Festői lakberendezés – Így csempészd be a lakásba Picasso stílusát

Írta:

Frida Kahlo és Modigliani után olyan ötleteket szeretnénk mutatni neked, amellyel Pablo Picasso szín- és stílusvilágát viheted be a lakásodba. A spanyol művész a 20. századi avantgárd irányzat egyik legjelentősebb festője volt, és a mai napig az egyik legismertebb képzőművész. Színes festményein kívül rengeteg fekete-fehér vonalgrafikája is ránk maradt, így olyan lakberendezési tippeket ajánlunk nektek az ő stílusában, amelyek egyszerre minimalisták, mégis színesek és eklektikusak.

Pablo Picasso

1/7 Pablo Picasso

Picasso spanyol származású festő, ám élete nagyrészét Franciaországban töltötte, Párizsban és a francia Riviérán, Antibes-ban. Tanulmányait Barcelonaban és Madridban folytatta az 1800-as évek végén, és először 1900-ban utazott Párizsba.

A festményei mellett rajzok és szobrok is maradtak fenn a művésztől, akinek alkotásaira jelentős hatással voltak szeretői és gyermekei is.

Picasso művein mindig néhány szín dominál, kezdeti művei a kék korszak alkotásai, majd ezt váltotta fel nála a rózsaszín korszak. Szeretett erős kontúrokat alkalmazni, és ugyan alkotásai közel voltak a teljes absztrakcióhoz, ám mégis főként kubista alkotóként tartják számon.

Rengeteg ihletet szerzett a görög mitológiából és művészetből, mely számos alkotásában visszaköszön.

Játék a formákkal

2/7 Játék a formákkal

Ha igazán látványosan szeretnéd megjeleníteni a lakásodban a Picasso stílust, akkor kezdheted akár azzal is, hogy a falakat a festő képeinek mintájára fested meg.

A geometriai formák kulcsszerepet játszanak Picasso festményein, ezért érdemes ezeket becsempészned a szobába is.

Egy-két modern formájú ülőbútor, néhány domináns szín és forma, és máris kész az avantgárd hatású nappalid!

Minimalista vonalgrafika

3/7 Minimalista vonalgrafika

Hatalmas festményei mellett Picasso híres az egyszerű, végtelen hatású vonalgrafikáiról is, melyek főként állatokról, emberekről készültek, de ismert néhány alkotása mitológiai szereplőkről is.

Egy fehér, minimalista berendezésű szobát feldobhatsz néhány szürke és fekete kiegészítővel, így tökéletes keretet alkotva egy olyan képnek a falra, vagy akár a függönyre, amely a vonalgrafikákat idézi.

Eklektikus

4/7 Eklektikus

Ha fekete-fehérben gondolkodsz, azzal nem lőhetsz mellé a Picasso-stílusú lakásdekoráció elkészítésénél.

Természetesen néhány színt nem árt választanod e mellé, bútorok esetében például a barna jó választásnak tűnik, míg a kárpitok, lakástextilek színéhez ideális a rózsaszín vagy a luxushatású püspöklila is.

Ahhoz, hogy szép eklektikus stílusú szobád legyen, fontos, hogy ne ess túlzásba: három-négy eltérő stílusú bútor épp elég egy helyiségbe, és legyen nagyon minimális számú a dekoráció is, egy-egy hangsúlyosabb darabbal.

Ilyenek lehetnek például a képen látható vázák, a Picasso művészetében gyakran megjelenő bikára – vagy más szarvas állatra – emlékeztető tárgyak, vagy akár egy portré magáról a művészről.

Mediterrán színek

5/7 Mediterrán színek

Élete derekán Picasso gyakran utazott a Riviérára, Antibes városába, ahol egy csodás kastélyban festett, amely ma múzeumként működik.

A mediterrán hangulatú városka Picasso néhány későbbi művére jelentős hatással volt, ezért bátran vigyél mediterrán színeket is a lakásba, ha a kubista mester művészetét szeretnéd benne tükrözni.

Az erős narancsok és vörösek mellett jól megfér egy kis kék és sárga is, néhány pozsgás növénnyel együtt.

Ehhez érdemes natúr, fehér vagy homokszínűre festened a falakat, és a bútorok között is legyen néhány visszafogottabb darab, hogy ne legyen kaotikus az összhatás.

Modern étkező

6/7 Modern étkező

Egy Picasso ihlette lakásban elfér egy eklektikus hangulatú étkező is, ahol még az asztalnak és a székeknek is más a stílusa, és egy hatalmas, különleges csillár is megalapozza az avantgárd hangulatot.

A fehérek, szürkék és barnák mellé használj egy-két erőteljesebb színt, és bátran használj tarka festményeket is dekoráció gyanánt.

Bizarr alakzatok

7/7 Bizarr alakzatok

A hengeres testek, geometriai formákból felépített emberek éppúgy állandó szereplői Picasso képeinek, mint a mozaikszerűen, színekből felépített csendéletek.

Ezekből is inspirálódj bátran a lakás berendezése során, és a szögletes bútorok mellé társíts néhány kerek, íves darabot is.

Továbbra is maradj a néhány domináns színnél, amelyeket fehérrel párosítasz, így a zsúfoltsága ellenére tág marad a tér, és nem lesz nyomott a szoba.