Mi árul el a kézírásod? - Grafológia alapfokon
A kézírás rengeteg dolgot elárulhat arról, aki készítette. Nem szabad azonban elhamarkodott következtetéseket levonnunk a jelekből, de mindenképpen megéri megismerkedni néhány alap jellemzővel.
Zónák elhelyezkedése
Betűink 3 zónát érinthetnek: az alsó, a felső és a középső zónát. Minden betűnk részben vagy egészben a középső ilyen zónában helyezkedik el, de például a d betű szára már a felső zónába kerül. Ugyanígy a g betű szára az alsó zónába ér le, az f betű pedig mindhárom zónát érinti.
Érdemes az egész írást megnézni és megfigyelni, hogy melyik zóna dominanciája jellemző a legjobban. Az is előfordulhat, hogy nem egy, hanem két zóna a dominánsabb egy írásban. Ez ugyanúgy jelentőséggel bír, mint amikor csak egyik zóna az erőteljesebb a három közül.
Zónák jelentése
Ha a vizsgált írásban a felső zóna dominál, vagyis ebben a szakaszban található betűrészletek hosszabbak, mint a többi, akkor az illetőre is valószínűleg igaz, hogy szeret a felhők között járni, néha kicsit elvarázsolt, az eszmék, elméletek érdeklik. Az ilyen írású embernek a kreativitása általában kifejezetten fejlettebb az átlagnál.
Ha az írásban a középső zóna az erőteljesebb, akkor racionális, elégedett személyiségre következtethetünk.
Az alsó zóna kiemelése az anyagiasság, a nyers erő, így egyben a szexualitás megnyilvánulása is.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Szavak távolsága
Írásunkban a szavak egymástól való távolsága azt szemlélteti, hogy mi magunk milyen távolságot tartunk más emberektől. Vagyis ha a szavak távolsága túlságosan nagy, akkor arra következtethetünk, hogy az írás tulajdonosa nehezen enged közel magához másokat, inkább zárkózottabb, visszahúzódóbb típus.
Szorosan egymás mellé írt szavak szerzője viszont általában fokozott intimitást igényel, eleve kisebb az intim szférája az átlagosnál. Túlzottan szorosan írt szavak esetén arra is következtethetünk, hogy az író nagyon ráutalja magát a másikra, egyedül nehezen boldogul.
Sorvezetés
Általában a sorvezetést, vagyis az írott sorok irányát a világhoz való alapvető hozzáállással szokták kapcsolatba hozni. Ha az írás minden sora felfelé tart, az általában pozitív szemléletű embert takar, míg a lefelé kanyarodó sorok pesszimista személyiségre utalhatnak.
Ennyire természetesen nem egyszerű a dolog, hiszen mindig több jelnek kell ugyanazt mutatni ahhoz, hogy biztosan juthassunk ilyen megállapításokra, de ha több jel pozitív vagy negatív szemléletre vall, akkor a sorok irányából is következtethetünk ugyanerre.
Egyéni betűk
Kézírást tanulmányozva előfordul, hogy valaki egyéni megoldásokat vezet be a betűk kialakításánál. Például a nagybetűk helyett a kisbetűket használja, de nagyobb méretben írja le őket, így különböztetve meg a kicsitől. Ha ilyet tapasztalunk, az leggyakrabban kreativitásról, akár művészi hajlamról is árulkodik, nem ritkán az így írók magasabb intelligenciával rendelkeznek az átlagnál.
Vigyázzunk azonban a jelenség kizárólag pozitív megítélésével, az ezt használók között ugyanis lehetnek olyanok is, akik többet szeretnének mutatni magukból annál, mint ami ténylegesen létezik.
Magányos kezdőbetűk
Érdemes megfigyelni, hogy a szavak elején álló betűk ugyanúgy össze vannak-e kötve a szó többi betűjével, mint az utána következők. A leggyakoribb, hogy a nagy kezdőbetűvel írandó szavaknál van ilyen elszigetelődés, vagyis a nagy kezdőbetűt néha nem írják egybe a szó többi betűjével.
Ez elszigeteltségre, különállásra, de akár fennhéjázásra is utalhat. A nagy kezdőbetű az ént szimbolizálja, ami vagy nem tud, vagy nem akar szoros egységet képezni a szó többi betűjével, vagyis a saját szűk környezetével.
Kicsi nagybetűk
Ha az írásban használt nagybetűk túlságosan kicsik, alig emelkednek ki a többi betű közül, akkor az kisebbségi érzésre, alávetettségre, a szerepléstől, önmaga képviseletétől való félelemre utalhat.
Érdemes más jeleket is megvizsgálni ilyenkor: ha például az írás nem gördülékeny, néha úgy érezzük, hogy megszakad és a szavak sem folyamatosan kerülnek egymás mellé, akkor akár erős szorongásra, kifejezetten alacsony önértékelésre is következtethetünk.
Áthúzások
Néhány betűnk eleme az áthúzás: ilyen például az A vagy a t betűnk. Érdemes megnézni, hogy az áthúzás pontosan hol helyezkedik el a megszokotthoz képest.
Ha az átlagosnál lényegesen magasabban, akkor az fokozott dominanciára, sőt akár kifejezetten hatalom iránti vágyra is utalhat. Aki így ír, az néha hajlamos lehet akár a fölényeskedésre, mások esetleges lenézésére is.
Míg azok, akik ugyanezt az áthúzást a szokásosnál lejjebb írják, azok inkább alacsonyabb önértékelésű, vezetőre vágyó, alávetett szerepet kereső személyiségek.
Nézd meg, mit olvastak és lájkoltak ismerőseid a Bien.hu oldalon!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
Csodálatos képzőművészeti tárgyak
Festmények, illusztrációk, dekorációs tárgyak és még sok más egyéb a következő kézműves tárgyakat megjelenítő galériánkban!
-
Mesekönyvet ír - az internetes közösség támogatja
Érdekes, édes-keserű történeteket hoz időnként az élet elénk. Ercsi történetéről még nem lehet tudni, hogy happy-end lesz-e, de az tény, hogy egy ideje jó sokan dolgoznak azon, hogy a kerekesszékes mesemondó lány élete álma valóra váljon.3
-
Mit árul el rólad a szemszíned?
Azt mondják, hogy nem lehet megítélni egy könyvet a borítója alapján, de mégis azt tesszük. Semmilyen tudományos alapja nincs annak, hogy a szemszín reflektálná személyiségünket és karakterünket, de a statisztikák mégis magukért beszélnek. Lássuk ez alapján, milyen szemszínhez milyen személyiség társul:
-
Karácsonyi ajándék ötletek férfiaknak
Találd meg az ideális karácsonyi ajándékot a szeretett férfi számára. Az ajándékokat különböző személyiségtípus szerint csoportosítottuk, hogy megkönnyítsük a választást!
-
10 férfi típus, akit keresned vagy kerülnöd kell
Az élet olyan, mint egy színdarab, új személyek jönnek meghatározott időpontokban, szerepeket játszanak és a végjáték kimenetelét ők határozzák meg. Lássuk a 10 legfőbb férfi típust, hogy időben fel tudjuk ismerni az élet szereposztását.
-
Miről árulkodnak a testrészeid?
Benyomásaink mindig vannak az emberekről, nem ok nélkül. Nemcsak a kisugárzás, de az egész test- főleg az arc- vonásai árulkodóak lehetnek, így ha odafigyelsz, nagyobb vonalakban megismerheted a másik valódi énjét, nem pedig csak azt, amit mutat.
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.