették, melyek
gazdaságosak és ezáltal kedvezőek voltak a nők számára.
Olyan
cégek forgalmazták ezeket a könnyen használható, felragasztható
műkörmöket, mint a Lee.
Ezáltal a nagyközönség számára is
elérhetővé tették a köröm díszítést és ennek művészetét.
Nagy dizájnok
A köröm
dizájn, azaz díszítés egyre népszerűbbé válik, hiszen ez a
mai fiatalok egyik kedvenc időtöltése.
A jövő
Minx,
azaz a kacér lány körmök a legújabb divat. Ez a cég fémes
körmöket készít, illetve személyre szabott grafikákat és
fotó-minőségű dizájnokat kínál körömbevonatként.
Ezeket a
hő segítségével teszik fel és könnyedén eltávolíthatóak,
ezért is váltak népszerűvé olyan ügyfelek körében, mint Lady
Gaga, akik állandóan új körmökre vágynak az eltávolítás és
újraapplikálás gondja nélkül.
Szivárvány
A
legújabb trendek közé tartozik a körmök több színűre való
festése.
Lehet, hogy a színkavalkád zavaros lesz, de már a
kifutókon is közkedvelt, hogy minden egyes köröm más színben
pompázzon a bemutatók során.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Az ezüst
Fémes színek, csillogó flitteres hatással - egy trendvonal, mely jellemzi az őszi kollekciókat, és amely évek óta beépült a divat világába.
A matt
A következő szezon nagy trendje lesz a matt körömlakk, amely többek közt Alexander Wang őszi bemutatóján debütált.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
A zselés körömlakk otthoni alkalmazása
A hagyományos körömlakk és a műköröm keveréke az egyre divatosabbnak és népszerűbbnek számító zselés körömlakk. Sokan használják, mivel nagyrészt ugyanazt a hatást érhetjük el vele, mint a műkörömmel. Lássuk, milyen is valójában és hogyan kell használni ezt az új megoldást!4
-
12 új manikűr ötlet a téli szezonra
A női manikűrök ma már valóságos kiegészítőként funkcionálnak, legyen szó műkörmökről vagy természetes körmökről. Az őszi/téli szezonban próbálj ki szokatlan, különleges körmöket, ezzel is felvidítva mindennapjaidat!
-
Manikűr trendek 2012 tavaszra
A tavaszi körömdivatra az egyszerűség, visszafogottság és elegancia jellemző. Az extrém hosszak és formák már nem számítanak trendinek, ellenben nagy teret kaptak az ovális formák és elegáns színek. Ismerd meg az idei tavasz legnagyobb manikűr trendjeit!2
-
Otthoni alapvető szépségápolás ezer forint alatt
Az alábbiakban felsorolunk néhány nagyon hasznos, mégis fillérekbe kerülő tárgyat, amiket használva úgy lehetsz szép, üde és ápolt, hogy még a lakásból sem kell kimozdulnod.
-
Porcelán és gél manikűr ötletek 2011 őszre
Az utóbbi években nagy divattá váltak a gél és porcelán manikűrök, köszönhetően tartósságuknak és gyönyörű díszítési lehetőségeiknek.Meríts ötleteket a következő manikűr galériánkból, hogy ősszel is divatos körmeid lehessenek!1
-
Csodálatos gél és porcelán manikűr minták
Az extrémtől a visszafogott elegáns köröm mintákig itt megtalálhatod a Neked tetsző manikűrt. Így legközelebb konkrét elképzeléssel tudsz menni a manikűrösödhöz!
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
de amúgy 3-5000 Ft
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.