3 varázslatos téli Andersen-mese - Olvasd el most!

Hans Christian Andersen több téli mesét is írt. Hősei gyanútlan, jóságos, boldogságra érdemes teremtmények, akiknek léte tragédiába torkollik. Szerény külső körülmények között, képzeletük világában élnek, és minden apróság örömmel tölti el lelküket. A téli estékre ajánljuk ezt a három mesét, a tizenkét éven felüliek számára. Ha kedvet kapsz Andersen műveinek olvasásához, még több ingyenesen letölthető mesét találhatsz a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

A fenyőfa  

Mese a kis fenyőfáról, aki az erdőben élt, télen-nyáron csodaszépen zöldellt, és arról álmodozott, hogy egyszer ő is akkorára nő majd, mint legmagasabb társai. Hiába jártak arra gyerekek, hiába dicsérték a kicsi fenyőfa kecsességét és szépségét, ő nem érte be ennyivel.

Mindig többre vágyott, és ámulva figyelt, amikor emberek jöttek, és kivágtak néhány fenyőt, hogy magukkal vigyék őket.

Talán belőle is lehet pompás árboc egyszer, és hajón úszva bejárhatja majd a világot, akár még Egyiptomba is eljuthat, mint azok a fák, akik hozzá hasonlóan itt éltek, amíg egyszer őket is el nem vitték innen, hogy hajót építsenek belőlük. A kis fenyőfa már nem tudott örülni semminek, annyira kívánta, hogy ő is elkerüljön az erdőből. Öt évet tölt el az erdőben, mígnem egy téli napon a favágók őt is kivágták, hogy karácsonyfa legyen belőle. Így kezdődik a történet.

A kis fenyőfa a mesében gondolkodó lény, a saját tragikus életét meséli el egészen a gyászos befejezésig. Ez a kis hős tapasztalatlan és jóhiszemű, derűs megadással viseli sorsát. Az okos és tapasztalt olvasó érti a reménytelen körülményeket, végzetes jövőjét is sejti, és ez éles ellentétben áll azzal a naiv és lelkes bizakodással, amit a kis fa minden új  helyzetben tanúsít. Ha kíváncsi vagy a történetre, ide kattintva elolvashatod.

A hóember  

A hóembert is naivságából adódó vágyakozása sodorja végzete felé. Ő nincs egyedül, mint a fenyőfa, a kiskutyával beszélget. Megtudja, milyen az élet a házban, milyen nagyszerű dolog fent az uraságokkal, és lent, a szakácsné pincelakásában lakni. A pincelakásban áll az a szép, fekete derekú kályha is, amelyhez jó hozzábújni.

A hóember, akit csak előző nap gyúrtak, és keveset tudott még a világról, ettől kezdve csak a kályhára gondolt. Hozzá vágyott menni, még akkor is, amikor már be sem látott a ház ablakán, mert már jégvirágok lepték be a fagytól. A folytatást megtudhatod innen. A kis gyufaárus lány  

A zord hidegben gyufát áruló kislányról szóló mesét az a tragikus tény ihlette, hogy a 19. században, amikor Andersen élt, a szegény, éhező emberek közül telente sokan halálra fagytak az utcán (ahogy sajnos még ma is), és nagyon sok gyerek nem járhatott iskolába, mert dolgoznia kellett. A mesélő jól érzékelteti az olvasóval, hogy a kis gyufaárus lány egy érző lény, aki gondoskodásra és szeretetre vágyik, de nem veszik emberszámba.

A mese úgy kezdődik, hogy egy hideg szilveszteri estén egy kislány gyufát árul az utcán. Öltözéke szegényes, fázik. A járókelők átnéznek rajta, gondolataikba merülve sietnek el előtte, nem vesz tőle gyufát senki. Mezítláb van, keze-lába kékre fagyott, még alamizsnát sem adnak neki.

Kétségbeesésében meggyújt egy szál gyufát, holott ezt szigorúan megtiltották neki. A gyufa lángja mellett melegséget érez, boldogan nézi a vörösessárga fényt, ám a láng hirtelen kialszik. Ott ül a kislány a hideg falnál, leégett gyufacsonkkal a kezében. Teste már egészen elgémberedett a fagytól, s az elméje is homályosulni kezd: látomásai támadnak. Olyan jelenetekről fantáziál, ahol melegség és szeretet van. Ekkor meggyújt egy újabb gyufaszálat. A történet itt folytatódik.