Sportoljunk kevés mozgással
Sok olyan sporttal találkozhatunk a világban, melyek űzése nagyban eltér a megszokottól. Nem kell rohangálni, külön erre a célra fenntartott ruhát ölteni, lihegni és kifulladni. Ezeket a tevékenységeket ülve, csendesen, koncentrálva végzik, és az előbb említett „mellékhatások” nem jellemzőek rájuk. Bár, ha megnézünk egy-egy profi játékost, akkor meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy micsoda állóképességet, koncentrációt és gyakorlatot igényelnek ezek a sportok. Lássuk most a három legnépszerűbb „nyugodt” sportot.
Sakk
Biztosan nem ismeretlen játék senki előtt, ám népszerűsége napjainkban egy kissé megkopott. Pedig amellett, hogy nagyon élvezetes időtöltés, komolyan fejleszti a problémamegoldó képességünket is. A játék Indiából ered, nevének jelentése (sakk = shāh) uralkodó. A legenda szerint feltalálója jutalmul egy egészen kis apróságot kért. Legalábbis a vezető így vélekedett, amikor a fiú előadta, hogy kérése csupán ennyi: tegyenek a sakktábla első kockájára egy búzaszemet, a másodikra kettőt. A harmadik kockára kerüljön az előzőn lévő négyzete, és így tovább. Az uralkodó mosolyogva konstatálta, hogy az elsőre okosnak látszó feltaláló ilyen egyszerű kéréssel ált elő, és kiadta a parancsot a teljesítésre.

Ám hamar kiderült, hogy a birodalomban, de még a földön sincs annyi búza, mellyel teljesíteni lehetne az árként megjelölt gabonamennyiséget, így a sah megszégyenülten elhagyta a birodalmat, és helyét átvette az ország teljes búzakészletének új tulajdonosa. A sakk valóban egy nagyon szórakoztató játék, és minél többször kerülünk szembe hasonló tudású ellenféllel, mint mi, annál jobban fejlődik tudásunk. Külön jó hír, hogy ameddig nem foglalkozunk vele versenyszerűen, addig jellemzően nem izzadunk meg egy-egy csata megvívása közben.
Horgászat
A természetben ücsörögve, a kapásra várva élvezni a csendet, a nyugalmat és az életet- többek között ezt jelenti a horgászat. Természetesen eredetileg nem egy kikapcsolódást jelentő időtöltésről volt szó, hanem komoly küzdelemről az életben maradásért. A horgászat az őseink életében fontos szerepet töltött be, hogy táplálkozásukat kiegészíthessék egy kis tengeri vagy tavi hallal.
A halászhálók megjelenésével jelentősége csökkent, ám sohasem tűnt el teljesen. Napjainkban a kedveltsége nem hogy tovább süllyedt volna, hanem nagyon is megnőtt, hiszen sportággá nőtte ki magát. Ennek megfelelően már nem egy botra csomózott madzag a felszerelés, hanem bizony komoly, súlyos összegeket felemésztő kellékkel rendelkeznek a szerelmesei. Akár sport, akár nem, azok, akik szeretnek a természetben lenni, azoknak tökéletes időtöltés.
Póker
Bizonyára sokan felhördülnek, hogy a póker nem is sport. Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen Brazíliában elfogadták annak. Hogy izzasztó-e? Kétségkívül, főleg akkor, ha komolyabb téttel játsszuk. Alapvetően egy szerencsejátékról van szó, amelyet ha profi módon űznek, akkor bizony a véletlen szerepe igen kicsire zsugorodik. A nagy játékosok nem csak arra fordítanak figyelmet, hogy százalékosan megállapítsák saját és az ellenfelek nyerési esélyeit a látott lapok alapján, hanem arra is komoly hangsúlyt fektetnek, hogy elhitessék a másikkal, ellenük csatába szállni teljesen felesleges.

Népszerűsége az elmúlt néhány évben ugrásszerűen megnőtt, a játékok nézői is örülhetnek, hiszen a sportcsatornák is előszeretettel közvetítik az összecsapásokat. Hogy honnan származik maga a játék az vitatott, de az egyik legvalószínűbb elképzelés, hogy Perzsiából indult ki, ahol még ma is játszanak egy nagyon is hasonló játékot, az as nas-t. Sok változata létezik, ám népszerűségét tekintve a legkiemelkedőbb a Texas Hold’Em, mely Amerikából származik.
Szólj hozzá a cikkhez!
Kapcsolódó témák
-
7 boldogság tipp, mely feldobja napjaidat!
Az utóbbi időben lehangoltabb vagy a kelleténél vagy csak egysíkúnak tarod az életed? Összegyűjtöttünk néhány tippet, melyek garantáltan feldobják a hangulatodat! -
Fejlesztő játékok fa építőkockákkal
Nem is gondolnánk, mennyi mindent lehet megtanítani egy kisgyereknek egy doboz fából készült építőkocka segítségével. Lássunk néhány példát a játszva fejleszthető készségekre! -
100 éves gyerekjátékok
Egyik mai gyerek játék sem jobb vagy rosszabb, mint a másik, mindegyik egy alapvető szükségletet szolgált ki: a játék iránti vágyat. Ezért talán érdemes kicsit körülnézni a 100 éves játékok között. -
A gyurmázás pozitív hatásai
Szinte minden gyerek szeret gyurmázni: imádják a mozdulatokat, a színeket, és azt, hogy könnyen és gyorsan alakíthatják a gyurma anyagát. Azon túl, hogy remek szórakozás, a gyurmázásnak bőven vannak a fejlődésre gyakorolt pozitív hatása is. Szóval gyurmára fel! -
Szórakoztató esküvői játékok
Az esküvői mulatság csodálatos élmény. Hogy sokat nevethessünk, nézzünk néhány lakodalmas játékot: -
Így játszhatsz a kutyáddal!
Nem kell megvenned a legdrágább kutyajátékokat, hogy az négylábú barátod kedvenc elfoglaltságává váljon. Íme, néhány pénztárcakímélő tárgy, mellyel kutyusodat biztosan lefoglalhatod egy időre! -
7 izgalmas dolog, amit egy kalandparkban csinálni lehet
Korábban Ausztriába vitték a gyerekeket, ha egy egész napos mozgással, élményekkel teli napot szerettek volna szerezni nekik, mára azonban már Magyarországon is rengeteg hely van, ahol ugyanezeket a szolgáltatásokat megtalálhatjuk. -
Filléres játékötletek nem csak gyereknapra
Gyereknapkor minden szülő igyekszik a gyerekek kedvét keresni. Elmehetünk ilyenkor gyerekprogramokra, koncertekre, játszóházakba, vagy akár vehetünk ajándékokat is nekik, de lényegesen olcsóbban is megoldhatjuk azt, hogy ez a nap a felejthetetlen játék és jókedv jegyében teljen. -
A 10 legnagyobb nevelési hiba, amit egy szülő elkövethet
Életünk legnehezebb és legnagyobb feladata felneveli gyermekeinket. Ugyanakkor hatalmas felelősséggel jár, hisz kezeink közül kerül ki egy emberke, aki képes kell legyen egy boldog élet kialakításához. Ismerjük meg azokat a gyakori nevelési hibákat, amelyekre különösen oda kell figyelnünk: -
Hogyan készítsünk papírsárkányt?
A papírsárkány eresztés remek nyári program. Ráadásul a sárkány elkészítése igazi családi program lehet, amely egyben fejleszti a gyerek együttműködő készségét, valamint fizikai ismereteit is. Lássuk, melyek a házi sárkánykészítés legfontosabb lépései! -
Vigasztárgyak: károsak vagy hasznosak?
Nagyon sok gyereknél tapasztalhatjuk, hogy hosszabb-rövidebb időre kiválaszt egy tárgyat, amihez minden körülmények között ragaszkodik. Ezek a vigasztárgyak, amelyekről néha nehéz eldönteni, hogy jó vagy inkább rossz az alkalmazásuk. -
Alapjátékok óvodásoknak
Közismert, hogy egy kisgyerek szinte bármivel, akár egy papírdarabbal is képes eljátszani, hiszen a számunkra kevésbé érdekes dolgokban is megtalálják a szórakozást. Ennek ellenkezője az, amikor a szülő minden játékot megvesz a gyereknek, amit csak meglát, és játékok óriási kupacaival van tele a gyerekszoba. Hogy könnyebben döntsünk a megvásárolandó játékokkal kapcsolatban, íme egy lista az alapjátékokról.
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Erdély 10 legszebb úti célja
A legszebb magyarországi vízesések és vízi zúgok
13 gyönyörű alkalmi konty
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
Lakberendezési ötletek az ebédlőhöz
9 rejtett allergén a lakásban
Így erősítheted a körmeidet házilag!
8 baj, amit az alváshiány okozhat
Milyen a tökéletes ebéd?
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
9 rejtett allergén a lakásban
8 tipp a cukorbetegek mindennapjainak megkönnyítésére
Torna és tánc egyben - a nők kedvence, a NIA
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Villámtippek veszekedések gyógyítására
Veszélyesek lehetnek a vízparti kirándulások!
Te megosztod az életedet? A viselkedésed igenis kiszámítható!
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
Torna és tánc egyben - a nők kedvence, a NIA
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
8 tipp a problémamentes utazásért
Mire való a gyász folyamata?
Babát vár a méhátültetett nő
Miért élnek tovább a nők?
Május 25. - Eltűnt gyerekek világnapja
Így kell tökéletes kávét főzni! Extra tippek az ízesítéshez is
- Amit ne hagyj ki, ha Manhattanben jársz
177 olvasónak tetszik - Tudd, mit eszel! A legveszélyesebb E-számok 99
- Egyedi stílusú felhőkarcolók 33
- Orbán napi hiedelmek, népszokások 32
- 7 ráktünet, amit a férfiak figyelmen kívül hagynak 29
- Kiket kerülj el a társkeresőn? 18
- A stroke tünetei 16
- A lovagiasság 6 alapszabálya 9
- Hogyan csökkentsd a kalóriabevitelt? 7
- Így lehetsz jó pasi 50 fölött 6
Kézműves termékek
csutiorsi terméke |
Matra terméke |
Vicces
- Házibuli, kizárólag felügyelettel - ha te is tini anyuka vagy
- Zsiráfcsont a kertben, pingvin a troli megállóban: érdekes és vicces tények a Fővárosi Állatkertről
- Az elszántak fizikai és intellektuális sportja: a fajfenntartás
- Hófehérke falánk volt? - Női mesealakok nagyító alatt
- Vicces módszerek a szomszédod bosszantására






































