Nyelvtanulás kisgyerek mellett
Ha kisgyerekkel vagyunk otthon, sokszor nehéz vagy akár lehetetlen nyelvórát venni. Néhány ötlettel azonban gyerek mellett is lehetséges idegen nyelvet tanulni, akár tanár nélkül is.
Szótanulás
Régi jól bevált módszer, hogy kis lapokra írjunk fel szavakat és azokat folyamatosan próbáljuk elmondani a másik nyelven.
Ezek lehetnek előre vásárolt szótanulókártyák is a kívánt szinteken, de még egyszerűbb, ha a gyerek kártyalapjait használjuk, amiről ő tanulja az állatokat, háztartási eszközöket, vagy akár a lakás részeit. Tegyük külön, amik már mennek és térjünk vissza többször a nehezebbekre.
Kiejtés
Ha szeretnénk, hogy gyerekünknek könnyebb legyen a nyelvtanulás nagyobb korában, megismerjen néhány kifejezést, illetve a saját kiejtésünket is szeretnénk tökéletesíteni, akkor egyszerűen csak hallgassunk meg minden nap néhány mondókát vagy gyerekdalt idegen nyelven.
A dallam és a ritmus segít a memorizálásban és a kiejtésünk is sokat javul, hiszen anyanyelviektől halljuk az eredeti szöveget.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Hallás utáni értés
Ha angol nyelvtudásunkat szeretnénk fejleszteni, akkor egyszerűen csak keressük elő az internetről a kedvenc idegen nyelvű dalainkat, keressük meg hozzá a szöveget is és gyakoroljuk be.
Gyerek mellett kifejezetten jó, ha megy a zene, és ez nem kizárólag a gyerekdalokra igaz. Nyugodtan énekeljük el akár százszor is a kedvencünket, sokat fogunk tanulni belőle és a gyerek is élvezi majd.
Olvasás
Ha szeretnénk emelni a meglévő szintünket egy nyelvben, vagy legalábbis aktívan tartanánk tudásunkat, akkor olvassunk cikkeket a választott nyelven. Ha például van valami baja a gyereknek, vagy nem tudjuk, hogy altassuk el és érdekelne mások tapasztalata, akkor ezt ne csak magyarul olvassuk.
Nem baj, ha lassan haladunk, több részben is végigolvashatunk egy cikket. A lényeg a gyakorlás.
Gyerekfoglalkozás
Ha gyerekünk a bölcsődén vagy az óvodán belül jár nyelvórára, akkor próbáljunk néha mi is részt venni ezeken. A gyereket is ösztönözni fogja, hogy édesanyja látja őt, ha ügyes és büszke rá, de nekünk is segíthet, ha egy más nyelven zajló órát követünk.
Otthon ismételjük át vele, hogy miket tanultak, és néhány idegen nyelvű mondatot nyugodtan vegyük fel a hétköznapokban használtak közé.
Bébiszitter
Ha azt fontolgatjuk, hogy otthonunkba hívunk bébiszittert, aki felügyeli a gyereket, akkor érdemes meggondolni az idegen nyelvű gyerekfelügyeletet. Igaz, nem mindig könnyű kivitelezni egy más anyanyelvű segítséget, de ugyanígy megteszi egy nyelvtanár is.
Megbeszélhetjük vele, hogy csak az adott nyelven beszéljen a gyerekkel, és a felügyelet kezdetén és végén velünk is tegyen ugyanígy.
Idegen nyelvű mesék nézése
Gyermekeink a meséket minden nyelven élvezik, ezért jó ötlet, ha a tanult nyelven keresünk meséket és együtt nézzük velük. Így a kicsi figyelmét is lekötjük, mi pedig könnyen bővíthetjük szókincsünket és kiejtésünket a mesék nézésével.
Nézd meg, mit olvastak és lájkoltak ismerőseid a Bien.hu oldalon!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
A baba érkezésével veszélybe kerül a párkapcsolat?
A statisztikák azt igazolják, hogy a válások nagy százaléka a gyermek néhány éves koráig történik. Hogy mi biztosan elkerüljük ezt a veszélyt, érdemes tisztában lennünk néhány alapszabállyal.
-
Jógagyakorlatok a második trimeszterben
A második trimeszterrel elkezdődik egy fizikailag is nehezebb időszak. Elkezdődik a súlygyarapodás, amely bizony hát- és derékfájással, illetve lábdagadással is járhat. Érdemes felkészítenünk a változásra testünket, és néhány jógagyakorlattal elejét venni ezeknek a nehézségeknek.
-
Boldog új évet – 19 nyelven!
Ha külföldieknek szeretnél boldog új évet kívánni, vagy egyszerűen csak érdekel, hogy más nyelveken mit mondanak egymásnak az emberek Szilveszterkor, akkor nézd meg ezt a listát!
-
Nevelj igen-nel!
„Nem szabad, nem szabad, nem szabad!” Ugye minden kisgyermekes szülő elismétli ezt naponta a gyerekeknek? Van azonban néhány alkalom, amikor kis találékonysággal a „nem”-ből „igen”-t varázsolhatunk, így a gyerek felfedező kedvét sem vesszük el asok tiltással, mégis megóvjuk a veszélyektől.
-
Amit a tanárok szeretnék, ha tudna a szülő
Szeretnéd tudni, hogyan segíthetsz gyermekednek, hogy a legjobbat hozza ki magából az iskolában? A tanárok szerint mit kellene tudnod és tenned?
-
Otthoni praktikák a fogzás enyhítésére
A kisbabák akár már 3 hónapos korukban elkezdhetik a fogzást, és az egész folyamat 2 éves kor körül fejeződik be az őrlőfogak és a szemfogak kibújásával. Ezért fontos elsajátítani néhány hatásosnak vélt praktikát, amivel a kicsi és a saját életünket is megkönnyíthetjük.
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.