Mit árul el rólad a szemszíned?
Azt mondják, hogy nem lehet megítélni egy könyvet a borítója alapján, de mégis azt tesszük. Semmilyen tudományos alapja nincs annak, hogy a szemszín reflektálná személyiségünket és karakterünket, de a statisztikák mégis magukért beszélnek. Lássuk ez alapján, milyen szemszínhez milyen személyiség társul:
Kék szem
A kék szem nagyon gyakori annak ellenére, hogy recesszív génnek köszönhetjük. Ugyanakkor a kék számos árnyalata létezik, a játékos "babakéktől", a csábító mediterrán kéken át a sötétebb szürkéskékig. A kék szeműekről azt tartják, hogy különleges szépségek, hipnotikusan nyugodt emberek.
Érdekes, hogy tanulmányok szerint a kék szemű világos hajúaknak alacsonyabb az önbizalmuk és az önbecsülésük, és kevésbé agresszívak, mint társaik. Meglepő, hogy a kutatások azt bizonyítják, hogy az első kék szemű ember 16000 évvel jelent meg, ekkor jött létre az első kék szemű "mutáció". Ez előtt úgy vélik, mindenkinek barna szeme volt.
Barna szem
A barna szeműekről úgy tartják gyengéd, megbízható emberek. Bár sok ember számára a barna szeműek kevésbé kívánatosak első látásra, mégis megbízhatóságot és hűséget inspirálnak.
Érdekes módon, míg a kék szemről kimutatták, hogy alacsony önbizalommal társul, a barna szeműek lendületesek, határozottak és nincsenek önbizalom hiányában.
Zöld szem
A zöld szem a legritkább szemszín, talán azért is tekintik titokzatosnak a zöld szeműeket. A történelemben, mesékben és filmvásznon a zöld szem a mágikus erők jelképe.
Sokszor tüzes vörös hajjal társítják, és valóban a két szín gyakran együtt jár. A zöld szemű emberekről úgy tartják, hogy magas energia-szinttel rendelkeznek és fokozott nemi vággyal.
Mogyoróbarna szem
Ez a szemszín ritka, a barna és zöld keveredéséből született, sokszor szinte sárga, attól függően hogy esik rá a fény.
A mogyoróbarna szeműekről úgy tartják szórakoztató, spontán emberek, ha zöldbe játszik szemük színe akkor mindemellett csintalanok is. Nagyon színes egyéniségek, általában népszerűek és sok barátjuk van.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Szürke szem
Egy különleges és ugyancsak ritka szemszín, játszhat kék vagy zöldes árnyalatba is. A szelídség és komolyság színe.
Akinek szürke a szeme, azt bölcsnek, szelídnek, egyedinek tekintik, és ők azok, akik statisztikailag a legkevésbé agresszívak.
Fekete szem
A fekete szeműeket megfontolt, felelősségtudó embereknek tartják. Ők azok, akiktől mindenki szívesen kér tanácsot és akiben a legjobban megbízunk. A fekete szeműek olyan emberek, akik szeretnek másoknak örömet okozni.
Nagyszerű szeretők és általában kiegyensúlyozott életet élnek. A fekete szemű emberek praktikus gondolkodásúak és óvatosak.
Nézd meg, mit olvastak és lájkoltak ismerőseid a Bien.hu oldalon!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
Milyen divat- és sminkszínek állnak jól?
Ha egy nő rosszul választ színt magának, akkor nincs harmóniában önmagával. A jól megválasztott szín növeli a teljesítőképességünket, ezért meg kell tanulnunk bölcsen használni. Az alábbiakban megtudhatod melyik évszak típus vagy és milyen színek állnak jól!
-
Öltözködési tippek tél típusú nőknek
A tél típusú nők általában sötét hajúak, világos bőrűek, szájuk leginkább cseresznye színű. Szemük többféle színű lehet, de a leggyakoribb szemszín a világos - szürke, világoszöld és halványkék.
-
Karácsonyi ajándék ötletek férfiaknak
Találd meg az ideális karácsonyi ajándékot a szeretett férfi számára. Az ajándékokat különböző személyiségtípus szerint csoportosítottuk, hogy megkönnyítsük a választást!
-
10 férfi típus, akit keresned vagy kerülnöd kell
Az élet olyan, mint egy színdarab, új személyek jönnek meghatározott időpontokban, szerepeket játszanak és a végjáték kimenetelét ők határozzák meg. Lássuk a 10 legfőbb férfi típust, hogy időben fel tudjuk ismerni az élet szereposztását.
-
Mi árul el a kézírásod? - Grafológia alapfokon
A kézírás rengeteg dolgot elárulhat arról, aki készítette. Nem szabad azonban elhamarkodott következtetéseket levonnunk a jelekből, de mindenképpen megéri megismerkedni néhány alap jellemzővel.
-
Miről árulkodnak a testrészeid?
Benyomásaink mindig vannak az emberekről, nem ok nélkül. Nemcsak a kisugárzás, de az egész test- főleg az arc- vonásai árulkodóak lehetnek, így ha odafigyelsz, nagyobb vonalakban megismerheted a másik valódi énjét, nem pedig csak azt, amit mutat.
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.