A kövirózsa - dísznövény és elfeledett gyógyszer



A kövirózsa - dísznövény és elfeledett gyógyszer
Biztosan sokan találkoztunk már a kövirózsával. Már az ókorban is nagy népszerűségnek örvendett, mivel úgy tartották, véd a villámcsapás ellen. Ez a hiedelem egy kicsit még ma is tartja magát, ezért látjuk sokszor a tetőre ültetve ezt a növényt. A babona mellett azonban valóban rendelkezik gyógyhatással, ráadásul nem is akármilyennel.
Kiknek?

1/8 Kiknek?

Nos aki kövirózsát szeretne ültetni, annak nem lesz éppen nehéz dolga. A növény latin neve a sempervivum is azt jelenti, hogy örökké élő, ami mutatja, hogy egy kifejezetten szívós virágról van szó.



Szinte nem is lehet tönkretenni, gyakorlatilag egyetlen dolgot nem visel, ez pedig a pangó víz. Viszont ha sok napot kap, azt gyors növekedéssel hálálja meg.
Hova?

2/8 Hova?

Ez a másik remek tulajdonsága a kövirózsának: tulajdonképpen bárhol megél.



Ez azt jelenti, hogy remekül érzi magát egy cserépben is, de ha a repedezett falba teszel belőle egy kisebb virágot, és ott van némi föld, akkor ott is vígan elvan. Éppen ezért remek dísze lehet a háznak, vagy az erkélynek is.
Szaporítása

3/8 Szaporítása

Ha már megvan a rózsánk, akkor nincs más dolgunk, mint napos helyen tartani. A kövirózsa ugyanis rengeteg sarjat nevel, amiket hosszabb – rövidebb szárakon akár ki is lógat a cserepéből.



Ezek a virágok azután lepottyannak, és ha földre esnek, akkor ott gyökeret eresztenek, és fejlődésnek is indulnak.
Gondozása

4/8 Gondozása

Mint azt már írtuk, a kövirózsák rosszul viselik a pangó vizet. Ez nem is csoda, hiszen pozsgásokról van szó, vagyis a leveleikben rengeteg nedvességet tárolnak.



A talaj éppen ezért jó vízátvezetésű kell, hogy legyen, és nyugodtan keverhetünk hozzá kőzúzalékot is. Fontos, hogy a cserépben tartott növényeket előszeretettel támadják meg baktériumok és egyéb fertőzések, ezért évente érdemes átültetni őket.
Gyógyhatás

5/8 Gyógyhatás

A kövirózsák néhány faja, amellett hogy az ügyetlenebb kertészek önbizalmát is remekül növeli, a gyógyításban is a segítségünkre lehet.



A házi kövirózsa például tele van cser- és gyümölcssavval, C-vitaminnal, szabad aminosavakkal és flavonoidokkal. Emiatt gyulladáscsökkentő, hűsítő és összehúzó hatása van.
Fülfű

6/8 Fülfű

A népnyelv fülfűnek is emlegeti ezt a növényt, mivel fülgyulladás esetén hathatós segítséget jelenthet. A kipréselt nedvet a fülbe kell csepegtetni, vagy egy vattára tenni, azt pedig füldugóként használva aludni.



Emellett szájüregi fertőzések kezelésére, övsömörre, vágott sebek, égések és rovarcsípések kezelésére is remekül használható.
Szépészet

7/8 Szépészet

Természetesen a kövirózsa gyógyhatásai mellett a szépségipar is hathatós segítségre számíthat általa. A kipréselt nedvet keverjük össze egyszerű, adalékanyag és illatmentes gyógyszertéri krémmel.



Használjuk azokon a területeken, ahol valamilyen bőrelszíneződés látható: májfolt, extra pigmentáció, stb. halványító hatása miatt segít eltüntetni ezeket az apró hibákat.
Napégésre

8/8 Napégésre

Bizony, ha erősen lepirultunk napfürdőzés közben, akkor a természet patikájából eddig az aloe verához nyúltunk. Pedig a kövirózsa hatása vetekszik a népszerű növényével. A kipréselt nedvet (egy virág elegendő) keverjük össze egy evőkanál olívaolajjal, és pár csepp nyugtató hatású levendulaolajjal. Az elegy fantasztikus hatással van az égésre, hűsíti és kezeli is azt.
Nagyszüleink háza táján sokszor botolhattunk ebbe a szépségbe. Nagyon igénytelen, csendesen éldegél a kövek között, ám amikor valamilyen baj történik, akkor sokszor fordultak hozzá segítségül. Napjainkban inkább csak a sziklakertek díszítésére használják, pedig fantasztikus gyógyhatásából semmit sem veszített.

Szólj hozzá!

comments powered by Disqus

Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Még ennyi idő a szavazás lezárásáig:
00 nap 00 óra 00 perc
Elsődlegesen mit teszel azért, hogy formában tartsd magad?